galéria megtekintése

Ötmilliárdot bukhat az egészségügy a norvég szankció miatt


Danó Anna
NOL

Az egészségügy 5,2 milliárd forintot vesztíhet - kétséges, hogy a védőnők megkapják-e a laptopjaikat.

Súlyos csapást mért a kormány az egészségügyi tárca elképzeléseire, amikor magára haragította a fejlesztési források Európai Unión kívüli legnagyobb adományozóját, Norvégiát. A Norvég Alapból a hazai egészségügy fejlesztési programjaira 16,9 millió euró, azaz mintegy 5,2 milliárd forint jutna, egyebek mellett népegészségügyi célokra, lelki-egészségfejlesztési programokra.

fotó: M. Schmidt János / Népszabadság

Ebből a pénzből negyven helyen építettek volna ki lelki egészségközpontokat, amelyek a népegészségügyi irodákkal együttműködve dolgoznának országszerte.

 

Ez a forrás biztosította volna azt is, hogy végre több évtizedes huzavona után megépüljön agresszív pszichiátriai betegek korszerű, magas biztonsági fokozatú ellátóhelye.

Az alap pénzéből kaptak volna egyebek mellett a védőnők laptopot, működtetnék a gyermek- és ifjúsági drogambulanciákat. Továbbá a Norvég Alap forrásai fedeznék az egészségügyben a kormányzati döntést segítő monitoringrendszert.

Információink szerint az egészségügyben az alap forrásainak befagyasztásáról szóló „rossz hírek" ellenére nem állították le a projektirodákat. „Makacsul hiszik", hogy az új kormány megtalálja a módját és megegyezik Norvégiával a folytatásról.

Ahogy arról már beszámoltunk, az Orbán-kormány „szabadságharcának" újabb látványos eredményeként az EU után az unión kívüli donor-országok is elzárták a pénzcsapokat: a norvég nagykövetség pénteki közlése szerint „Norvégia, Liechtenstein és Izland az EGT és Norvég Alapok további magyarországi kifizetéseinek felfüggesztéséről döntött".

A lépés a hivatalos álláspont szerint nincs összefüggésben a Norvég Civil Alap (ez a Norvég Alapon belül az egyik prioritás külön kasszával, amit nem kormányzati szervezetek osztanak el civil programokra) elleni, ismétlődő kormányzati támadásokkal.

A drasztikus döntés részleteiről és előzményeiről ebben az összeállításunkban olvashatnak.

Bejelentkezés
Bejelentkezés Bejelentkezés Facebook azonosítóval

Regisztrálok E-mail aktiválás Jelszóemlékeztető

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.