Otthagyja az alapító az Origót

György Péter hamarosan hivatalosan is bejelenti, hogy otthagyja az Origót Sáling Gergő főszerkesztő kirúgásának a módja miatt – írta a 444.hu.
György Péter szerint az Origo nem lesz többet valódi újság
György Péter szerint az Origo nem lesz többet valódi újság
Kurucz Árpád / Népszabadság

Sáling Gergő főszerkesztő kirúgása után – annak módja miatt – György Péter szerint az Origo nem lesz többet valódi újság, ezért a portál alapítója hamarosan hivatalosan is bejelenti, hogy otthagyja az Origót – írta a 444.hu.

A portál emlékeztet: György Péter esztéta kezdettől meghatározó ember volt az Origo körül. 1996-ban lett tanácsadó a Matávnál, ahol a cég akkori vezetését rábeszélte, hogy foglalkozzanak komolyan az internettel, és így tartalomszolgáltatással is. Az Origo 1998-as indulását lényegében ő készítette elő, a lap első szerkesztőségének vezetőit ő hívta a Matávhoz. Azóta is részt vesz a lapot kiadó cég döntéseiben.

"Elmondhatatlan aggodalom van bennem a magyar online újságírók iránt" – mondta most az esztéta a portálnak.

A 444.hu tényként közli, hogy Sálingot politikai nyomásra küldték el a laptól.

"Bár ezt az Origo Zrt. vezetése kedden letagadta, az Origo szerkesztőségében minden újságíró tudja, hogy a Miniszterelnökség folyamatosan panaszkodott az Origo cikkeire, részben a Deutsche Telekom vezetőinél, részben pedig az Origo Zrt. vezetőinél. Több mint egy éve rendszeres volt a nyomasztás, és a Lázár János luxusutazásait leleplező cikk volt az utolsó csepp a pohárban, ami után az Origo vezérigazgatója úgy döntött, hogy inkább megválik Sálingtól, csak a politikusok megnyugodjanak" – írja a portál.

Blogok
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.