galéria megtekintése

A fideszes polgármester nem cáfolja, hogy túlárazott beruházásokról beszélt

15 komment


Ungár Tamás

Szekszárd fideszes polgármestere nem cáfolja, hogy sajátjai köré­ben törvénytelennek minősítette az uniós beruházások közbeszerzéseit, helyette a szocialistákra mutogat. Az LMP-s Hadházy Ákos szerint hangfelvételek nélkül is bizonyíthatók a visszaélések.

Hadházy Ákos, az LMP korrupciós ügyekkel foglalkozó politikusa hangfelvétellel bizonyította, hogy

az uniós­ támogatású beruházások közbeszerzési eljárása minden ízében cinkelt és törvénytelen.

A szekszárdi állatorvos 2013-ban már megosztott a nyilvánossággal egy felvételt, amin a város fideszes vezetői arról tárgyaltak, ki kapjon trafikkoncessziót Tolna megyében. A felvételt Hadházy még fideszes városatyaként a frakcióülésen rögzítette. Később távozott a kormánypártból. A két napja nyilvánosságra hozott hanganyag is a Fidesz szekszárdi városatyáinak ülésén készült 2012-ben. Hat helyi politikus beszélgetését rögzíti, Hadházytól megtudtuk, hogy ott volt Horváth István, Szekszárd akkori és Ács Rezső, a város mostani első embere is.

 

A képviselők arról beszélgettek, hogy elindul a Wosinszky utcai óvoda bővítése, és Ács – akkor még alpolgármesterként – azt mondta, az unió 85 százalékos támogatásával megvalósuló beruházás túlárazott lesz, mert így a városnak telik az önrészre.

Ezekből a szavakból kihallható, hogy a hazai közbeszerzések kijátsszák a törvényt, és politikai kapcsolatokkal rendelkező maffia osztja az uniós támogatásból megvalósuló beruházások pénzét. Megkerestük a polgármestert, s írásban – mert csak így lehetett kérdezni – arról érdeklődtünk: jól értelmeztük-e a tőle citált mondatot? Mivel Ács másutt azt nyilatkozta, Hadházy kiemelte az említett mondatot szövegkörnyezetéből, arról is kérdeztük, hogy szerinte mi hiányzik az idézetből.

A Wosinszky utcai óvoda. Alapos munka
A Wosinszky utcai óvoda. Alapos munka
Mártonfai Dénes / Népszabadság

A fideszes politikus válaszul közleményt küldött, és abban nem reagált kérdéseinkre. Arra hivatkozott, hogy a hangfelvétel készültekor még az MSZP által kidolgozott szabályok működtek, ma viszont már minden rendben van.

Vagyis Ács Rezső voltaképpen elismerte, hogy a felvétel hűen adja vissza szavait, és igaz a túlárazás, a törvénytelenség. A polgármester mindezért a szocialistákra próbálta hárítania felelősséget, ám érvének gyengéje az, hogy 2010 ősze óta minden uniós pályázatról a Fidesz–KDNP-kormány és intézményei döntöttek.

A Wosinszky utcai óvodát 2015-ben építették meg. A 330 négyzetméteres, egyszintes épület reális kivitelezési költségét 60 millióra becsülték a Fidesz-frakció tagjai. A város mégis 115 milliót szánt az épületre, a költségek azonban végül 130 millióra kerekedtek ki. Eredetileg 15 százalék lett volna a város önrésze, ám a szabályok megváltoztak, s a teljes költséget az unió állta. Így Hadházy szerint nagyot szakított a kivitelező: dupla áron építette meg az óvodát, s még az önrészt sem kellett visszautalnia.

Egyébként Hadházy – szakértő bevonásával – utánanézett, hogy mit árazhatott túl a fideszes vezetésű város szimpátiáját élvező kivitelező. Ilyen tétel volt az, hogy az alap kiásását – Hadházy szerint érthetetlen okból – kézi munkával kalkulálták. Ennek ára a gépi alapásás többszöröse. Ha az ásás géppel történt, akkor ezen a tételen sok pénz megmaradhatott. Hadházy azt sem érti, hogy az óvoda kerítésének miért terveztek olyan mély alapot, mint az épületnek. Ha mégse olyan mély a kerítés fundamentuma, akkor azon is megspóroltak némi pénzt. Hadházy szakértőjének az is feltűnt, hogy a betonfalak terveiben túltervezték a betonacél mennyiségét.

Hogy ezek a pénz elsíbolására alkalmas manőverek valóban megtörténtek-e, azt csak egy alapos vizsgálat állapíthatja meg. Hadházy novemberben feljelentést tett az óvoda dolgában a szekszárdi rendőrkapitányságon, hűtlen kezelés gyanújával. Ott

továbbpasszolták az ügyet az adóhatóságnak, mondván: költségvetési csalás gyanújával kellene vizsgálatot indítani, s arra a NAV hivatott, amely viszont úgy találta, mégsem neki kell vizsgálódnia.

Hadházy Ákost megkérdeztük arról, hogy még hány politikai bombát robbantó hangfelvétele maradt fideszes korszakából. A politikus kitérően­ válaszolt:

– Nem kellenek ahhoz hangfelvételek, hogy bebizonyítsuk, mennyire túlárazottak az uniós beruházások. Ez korrekt nyomozással dokumentálható. A felvételt azért tettem közzé, mert amit Ács Rezső mondott, az egy fontos beismerés. Jó lenne, ha ezek után Orbán Viktor nem jelentené ki, hogy nincs nálunk korrupció, és ha mégis, akkor az emberek ne higgyenek neki.

Bejelentkezés
Bejelentkezés Bejelentkezés Facebook azonosítóval

Regisztrálok E-mail aktiválás Jelszóemlékeztető

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.