galéria megtekintése

Öt percre álljon le az élet – ezt kérik a pedagógusok az országtól

11 komment


Boda András

A kormány igyekezett gyengíteni az április 20-ára meghirdetett és jogszerűen megtartható tanársztrájkot, de a pedagógus-szakszervezetek „visszavágtak”. Különös akciót hirdettek: azt szeretnék, hogy a munkabeszüntetés napján öt percre álljon meg az élet délben. Így üzennék meg a kormánynak: ha az iskola nem működik, akkor semmi sem működik.

Kilencórás tárgyalás után megszületett a megállapodás a még elégséges szolgáltatásokról – jelentette be Galló Istvánné, a Pedagógusok Szakszervezetének elnöke csütörtökön. Noha a megegyezés nyomán megtartható a jogszerű egész napos tanársztrájk április 20-án, a szakszervezetek nem teljesen elégedettek.

Galló Istvánné szerint ugyanis a kormány lényegében ultimátumot adott és „goromba módon visszaélt hatalmával” az elégséges szolgáltatásokról tartott tárgyalásokon. A kabinet ragaszkodott ahhoz, hogy a munkabeszüntetés idején is minden iskolában biztosítsák a gyerekek felügyeletét, így próbálva kiüresíteni a sztrájkot.

Galló Istvánné szerint fordulhattak volna bírósághoz, ám attól tartottak, hogy a döntés már az érettségi időszakában született volna meg, amit mindenképp el akartak kerülni.

 

A kormány eljárásáról szólva a szakszervezeti elnök megjegyezte:

érdekes, hogy a sztrájk idején fontosak a gyerekek a kabinetnek, de akkor kevésbé aggódtak értük, amikor például a Klik nem fizette be a gázszámlát, és ezért nem volt fűtés az iskolában.

Galló Istvánné nehezményezte azt is: sorra jutnak el hozzájuk olyan információk, amelyek szerint a tankerületi vezetők, polgármesterek presszionálják a tanárokat, s arra utalnak, következménye lesz annak, ha nem dolgoznak 20-án. Az érdekvédelmi vezető ugyanakkor nyomatékosan leszögezte: Jogszerű a sztrájk, így senkinek nem kell félnie.

Noha a kormány igyekezett gyengíteni a munkabeszüntetést, lesz, ami további erőt adhat a sztrájknak. Egyfelől az, hogy a tanárokhoz – részben szolidaritásból, részben saját helyzetük javítása érdekében – csatlakozott a szociális ágazati sztrájkbizottság, így több más intézményben is lesznek, akik nem veszik fel a munkát. Másfelől pedig az, hogy a pedagógusok sztrájkbizottsága a munkabeszüntetés mellett egy különös tiltakozó akciót is meghirdetett:

– Április 20-án déli tizenkét órakor öt percre álljon meg az élet! Álljon le a közlekedés, az ügyintézés, azokban az üzemekben, ahol lehetséges, álljon le öt percre a gyártás – jelentette be Galló Istvánné, s hozzátette: – Üzenjük meg, hogy

ha az iskola nem működik, akkor semmi sem működik!

Bejelentkezés
Bejelentkezés Bejelentkezés Facebook azonosítóval

Regisztrálok E-mail aktiválás Jelszóemlékeztető

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.