galéria megtekintése

Pályázatokból összeollózott tender

Az írás a Népszabadság
2014. 09. 17. számában
jelent meg.


Szalai Anna
Népszabadság

Egyelőre hibáktól hemzseg a fővárosi metrókocsi-felújítási tender tervezete. A kétszakaszos közbeszerzési eljárás dokumentációjának összeállítására külsős szakértői bizottságot állítottak fel, amelynek tagjai már az első ülésen kézhez kapták a tervezetet. De legalább nem csak az oroszokra szabták pályázatot.

A végállomás és a Határ út között már három hete nem működik az automatikus vonatvezető rendszer
A végállomás és a Határ út között már három hete nem működik az automatikus vonatvezető rendszer
Reviczky Zsolt / Népszabadság

A vörös jelzés ellenére futott ki egy szerelvény kedd délelőtt az M3-as vonal kőbánya-kispesti kihúzó vágányáról. Szerencsére éppen nem jött szembe egy másik, szabad jelzést kapott szerelvény. A végállomás és a Határ út között egyébként immáron három hete nem működik az automatikus vonatvezető rendszer, így a szerelvények csak csökkentett üzemmódban, sebességkorlátozás mellett haladhatnak.

Az előző napi hibalista is elgondolkodtató. A Lehel térnél füstölt egy kocsi, a Deák téren egy Kőbánya-Kispest felé haladó metrószerelvény romlott el. S bár Tarlós István főpolgármester minden alkalommal hangsúlyozza, hogy „csak üzembiztos szerelvények mehetnek ki a forgalomba”, a zavarok egyre sűrűsödnek.

 

A hétfői meghibásodások például mind-mind olyan kocsikon következtek be, amelyeket a műszak előtt az előírások szerint átvizsgáltak. Csakhogy a kocsik és pálya már olyan rossz állapotban van, hogy a rendszeres ellenőrzések mellett sem védhető ki a meghibásodás.

Ezt a városvezetés is tudja. Mégsem mondhatjuk, hogy gőzerővel folyik a felújítás előkészítése. A műszaki állapotfelmérés gyakorlatilag el sem indult, márpedig e nélkül a kocsitender kiírása is nehézségekbe ütközik. Tarlós István hétfői bejelentése szerint egy-két héten belül megjelenik a pályázati felhívás, amelyet egy szakmai bizottság készít elő.

A Népszabadság információi szerint a metrókocsi-felújításra vonatkozó közgyűlési döntés után valóban megindult az előkészítés és a projektszervezet mellett felállt egy külsős szakértői bizottság, amelybe a BKV a szakszervezetek és civil szakmai szervezetek képviselőit is meghívta. A bizottság eddig egyetlen alkalommal ülésezett. Akkor kézhez is kapták a részletes felhívás tervezetét, amelynek műszaki mellékletéhez a Nemzeti Közlekedési Hatóság (NKH) elvi előzetes típusengedélyét is csatolták.

Az átalakított járművek forgalomba helyezéséhez négy, egymásra épülő engedély beszerzésére van szükség. A fenti dokumentum nem szerepelt a listán. Ezt ugyanis már a közbeszerzési eljárás kiírásához be kell szerezni. A BKV már tavaly megkérte az NKH-tól. Ebben a kocsik engedélyezéséhez feltétlenül szükséges műszaki specifikációkat összegzik.

Részben erre, részben a BKV saját állapotmegítélésére épül a pályázati felhívás szövege. Úgy tudjuk, hogy ebben a közgyűlési döntés, illetve Tarlós István főpolgármester korábbi kijelentése ellenére is nagy valószínűséggel benne maradtak az 1975–1977 között forgalomba helyezett E3-as típusú kocsik, holott ezeket nem lehet teljes értékűre feljavítani.

Ezenkívül akad más furcsaság is a műszaki paraméterek között, amelyek arra utalnak, hogy a tender szövegezésekor korábbi pályázatokból emeltek át részleteket anélkül, hogy a megrendelés pontos tárgyához igazították volna az elvárásokat.

A felhívásból az is kiderül, hogy a BKV megtartaná a jelenlegi irányító- és biztosítóberendezéseket, ami azért aggályos, mert előfordulhat, hogy az infrastruktúra állapotfelmérésekor kiderül: hosszú távon nem használhatóak és új berendezéseket kellene a kocsikba szerelni. Ha ezt a kérdést nem hagyják nyitva a pályázatban, akkor a későbbi műszaki tárgyalásokon már nem kerülhet be a megrendelésbe.

Az értékelésnél – a jelenleg általunk ismert elképzelések szerint – az ár lesz a döntő tényező, a műszaki tartalom a sokadik szempont.

A kétszakaszos hirdetmény közzétételével induló tárgyalásos eljárás első részében a gazdasági és műszaki alkalmasságukat kell bizonyítaniuk a pályázóknak. Ezt követően kapják meg a részletes műszaki dokumentációt, amelynek alapján megtehetik ajánlatukat. Úgy tudjuk, hogy a pályázat műszaki feltételei között nincs kifejezetten oroszspecifikus, így elméletileg az összes gyártó előtt nyitva áll az út.

Ha a felhívás Tarlós István ígéretéhez híven két héten belül megjelenik, akkor a jövő év elején győztest hirdethetnek. A gyártó legkorábban jövő nyárra szerezheti meg a szükséges engedélyeket, és kezdheti meg a felújítást. Mivel a 220 kocsiból a számítások szerint egyszerre legfeljebb 40-50 darabot vehetnek ki, így a munka várhatóan évekig tart majd. A felújítás időtartamát egyébként jelentősen befolyásolja az infrastruktúra és a kocsik felújításának összehangolása. Ám ennek megnyugtató rendezésére egyelőre semmi sem utal.

Bejelentkezés
Bejelentkezés Bejelentkezés Facebook azonosítóval

Regisztrálok E-mail aktiválás Jelszóemlékeztető

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.