galéria megtekintése

Palkovics komolyan venné a kritikát, de az orbáni jó irány fontosabb

16 komment


Boda András

Nem tervez rendszerszintű változtatásokat, kiigazításokat azonban szükségesnek tart Palkovics László, aki átvette a köznevelésért felelős államtitkár, Czunyiné Bertalan Judit feladatait. Az oktatási államtitkár a Klik-ről szólva lapunknak kifejtette: a szervezet megszüntetését semmi sem indokolja, csupán az egyensúlyt kell a helyére billenteni.

Bár szombaton menesztették a köznevelésért felelős államtitkárt, Czunyiné Bertalan Juditot, s feladatait átvette a felsőoktatási államtitkár, Palkovics László, az továbbra is kérdéses, változik-e a kormányzat oktatáspolitikája. Különösen annak tükrében kétséges ez, hogy a múlt pénteken – vagyis egy nappal Czunyiné Bertalan Judit leváltása előtt – a kormányfő azt nyilatkozta: a 2010 előtti oktatási rendszerhez nem szabad visszatérni, és a kabinet jó irányba indult el az oktatásban.

Mindezek ismeretében arról kérdeztük írásban, az immár oktatási államtitkár Palkovics Lászlót, folytatja-e elődje munkáját, hogy tartsa a kormányfő szerinti jó irányt.

– Az irány valóban jó, viszont zökkenőmentesebben kell működtetni a köznevelési rendszert – válaszolta írásban Palkovics László, majd azzal folytatta: – Az érintettekkel közösen kell felmérni és megvitatni, mi szükséges ahhoz, hogy nyugodt és magas szakmai színvonalú munka folyjon az intézményekben. Az érintett szakmai szervezeteket - ahogyan eddig is - be kell vonni a változtatások kidolgozásába, ezért jött létre a köznevelési kerekasztal. Várjuk a javaslatokat, előre kell tekintenünk, és nem hátra. A 2010 előtti, adósságban fuldokló rendszer fenntarthatatlan volt, és senki sem vitatta, hogy a közös fenntartói irányítás sokkal hatékonyabb lesz. Felül kell vizsgálni a rendszert, és megtenni a szükséges lépéseket.

Csak finomhangolás lesz

Kérdésünkre, hogy mi változik az ő irányítása alatt, az államtitkár mindenekelőtt leszögezte: arra kell fókuszálni, hogy megtalálják a megfelelő egyensúlyt „a szakmai önállóság és a fenntartói felelősség között." Emellett – fogalmazott meg újabb célt –, át kell tekinteni, hogy milyen lépésekre van szükség ahhoz, hogy a felsőoktatás után a köznevelést is egy olyan pályára állítsák, amely magasan teljesítő pedagógusokat és magasan teljesítő diákokat eredményez. Ez szerinte nem kilátástalan feladat. Úgy fogalmazott: „A felsőoktatásban sikerrel végrehajtottuk a legnagyobb átalakításokat, kevesebb mint két év alatt egy szinte új modellt, egy új rendszert kellett kialakítani. A köznevelésben ezzel szemben a rendszer már létezik, működik, sokkal kisebb volumenű lépésekre van szükség, mint a felsőoktatásban. Csupán a rendszer egy-egy elemén kell alakítani ahhoz, hogy a köznevelés is hasonlóan jól működjön.”

 

Palkovics László úgy vélekedett: a felsőoktatás és a köznevelés hatékonyabban működhet úgy, hogy a fenntartói irányítás egy szakállamtitkársághoz kerül. A két terület ugyanis – mutatott rá – nem egymástól független, hanem szorosan összekapcsolódik, és ezt a szinergiát az eredmények érdekében még tovább kell erősíteni.

„Minden kritikát komolyan veszünk"

Felvetettük az oktatási államtitkárnak, hogy a tüntető tanárok rendszerszintű változást követelnek. Erre úgy reagált: „Nem a rendszert kell megváltoztatni, hanem a fennálló keretek között stabilitást, kiszámíthatóságot, nyugalmat és ennek köszönhetően magas szintű szakmai munkát teremteni." A pedagógusok néhány konkrét követeléséről, a kerettanterv átdolgozásáról, a heti óraszám csökkentéséről is kérdeztük, ám jelezte, „ne szaladjunk előre", mert a köznevelési kerekasztal feladata lesz a javaslatok megvitatása. Azt ugyanakkor megígérte: „Minden visszajelzést, kritikát komolyan veszünk."

Fotó: Máthé Zoltán / MTI

– Azt sem szabad elfelejteni, hogy az oktatási rendszer sokszereplős, ha meglépünk egy akkora átalakítást, mint amit a kormány meglépett, akkor időt kell hagyni annak is, hogy minden a „helyére kerüljön", és a rendszer beálljon. Menet közben kell csiszolni, alakítani. Ez történik most – közölte az államtitkár, aki a Klikről úgy vélekedett: – A Klik működésén javítani kell. De a szervezet megszüntetését semmi nem indokolja, csupán az egyensúlyt kell a helyére billentenünk.

Középpontban a diákok

Palkovics László a keddre összehívott köznevelési kerekasztalról bizakodóan nyilatkozott. Mint kifejtette, a felsőoktatásban szerinte meghozta eredményét az együttműködés, így most azt várja, hogy a köznevelési kerekasztalt is „konstruktív szakmai munka" jellemzi majd. – Hatékony és higgadt munkát várok, amely nem az indulatokról, hanem a lehetőségek megvitatásáról szól. Az együttműködésben, a tárgyalóasztal melletti munkában hiszek, ezt bizonyította az elmúlt két év is – fogalmazott az államtitkár, s hozzátette: „Egy ekkora rendszert csak akkor lehet jól működtetni, ha annak tökéletesítésében minden szereplő részt vesz, a megtett lépésekkel elégedett, mert az oktatás csak így fog szólni arról, amiről kell: a diákokról.”

Bejelentkezés
Bejelentkezés Bejelentkezés Facebook azonosítóval

Regisztrálok E-mail aktiválás Jelszóemlékeztető

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.