Több, romák elleni támadásban ugyanazok lehetnek az elkövetők

A romák elleni támadásokat vizsgálva a rendőrség néhány ügy között lát olyan összefüggéseket, amelyek arra engednek következtetni, hogy ugyanaz lehetett az elkövető - mondta az országos rendőrfőkapitány a Magyar Televízió Nap-kelte című műsorában.

Bencze József szerint jelenleg egy-két ügyben látható összefüggés, de egyelőre ezt sem tudják teljes bizonyossággal kijelenteni. Kitért arra, hogy mintegy ötven fős a romák elleni támadásokat kivizsgáló nyomozócsoport, amelyhez hét megyei szerv ad műveleti tiszteket, elemzőket, profilalkotókat. Munkájukat a kiemelt ügyekben határkörrel bíró Nemzeti Nyomozó Iroda koordinálja. Bencze József elmondta, a csoporthoz roma származású nyomozókat is vezényeltek, mert fontosnak tartják, hogy az ő elképzeléseik is megjelenjenek a munkában.

A főkapitány megjegyezte, a csoport tagjai elsősorban helyben végzik a munkájukat, mert az adott területen az illetékes nyomozók rendelkeznek komoly helyismerettel. A nyomozócsoport tagjainak feladata elsősorban az, hogy minden adatot "összefuttassanak", és megpróbálják összegyűjteni a bűncselekmények közötti hasonlóságokat, megerősítsék vagy kizárják a támadások sorozatjellegét.

Az idei ügyeket számba véve azt mondta, hogy ötven Molotov-koktélos támadás történt. Ezek közül 14 esetben romák által lakott házakra lőttek vagy dobtak Molotov-koktélt. Két esetben kézigránátot dobtak ilyen házakra. Közölte, felderítettek olyan ügyet is, ahol nem etnikai indíttatás állt a támadás mögött, de leszögezte, hogy minden egyes esetben minden lehetséges motívumot vizsgálnak.

A főkapitány azt kérte, hogy "kívülről" ne korbácsolják fel az indulatokat és hagyják dolgozni a rendőröket. Bencze József közölte, hogy számukra presztízskérdés megoldani ezeket az ügyeket, amiért ő személyesen garanciát is vállal.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.