galéria megtekintése

Óvoda bármi áron eladó!

1 komment


Vári György

Árverésre bocsátotta a civilek tiltakozása ellenére a XIII. kerületi önkormányzat tegnap a 2012 óta üresen álló Pannónia utcai önkormányzati óvodát és a hozzá tartozó telket.

A helyiek egy része úgy látta, hogy a jelenlegi szabályozási terv, amely a terület nagymértékű beépítését tenné lehetővé, veszélyeztetné az értékes faállományt. Ez pedig nincs össz­hangban az önkormányzat fejlesztési koncepciójával, amely „lehetőség szerint" közparkok létesítését írja elő Újlipótvárosban. Ráadásul a kerületnek a növekvő lakosságszám miatt háromszázzal bővítenie kell az óvodai kapacitást, a Pannónia utcai oviban pedig 200 férőhely volt.

Tóth József polgármester és Holopné Schramek Kornélia alpolgármester. A szocialisták szerint a helyiek az önkormányzati választásokon már véleményt nyilvánítottak
Tóth József polgármester és Holopné Schramek Kornélia alpolgármester. A szocialisták szerint a helyiek az önkormányzati választásokon már véleményt nyilvánítottak
Kurucz Árpád / Népszabadság

A kérdéssel kapcsolatban jogi problémák is felvetődtek: Makk Katalin, a PM képviselője lapunknak azt nyilatkozta, hogy a neki kiadott dokumentumok szerint az ingatlan továbbra is csak korlátozottan forgalomképes. A civil tiltakozás mellé, ahogy ők mondták, „a fák pártjára" állt a Védegylet és olyan népszerű újlipótvárosiak is, mint Gerlóczy Márton, Parti Nagy Lajos, Scherer Péter vagy Hajós András. A Lauder Javne Zsidó Közösségi Iskola is jelezte érdeklődését az ingatlan iránt, mivel szeretne oktatási intézményeket működtetni Újlipótvárosban, és készek tárgyalni bármilyen megoldásról. Szóba jöhetne tehát az ingatlan bérlése is, az önkormányzat úgy juthatna rendszeres, biztos bevételhez, hogy a tulajdonától sem kéne megválnia. A Lauder állítólag arra is mutatna hajlandóságot, hogy a férőhelygondok enyhítésében is együttműködjön a kerülettel.

A csütörtöki testületi ülésen egyszerre három ingatlan sorsáról döntöttek, ezek egyike volt az óvoda. A szavazás előtt felszólalhattak a tiltakozó civilek: a legérdekesebb pillanat az volt, amikor egyikőjük arról beszélt, egész idáig büszke volt az önkormányzat vezetőire, elégedett volt a helyi hatalommal, ezért különösen nagy csalódás számára, ami most a Pannónia utcai telekkel történik. Nehezményezte, hogy az új testületnek épp ez, a telek árverésre bocsátása az egyik első dolga és azt, hogy nem figyel oda az önkormányzat a környékbeli lakók véleményére.

 

Megkérdezte, ha már az MSZP választási szlogenje az volt, hogy „mi mindenkit képviselünk", akkor miért nem veszik figyelembe az ő szempontjaikat is? Az ellenzéki politikusok is próbálták lebeszélni az MSZP-s többséget az óvoda eladásáról, Szalay Péter (Fidesz) elmondta, hogy már jelenleg is aggasztóan kevés a zöldfelület Újlipótvárosban és ez hosszabb távon rossz hatással lehet az ott lakók életminőségére. Világossá tette, hogy a Fidesz-frakció azt szeretné, ha köztulajdonban maradna az ingatlan és közcélokra használnák fel. Makk Katalin pedig módosító indítványt nyújtott be, amelyben azt javasolta, hogy az óvodát vegyék ki az előterjesztésből, döntsenek róla később, a helyiekkel közösen. Utalt arra, hogy például a Lauder javaslatát is érdemes volna megfontolni még az árverezés előtt. Tempfli József (LMP) csatlakozott a javaslathoz, emlékeztetett rá, hogy az eredeti csomagban hat ingatlan szerepelt, vagyis ezt is ki lehetne venni, amíg meg nem egyeznek a sorsáról.

Az MSZP-frakció mindegyik felvetést elutasította. A felszólalók úgy látták, hogy az óvodaépület annyira rossz állapotban van, hogy a felújítása már gazdaságtalan lenne, a kert fái többségükben elöregedtek, a kerületi szabályozási terv pedig még jelenlegi, módosított formájában sem tenné lehetővé a telek túlzott beépítését az új tulajdonos számára. A polgármesteri hivatal szerint jogilag is minden rendben van az ügylettel, mivel az épület már nem közfeladatok ellátását szolgálja, ezért már nem is minősül korlátozottan forgalomképesnek.

Képviselők Angyalföldön
Képviselők Angyalföldön
Kurucz Árpád / Népszabadság

Ezen túlmenően a szocialisták úgy látják, hogy a kerület lakossága igenis kinyilváníthatta véleményét az önkormányzati választásokon és azzal, hogy újraválasztották az MSZP-seket, az óvodáról is állást foglaltak. Az egyik helyi lakó előzőleg megjegyezte, hogy ez az érvelés szó szerint megegyezik a Fidesz minden döntést a „kétharmaddal" igazoló retorikájával. A tiltakozók politikusi sértegetése sem maradt el, a civilek a szocialista képviselők szerint csak saját, önös érdekeiket védik, a kilátásukat féltik a beépítéstől, míg az MSZP-s képviselők a többséget és a közérdeket képviselik.

Végül Makk módosítóját az ellenzék – a jobbikos képviselőt is beleértve – egységesen támogatta, az MSZP-frakció egységesen leszavazta, utána pedig ugyanilyen arányban jóváhagyták a Pannónia utcai óvoda árverésre bocsátását.

Ahogy az egyik külsős bizottsági tag hozzánk lépve megjegyezte: az óvodaügy még nem veszett el, az árverés nyílt lesz, a Lauder is nyugodtan próbálkozhat.

Bejelentkezés
Bejelentkezés Bejelentkezés Facebook azonosítóval

Regisztrálok E-mail aktiválás Jelszóemlékeztető

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.