galéria megtekintése

Kifizetőhely keresi zavartalan működését

Az írás a Népszabadság
2015. 10. 10. számában
jelent meg.


Bednárik Imre
Népszabadság

Az új közbeszerzési törvény alapján az MTVA-nak a jövőben nyilvános pályázatot kell kiírnia, ha külső cégtől akar műsort rendelni nyolcmillió forint feletti áron. Tender nélkül nem köthet százmilliós szerződéseket Fábry Sándor vagy Kálomista Gábor cégeivel. A közbeszerzés alól a médiaszolgáltató kaphat felmentést, de az nem az MTVA, hanem a Duna Médiaszolgáltató.

Lapunk információi szerint nagyon komoly fejtörést okoz az állami média vezetőinek a november 1-jétől hatályos új közbeszerzési törvény, amelyet nemrégiben fogadott el a parlament. A törvény döntően az uniós előírások alapján teljesen új alapokra helyezi a közbeszerzés szabályait, növelve az átláthatóságot és a versenyt. Az európai gyakorlatnak megfelelően a jogszabály bizonyos területeken felmentést ad a pályáztatás alól, például katonai beruházások esetében, amikor a beszerzéshez kapcsolódó információk kiadása ellentétes lenne az ország nemzetbiztonsági érdekeivel. A kivételek közé tartozik az „audiovizuális vagy rádiós médiaszolgáltató olyan beszerzése, amelynek tárgya audiovizuális vagy rádiós műsorszolgáltatásra szánt műsorszám vétele, fejlesztése, előállítása” is. Ez az a pont, amely miatt igencsak fő az állami média, a médiahatóság és vezető kormánypárti politikusok feje is.

Fábry Sándor cégével is csak egy nyílt közbeszerzés után köthetnének szerződést
Fábry Sándor cégével is csak egy nyílt közbeszerzés után köthetnének szerződést

Leginkább azért, mert az idén több mint 80 milliárd forinttal gazdálkodó Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap (ahogy a nevében is benne van) támogatja a médiaszolgáltatást, nem pedig médiaszolgáltató, tehát nem kaphat felmentést a közbeszerzés alól. Az MTVA tartalmat állít elő a televíziók, rádiók és a nemzeti hírügynökség platformjaira, valamint több tízmilliárd forint értékben műsorokat rendel meg külső beszállítóktól.

 

Az elmúlt években mindenféle közbeszerzés nélkül kötött szerződést külső gyártókkal, Halkó Gabriella és Kálomista Gábor cégei közel kétkétmilliárdos megrendelést kaptak, Fábry Sándortól 1,1 milliárdért, Borbás Máriától 350 millió forintért rendelt eddig műsorokat.

A „médiaszolgáltató” viszont, ahogy a nevében is benne van, a Duna Médiaszolgáltató Zrt., amely az M1 aktuális, M2, M3, M4 Sport, a Duna TV, a Duna World, a Kossuth, Petőfi, Bartók rádión és az MTI felületein teszi közzé az MTVA által gyártott vagy a külső beszállító cégektől megrendelt produkciókat.

A közbeszerzési törvény előírásai szerint csak a Duna Médiaszolgáltató Zrt. kaphat mentesítést a közbeszerzés alól. Csakhogy jelenleg az MTVA-nál van a pénz, paripa, fegyver, a Duna Médiaszolgáltató Zrt. pedig egy kiüresített csontvázintézmény, amely főként megrendelői és programszerkesztési feladatokat lát el. Éves költségvetése jövőre 1,7 milliárd forint, szemben az MTVA több tízmilliárdos büdzséjével.

Lapunk információi szerint a Fidesz vezető politikusai is tudnak erről a problémáról, de a Miniszterelnökség részéről egyelőre nem akarnak változtatni a közbeszerzési és/ vagy a médiatörvényeken. Akkor pedig az MTVA-nak nyilvános pályázatot kell kiírnia, ha egy külső cégtől több mint nyolcmillió forintért akar műsort rendelni. A külsős műsoros megrendelésállomány éves szinten megközelítheti a húszmilliárd forintot. Azzal sem lehet kikerülni a törvényt, hogy epizódonként rendelne műsort nyolcmillió forint alatt, mert a jogszabály szelleme alapján a filmsorozatokat, a hetente jelentkező show-műsorokat egyben kell pályáztatni.

Egy másik lehetséges megoldás a közbeszerzés kikerülésére, hogy a mentességgel rendelkező Duna Médiaszolgáltató rendelje meg a produkciókat a külső beszállítóktól, de a Dunának erre jelenleg nincs pénze. Át lehet csoportosítani forrásokat a Dunához, de egy ilyen lépéssel felborulnának az eddigi hatalmi viszonyok. Pénzhez, ezáltal befolyáshoz jutna a Dobos Menyhért vezette Duna Médiaszolgáltató, s ezzel párhuzamosan csökkenne a Vaszily Miklós által irányított MTVA hatalma. A Duna Médiaszolgáltató által kötött szerződésekre ráadásul a Közszolgálati Alapítványon keresztül az összes parlamenti párt is ráláthatna. Erre eddig nemigen volt lehetőség, hiszen a Duna minimális forrással gazdálkodik, a pénz döntő részét a Médiatanács által felügyelt MTVA költi el.

Bejelentkezés
Bejelentkezés Bejelentkezés Facebook azonosítóval

Regisztrálok E-mail aktiválás Jelszóemlékeztető

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.