A csernobili és a fukusimai balesetek nagyon erősen visszavetették az építési terveket. A visszaesés nem csak a katasztrófák következménye: sokat nyomtak a latban a nagyon kedvezőtlen beruházási tapasztalatok is. A 90-es évek után az erőműépítés és a villamosenergia-értékesítés piaci alapokra került; kiderült, hogy állandóak a drasztikus idő- és költségtúllépések. Eközben nagymértékben csökkent az atomenergia társadalmi elfogadottsága (részben azért, mert nincsenek megfelelő felelősségbiztosítások, így a balesetek utáni kárelhárítás mindig az adófizetőkre marad). Ehhez jött még a biztonsági követelményszint növekedése, illetve az USA-ban a nem konvencionális földgáztermelés felfutása, a gázárak zuhanása.
Kerekes szavai szerint Németország, Olaszország, Belgium, Svédország, illetve Svájc már deklarálta a saját atommentességét (Ausztria pedig az atommentes státusz megőrzését). Európában elsősorban a kelet-európai országok szeretnének új atomerőműveket, de nincs rá pénzük, a stratégiai befektetők pedig mindenütt kivonultak a tervezett projektekből, magára hagyva az érintett államokat.
Aszódi Attila, a BME Nukleáris Technikai Intézetének igazgatója szerint elvben lehetséges úgy gazdasági növekedést produkálni, hogy a villamosenergia-igény ne nőjön – különösen annak tükrében, hogy a ma megfigyelhető trendek szerint a magyarországi népesség csökkenni fog –, de van realitása az áramfelhasználás növekedésének is. A szakértő a paksi áramárról is beszélt: szerinte a 12,5 milliárd euróra vetített önköltségi áramár a hitel-visszafizetés időszakában, vagyis 21 éven át 31 forint lesz kilowattóránként, ami a jelenlegi piaci árszint háromszorosa (igaz, a teljes üzemidő alatt ennél alacsonyabb átlagár adódik).
|
| Paksi Atomerőmű – Kocsis Zoltán / Népszabadság |
Felsmann Balázs, a Corvinus Egyetem oktatója (volt energiaügyi államtitkár) először arra emlékeztetett, hogy Európában három éve csökken az áramfogyasztás, miközben a GDP nő, vagyis van olyan fejlődési modell, amely nem az energiafogyasztás bővülésére épül. Talán ezzel is összefügg, hogy mindenütt csökken a nukleáris részarány az energiatermelésben, még a világelső Franciaországban is: a belépő kapacitások sehol sem pótolják a kiöregedő erőműveket – növekedést egyedül Magyarország tervez. A cseh kormány például épp a napokban jelentette be, hogy álláspontja szerint új atomerőmű építése piaci alapon nem finanszírozható. Ráadásul nincs olyan gazdasági modell, amely számolna a hosszú távú hulladékelhelyezés költségeivel: ezeket nagyvonalúan a következő generációkra toljuk.
Felsmann megemlítette azt is, hogy mind a két, jelenleg épülő európai atomerőműnél (Franciaországban, illetve Finnországban) közel a háromszorosára nőtt a bekerülési költség az induláskori tervekhez képest. A közgazdász legfontosabb állítása szerint nincs olyan nukleáris üzleti modell, amely kezelni tudná, hogy 2030 után (vagyis a két új paksi blokk tervezett belépésekor) Németország és Spanyolország el fogja árasztani az európai energiapiacot a megtérült nap- és szélerőművekből származó nagyon olcsó árammal. A szakember azt is megjegyezte: sehol a világon nem épült még hasonló konstrukcióban atomerőmű, mint Paks II, ahol a teljes (beruházási, keresleti, működési és finanszírozási) kockázatot a magyar adófizetők állják.
Ámon Ada, az Energiaklub Szakpolitikai Intézet igazgatója a paksi bővítés lehetséges alternatíváiról szólva először azt emelte ki: hamis az az érv, hogy a paksi bővítésre klímavédelmi okokból kerülne sor, soha egyik kormány sem foglalkozott érdemben a klímavédelemmel, ezen a területen a leglassabban haladó, legdestruktívabb államok közé tartozunk. A közgazdász végzettségű energiapolitikai szakember szerint szocialista típusú nagyberuházásokkal nem lehet a jövőben várható, tág határok között gyorsan változó energiaigényeket kielégíteni.
Decentralizált rendszerek, okos hálózatok, a fogyasztást időben széthúzó differenciált áramtarifák tudják jól kezelni ezt a problémát. Ráadásul például az otthonok energetikai korszerűsítésében 150 petajoule-nyi energiamegtakarítási lehetőség van, ami szinte pontosan megegyezik Paks jelenlegi teljesítményével. Továbbá ezen a területen évi 50 milliárd forintnyi, jellemzően uniós támogatás elköltésével, évi 100 ezer háztartás modernizálásával mintegy 50 ezer tartósan megmaradó új munkahelyet lehetne létrehozni úgy, hogy még az állam is hozzájutna egy jelentős adóbevételhez.
