Otthagyta az Együtt 2014-et az egyik alapító

Már nem tagja az idén márciusban létrehozott Együtt 2014 Választói Szövetség Pártnak az egyik alapító, Felcsuti Péter, a Bankszövetség korábbi elnöke.

Erről maga az érintett beszélt az ATV Start című műsorában kedd reggel. Felcsuti annak idején a Haza és Haladás tagjaként jegyezte az Együtt 2014-et. „Augusztus közepe óta nem vagyok benne a Bajnai-csapatban” – mondta az adásban Felcsuti, aki nem értett egyet azzal, ahogyan az Együtt 2014 az ellenzéki összefogást kezelte. Felcsuti szélesebb összefogást szeretett volna, és bár Gyurcsány Ferenccel sok vitája volt, a széles ellenzéki összefogás kérdésében vele értett egyet, ám ezzel az álláspontjával egyedül maradt az Együtt2014-ben.

Felcsuti azt mondta, az Együtt 2014 nem jól képviseli az eredeti célt, az Orbán-rezsim leváltását, mert mindent ennek kellett volna alárendelni, például az egyéni ambíciókat is.

Felcsuti Péter
Felcsúti Péter
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.