Klinghammer utódjának most talán sikerül. A tegnapi sajtótájékoztatón azt hangsúlyozta, hogy „a teljesítményelvű felsőoktatás kialakítása a cél”. Gyakran emlegette a „verseny” szót, mert ez vezet majd a „magasabb fokozatú fejlődéshez”. A stratégiát üdvözölte a Magyar Rektori Konferencia és a Hallgatói Önkormányzatok Országos konferenciája, valamint a Felsőoktatási Dolgozók Szakszervezete is. Ezúttal Parragh is elégedettségét fejezte ki, s utalt arra, hogy korábban Klinghammer Istvánnal „nem egy nyelvet” beszéltek.
Csak nyelvvizsgával lehet felvételizni
A tervek szerint szigorodni fog a felsőoktatásba lépés, amelyet emelt szintű érettségihez és nyelvvizsgához kötnének. Palkovics László azt mondta, nem jövőre, hanem később, és csakis felmenő rendszerben. Arra a kérdésre, hogy miért szigorítanak, hiszen a felsőoktatásba lépést követően is lehetne szűrni, ezzel mindenkinek megadva az esélyt a felsőoktatásba lépésre, azt mondta, kidobott pénznek tekinti, ha valaki lemorzsolódik. – Ráadásul egy időre kivontuk az illetőt a munkaerőpiacról, ahol lehet, hogy sikeresebben helytállt volna –tette hozzá.
Ami a stratégiát illeti: Palkovics azt mondta, szakoptimalizálás lesz, de ez nem jár intézmények bezárásával. Hangsúlyozta, hogy a felsőoktatásnak „lakosságmegtartó szerepe” is van, és felidézte, hogy Salgótarjánt miként hagyták el a fiatalok, miután bezárt a helyi főiskola. A tervek szerint világos profillal rendelkező intézményeket kell létrehozni. Ilyen lehet majd a „tudományegyetem”, a „tudományalkalmazó egyetem” és a közösségi főiskola. Ezekhez a profilokhoz igazodik majd a finanszírozás is, ami a stratégia kulcseleme.
Palkovics önköltségalapú feladatfinanszírozást szeretne bevezetni, ami radikális változás. Jelenleg hatályban van ugyanis egy finanszírozási rendelet (ez alapján az intézményeknek a hallgatók száma után, működési költségeikre és tudományos kapacitásukra kellene pénzt kapni a költségvetésből), de két éve nem ez alapján pénzeli a kormány a felsőoktatást, hanem –kiszámíthatatlan és voluntarista módon – az intézmények kapnak egy összeget, amiből gazdálkodniuk kell.
Ezzel a módszerrel lehetett két év alatt megroppantani az intézményrendszert. Palkovics kifejtette: a hallgatók után fizetett normatíva nem bizonyult jó megoldásnak, mert ez szerinte ahhoz vezetett, hogy az intézmények újabb és újabb képzéseket hoztak létre, így például az országban negyven helyen folyik közgazdászképzés.
De milyen is lehet az önköltségre alapozott feladatfinanszírozás? Az egyetemeknek ki kell majd számolniuk, hogy egy-egy képzésük, például egy közgazdász mesterszak mennyibe kerül. Ebbe bele kell számolniuk az oktatók bérét, a működési költségeket, az egyetem irányításának költségeit.
Csakhogy nincs egységes módszertan a számolás módjára, továbbá 28-féle intézménynek 28-féle önköltsége lesz, hiszen nem ugyanannyiba kerül például a kommunikáció alapszak az ELTE-n vagy egy vidéki főiskolán. E stratégia alapján az egyetemekre tengernyi munka zuhan a közeljövőben. De miből fogják a struktúraváltást elvégezni? Az ehhez szükséges pénznek ott kellene lennie a felsőoktatás jövő évi büdzséjében. Palkovics elmondta: még tart a költségvetés vitája, de a humántárca a nyertesek közt lesz. Azt, hogy a „nyerésből” mekkora rész jut majd a felsőoktatásra, az államtitkár nem tudta megmondani.
A kancellárok a kormány előretolt bástyái lesznek
Ami a kancellárokat illeti: kibújt a szög a zsákból. „A célkitűzés megvalósítása érdekében a kormány a következő lépéseket teszi: (…) A kancellária rendszer bevezetésével megkezdett átalakítás folytatása: a fenntartó érdekeinek intézményirányításban való közvetlen megjelenítése, az akadémiai és gazdasági-stratégiai döntési kompetenciák világos szétválasztása” – olvasható a kiadott tájékoztatóban. Holott augusztus közepén Palkovics még azt nyilatkozta: „az intézményvezetők továbbra is a rektorok lesznek, a kancellárok egyfajta menedzserként dolgoznak majd mellettük”. Ehhez képest a „fenntartó érdekeinek intézményirányításban való közvetlen megjelenítése” kitétel arra utal, hogy a kancellárok nem menedzserek lesznek, hanem a fenntartó, azaz az állam képviselői. Hosszú távon ez azt is jelenti, hogy az állam felelősséget vállal a gazdálkodásért, hiszen azért már nem az egyes intézmények felelnek, hanem a kancellár.
Aki irányít, azé a felelősség.
