Palkovics csúsztatott, most cáfolják a pedagógusok

A Köznevelési Kerekasztal résztvevői szerint a jövőben is szükség van az állami intézményfenntartóra – adta hírül az MTI Palkovics László keddi, a fórum ülését követő sajtótájékoztatója nyomán. Ám a résztvevők a Népszabadságnak azt mondták: a kerekasztal aznapi tárgyalásain ilyen állásfoglalás vagy döntés nem született.

Széles körben meglepetést keltett Palkovics László bejelentése, amely szerint az oktatás megreformálásáért felelős kerekasztal úgy foglalt állást: az állami intézményfenntartóra szükség van. Lapunk megkereste az ülés résztvevőit, hogy kiderüljön, milyen körülmények között született a döntés.

A Nagycsaládosok Országos Egyesülete lapunkkal azt közölte: a vita elhúzódott, képviselőjük az utolsó időszakban távozott a helyszínről, de amíg jelen volt, biztosan nem határoztak arról, hogy az állami intézményfenntartót mégis inkább megtartanák. Horváth Péter, a Nemzeti Pedagógus Kar elnöke kérdésünkre szintén azt válaszolta: formális szavazás vagy döntés ilyesmiről nem volt. Nem is lehetett, mert javaslatára a tanács ügyrendjét úgy állították össze, hogy az esetleges szakmai álláspontokat a szakmán kívülről ne lehessen szétszavazni. Az intézményfenntartási munkacsoportban hosszú vita folyt a különböző iskolafenntartási modellekről, és végül arra jutottak, hogy a fenntartás „inkább állami" felelősség legyen a jövőben is, de semmiképpen sem a jelenlegi szervezeti keretek között.

Paalkovics Lástzló. Szavazás nem volt
Palkovics László. Szavazás nem volt
Kurucz Árpád / Népszabadság/archív

Ugyanezt erősítették meg a Népszabadság kérdésére a kerekasztal egy másik tagszervezeténél, a Magyar Zeneművészek és Táncművészek Szakszervezeténél is: az ülésen végig jelen lévő képviselőjük szerint a vitában többen támogatták az állam intézményfenntartói szerepének megőrzését, kifejtve ugyanakkor azt is, hogy ezzel párhuzamosan a gazdálkodási és egyéb területeken az intézményeknek vissza kell kapniuk az önállóságukat. Úgy tudjuk, erről formailag nem döntöttek, de határozott ellenvélemény sem fogalmazódott meg.

Mint emlékezetes, a közoktatási tiltakozáshullám kiindulópontja a Klik tevékenységének elutasítása volt.

Blogok
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.