galéria megtekintése

Ötszázmilliós pályázatra nyomult a fideszes Voldemort, de hiába

5 komment


Spirk József

Egy viszonylag kicsi, 500 millió forintos keretösszegű uniós pályázat lehetett a célpontja annak a bűnszövetségben elkövetett akciónak, amelyet a Nemzeti Adó- és Vámhivatal tárt fel. A szociális szövetkezetek hálózatosodását elősegítő pályázat miatt keveredett vesztegetési gyanúba Mengyi Roland, Borsod-Abaúj-Zemplén megye egyik fideszes országgyűlési képviselője.

A Népszabadság információi szerint a Nemzeti Adó- és Vámhivatal idén tavasszal kezdett nyomozni a TÁMOP 5.5.8 uniós pályázat résztvevői után.

Az adónyomozók először egy 11 cégnevet tartalmazó listát küldtek az Emmi-nek. A navosok arról érdeklődtek, hogy a cégek nyertek-e bármilyen formában uniós támogatást az elmúlt 5-6 évben. A listán szereplő összes cég részt vett a tárca 2015 végén lezárt „Modellprogram a szociális szövetkezetek hálózatosodása érdekében" nevű pályázatán.

A NAV emberei májusban a pályázatot kezelő minisztériumi részleghez, az ESZA Nonprofit Kft. jogutódjához is kiszálltak, és begyűjtötték a szerverekről a pályázattal kapcsolatos összes elektronikus adatot.

 

A 168 Óra csütörtökön szellőztette meg, hogy egy fideszes képviselő is érintett lehet egy nagyszabású korrupciós botrányban.

Mengyi Rolandról, a kormánypárt BAZ megyei képviselőjéről a hetilap azt írta, hogy 10 millió forintos alkotmányos költség, azaz kenőpénz megfizetését kérte azért, hogy segítsen a szociális szövetkezetekben utazó helyi üzletembereknek nyerni egy uniós pályázaton.

Voldemort, alias Mengyi Roland
Voldemort, alias Mengyi Roland
Fotó: Facebook

Az adóhatóság eddig öt személyt gyanúsított meg különösen nagy vagyoni hátrányt okozó, bűnszövetségben elkövetett költségvetési csalás bűntettének kísérlete, illetve hivatali vesztegetés gyanúja miatt – közülük hárman beismerő vallomást tettek. A vallomásokban az szerepel, hogy Mengyi – aki Voldemort nagyúrnak szólíttatta magát – többször is találkozott a szociális szövetkezeteket működtető gyanúsítottakkal, és egyre több pénzt kért a közreműködéséért.

Mengyi Roland csütörtökön közleményében tagadta, hogy köze lett volna a pénzszerző akcióhoz, a Miniszterelnökség saját közleményében viszont nem cáfolta Mengyi érintettségét, és arról írt, hogy a „nem létező befolyásukat áruló szélhámosok” miatt kellett változtatni a fejlesztési források elosztásának szabályozásán.

Úgy tudjuk, a NAV azért gyanúsítja az ügy érintettjeit csak bűncselemény kísérletével, mert az 500 milliós keretösszegű TÁMOP-pályázaton végül senki sem nyert. A támogatásért több mint 30 szövetkezet pályázott, de a projekt kicsúszott a 2015. december 31-én lezárult uniós pénzügyi ciklusból.

Bejelentkezés
Bejelentkezés Bejelentkezés Facebook azonosítóval

Regisztrálok E-mail aktiválás Jelszóemlékeztető

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.