Összefogásra törekszik az MSZP, a DK és a Szolidaritás

Az MSZP, a Demokratikus Koalíció (DK) és a Szolidaritás vezetői is elkötelezettnek tartják magukat arra, hogy a következő országgyűlési választáson egymással összefogva próbálják leváltani a jelenlegi kormányt – hangzott el egy csütörtök esti fórumon Budapesten. Ehhez mindenekelőtt a társadalom politikai kiábrándultságát kell legyőzni – állapították meg képviselőik, de az esetleges együttműködés mikéntjéről, időpontjáról és lehetséges vezetőjéről nem tudtak részleteket mondani.

Molnár Zsolt, az MSZP budapesti elnöke, Molnár Csaba, a DK alelnöke és Székely Sándor, a Szolidaritás Mozgalom társelnöke egyaránt abból indult ki, hogy le kell váltani az Orbán-kabinetet, mert szerintük csak így lehet helyreállítani a köztársaságot, a jogállamiságot.

A szocialista politikus mintegy ötven, jórészt idősebb emberből álló közönség előtt hangsúlyozta, a demokratikus ellenzék egyelőre nem késett el az összefogással, és – mint fogalmazott – szentül hiszi, hogy az meg is fog történni az MSZP vezető szerepe mellett.

A DK alelnöke szintén úgy vélte, nem csúsztak még ki az időből az összefogással, de ennek ma kisebb esélyét látja, mint fél éve. A politikus emiatt az LMP-t tette felelőssé, amely szerinte a lehetséges szereplők közül a leginkább elutasítja az összefogást. Aláhúzta ugyanakkor, hogy emiatt nem szabad "kioktatni" a pártot, hanem meg kell győzni őket arról, hogy az LMP is nyer az együttműködéssel. "Schiffer András minden, csak nem a szívem csücske" –folytatta Molnár Csaba, de hozzátette: ettől függetlenül nincs joguk arra, hogy meghatározzák, kik legyenek az LMP vezető politikusai.

Molnár Zsolt ugyancsak hiányolta az LMP-t a beszélgetésről. Arra utalt, hogy az LMP önmagában egyetlen egyéni körzetben sem tudna győzni a következő választáson, vagyis szerinte a szavazók megbüntetnék az összefogástól elzárkózó pártot.

Székely Sándor emlékeztetett arra, hogy a Szolidaritás a megalakulása óta összefogást sürget, mert nincs más megoldás az ország megváltoztatására. A mozgalom társelnöke pozitívumként értékelte, hogy az LMP velük hajlandó egy asztalhoz ülni. Ugyanakkor azt is mondta, biztosan tudják, hogy az MSZP demokratikus párt, Gyurcsány Ferenc pedig ízig vérig demokrata. Székely Sándor ezután arra hívta fel a figyelmet, hogy szerintük a választók nem olyan elutasítóak az összefogással szemben, mint azt például az LMP gondolja. Az igazi kérdés az, hogy ki jelenítheti meg hitelesen az összefogást – mondta.

A DK alelnöke azt mondta: pártja korábban is egyértelműen jelezte, semmilyen előfeltételt nem támaszt az összefogásban való részvételhez, Gyurcsány Ferenc pedig kijelentette, hogy nem lesz miniszterelnök-jelölt. Molnár Csaba tehetséges, tisztességes politikusnak nevezte Mesterházy Attilát, az MSZP elnökét, akinek azonban szerinte még érnie kell ahhoz, hogy vezethesse az országot. A politikus szerint Bajnai Gordon lehet az, aki sikerre viheti az összefogást.

Az MSZP budapesti elnöke ugyancsak azt mondta, nem támasztanak személyi feltételeket, de nem is most, hanem hat-kilenc hónap múlva kell csak megmondani, ki vezesse az ellenzéki együttműködést. Úgy fogalmazott, nem szabad hagyni, hogy a személyi ambíciók mérgezzék meg az összefogást, ezért elsőként a közös parlamenti és utcai politizálás tartalmi elemeiről kell megegyezni. Molnár Zsolt közölte: Mesterházy Attilát alkalmasnak tartja az ország, a köztársaság vezetésére, miként Bajnai Gordont is, hiszen utóbbi korábban már sikeresen megtette ezt.

Székely Sándor mindehhez csatlakozva arra figyelmeztetett: bármilyen formációban váltják le a kormányt, nem szabad ismét hagyni, hogy az új kabinet teljesen más intézkedésekbe kezd, mint ami a választási programjából következne.

Arra is vigyázni kell, hogy az ellenzék összefogása ne merüljön ki a kabinet leváltásában, hanem az együttműködő felek képesek legyenek a közös kormányzásra is – egészítette ki mindezt Molnár Zsolt.

A résztvevők a beszélgetés második órájában hosszasan beszéltek a társadalom politikával kapcsolatos ellenérzéseiről.

Molnár Zsolt úgy fogalmazott, nem azokat kell meggyőzniük, akik Orbán Viktorban vagy Vona Gáborban hisznek, hanem azokat, akik szerint mindegy, mi történik, a politika úgyis rémes. Azt mondta, ha az ellenzék eléri, hogy a választási részvétel 60 százalék fölé emelkedjen, akkor szinte biztos a kormányváltás, míg ha a szavazók aránya 40 százalék alatt marad, akkor a csoda sem segíthet rajtuk.

Molnár Csaba hozzátette: a választói aktivitás növeléséhez erőre és reményre volna szükség, ami egyelőre hiányzik az ellenzékből. A DK alelnöke szerint ehhez "minőségi váltásra" van szükség az ellenzéki demonstrációkon, arra, hogy "politikai útravalókkal" lássák el a résztvevőket. A reményt talán a Szolidaritás által október 23-ára meghirdetett fővárosi rendezvény hozhatja el – mondta, ezért arra szólította fel a demokratikus ellenzéki pártokat, hogy legyenek ott, és az eddigieknél érzékletesebben fejezzék ki szándékukat.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.