galéria megtekintése

Ötvenmillió forintnyi járulékot felejtettek el befizetni

7 komment

Vári György

Valószínűleg éveken keresztül elmulasztotta a Színház- és Filmművészeti Egyetem illetékes munkatársa, hogy az intézmény negyven-egynéhány munkavállalójának járulékait befizesse. A pénz megvan, így a sikkasztás gyanúja nem, de az okirat-hamisításé felvetődhet.

Az esetre úgy derült fény, hogy az egyetem egyik alkalmazottja december közepén orvoshoz ment, ott tájékoztatták arról, hogy

a tb-kártyáját nem tudja használni, egyszerűen nincs bejelentve, nincsen egészségbiztosítása.

Feltehetőleg az ezzel megbízott munkatárs súlyos mulasztása miatt évekig nem fizetett járulékokat az egyetem a dolgozói után. A felismerés pár héttel előzte meg az új kancellár, Vonderviszt Lajos érkezését.

 

A visszatartott pénz összege megközelíti az 50 millió forintot, ugyanakkor Vonderviszt arról tájékoztatta lapunkat, hogy az összeg lényegében hiánytalanul rendelkezésre áll a számlán, vagyis sikkasztás gyanúja – úgy tűnik – nem merül fel, csak súlyos mulasztásról lehet szó.

Súlyosabb megítélés alá eshet ugyanakkor, hogy a munkatársakhoz olyan igazoló dokumentumok kerültek, amelyek – hamisan – befizetettként tüntették fel a járulékokat. Ebben az ügyben büntetőfeljelentést is tett az intézmény ismeretlen tettes ellen. Az az alkalmazott, akinek a feladatkörébe tartozott a járulékok továbbítása, jelenleg táppénzen van, és az egyetem egyelőre nem is tud kapcsolatba lépni vele.

Nagy a köd. A színművészeti egyetem nyílt napja
Nagy a köd. A színművészeti egyetem nyílt napja
Máthé Zoltán / MTI

„A büntetést elkerültük, mert mi észleltük a dolgot, és rögtön jelentettük is, a pótlékokat kell csak befizetni. Mivel az ügy feltárása még nem zárult le, folyamatosan dolgozunk a megoldáson az Államkincstár, a NAV és az OEP segítségével, ezért egyelőre nem tudni még pontosan, mekkora összegről van szó, de az biztos, hogy „csak" milliós nagyságrendű pluszkiadásokról, ezek súlyosabb működési zavarok nélkül is kigazdálkodhatók"– számolt be a kancellár.

Az ilyenkor szokásos módszerrel, a karbantartási és felújítási munkálatok finanszírozására fordított költségek visszafogásával és a bevételek terhére tervezik előteremteni a pótlékok befizetéséhez szükséges pénzt. Először a tavalyi évet kell „rendbe tenni", a legsürgősebb feladat annak a biztosítása, hogy mindenki el tudja készíteni a május 20-i határidőre az adóbevallását.

Mivel egy egyetemi alkalmazott hibájából következett be ez a helyzet, az intézmény felelősséget vállal azért Vonderviszt ígérete szerint, hogy egyetlen dolgozóját se érhesse kár.

Minden jel szerint évekig álltak fenn ezek az állapotok az egyetemen, de minthogy a fizetések mindig időben megérkeztek, a dolog jó darabig nem vált feltűnővé, és ehhez a kancellár szerint az is hozzájárult, hogy

az ügy tökéletesen érthetetlen, hiszen az 50 milliós összeg visszatartásából senkinek nem származott haszna,

ilyen furcsa mulasztás és visszaélés lehetősége éppen ezért fel sem merült senkiben.

Vonderviszt szerint az egyetemi kancellári rendszer bevezetése, a szigorúbb kontroll elősegítheti az ilyen esetek gyorsabb napvilágra kerülését. Azt, hogy a belső ellenőrzési szisztémát terheli-e valamilyen mulasztás, az ügy felgöngyölítésének ebben a fázisában még nem tudni.

Több problémát is talált az ÁSZ

Számos szabálytalanságot tárt fel az Állami Számvevőszék 2009-2013 közötti időszakra vonatkozó ellenőrzése a Színház- és Filmművészeti Egyetem gazdálkodásában. A március 19-én nyilvánosságra hozott jelentés megállapításai alapján az ÁSZ az intézmény rektorának, valamint a felsőoktatásért felelős miniszternek fogalmazott meg javaslatokat, amelyek alapján intézkedési tervet kell készíteniük.

Az egyetemen 2009 és 2013 között művészet és művészetközvetítés területeken folyt képzés. A hallgatói létszám 52,6 százalékkal emelkedett, az oktatók létszáma pedig 40,8 százalékkal csökkent. A kiadási főösszeg 2009 és 2013 között 5,1 milliárd forintot tett ki, amelynek finanszírozásához az egyetem 3,8 milliárd forint költségvetési támogatást kapott - rögzítették.

Az Állami Számvevőszék megállapította, hogy az intézmény pénzügyi egyensúlya az ellenőrzött időszakban biztosított volt, ugyanakkor számos hiányosságot és szabálytalanságot állapítottak meg a pénzügyi és vagyongazdálkodásban. A belső ellenőrzés megállapításaira készült intézkedési terveket az ellenőrzött időszak egyik évére sem tudták átadni.

Az ÁSZ kitért arra is, hogy az oktatók tevékenységére vonatkozóan nem vezettek teljes körű munkaidő-nyilvántartást, a besorolásukat alátámasztó végzettségeket igazoló dokumentumok pedig nem minden esetben álltak rendelkezésre. Az intézmény a szenátus jóváhagyása nélkül nyújtott vissza nem térítendő munkáltatói támogatást a gazdasági főigazgatónak. (MTI)

Bejelentkezés
Bejelentkezés Bejelentkezés Facebook azonosítóval

Regisztrálok E-mail aktiválás Jelszóemlékeztető

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.