galéria megtekintése

Lázár védi az emberét, bár egy 650 milliós ügyben nem lehet

Az írás a Népszabadság
2015. 10. 02. számában
jelent meg.


Varga G. Gábor
Népszabadság

A Miniszterelnökség egyik vezető munkatársával kapcsolatban tárt fel bizonyítható összeférhetetlenséget az Európai Csalás Elleni Hivatal (OLAF) – értesült brüsszeli forrásból a Népszabadság. Az OLAF a megállapításait már közölte a tárcával. Lázár János szerint a hivatal téved.

Lapunk brüsszeli forrásokból úgy értesült: az Európai Unió csalás elleni hivatala arról tájékoztatta az illetékes magyar szervezeteket, hogy több projekt esetében összeférhetetlenséget állapított meg. A szálak a Pro Vital Zrt.-hez és a Homolya Ügyvédi Irodához vezetnek, melyek korábban Homolya Róberthez voltak köthetők. Ő a Nemzeti Fejlesztési Ügynökség végrehajtási elnökhelyettese volt, jelenleg pedig miniszteri biztosként a közbeszerzési rendszer kialakításának koordinálását végzi a Miniszterelnökségen.

Homolya Róbert uniós fejlesztést ad át 2011-ben
Homolya Róbert uniós fejlesztést ad át 2011-ben
Mészáros János / MTI

Hazai forrásaink Homolyát Lázár János közvetlen munkatársai között tartják számon. Amikor Homolya a fejlesztési ügynökségnél, tehát a kormányzatban kezdett dolgozni, egyszemélyes ügyvédi irodájának tevékenységét felfüggesztette, az említett cégekből pedig kiszállt. Igaz, volt olyan vállalkozása, amelyben kilépését követően offshore cég lett a tulajdonos.

 

A birtokunkba jutott dokumentum szerint az OLAF 2010 őszén kapott jelzést arról, hogy súlyos szabálytalanságok történhettek Magyarországon, és hogy a Nemzeti Fejlesztési Ügynökség akkori vezetésében személyi összeférhetetlenség állhat fenn. A vizsgálat konkrétan megnevezte Homolya Róbertet. Az OLAF azóta számos vizsgálatot végzett, és a THOR (2015) 19987 iktatószámú dokumentumban – amelyet már átküldött a magyar illetékeseknek – beigazolódott összeférhetetlenségről számol be. A Népszabadság birtokába jutott ennek a dokumentumnak egy része, amely összesen nyolc olyan projektet említ, amelyben a szakember összeférhetetlensége bizonyítást nyert. Ezek döntő többségükben olyan uniós támogatásból megvalósuló projektek – a többi közt Székesfehérváron, Abádszalókon, Tiszacsegén és Lébényben –, amelyekben még a 2010-es elsöprő Fidesz-győzelem előtt hirdettek nyertest, és amelyekben közbeszerzési tanácsadóként vagy annak alvállalkozójaként Homolya Róberthez köthető cégek vettek részt.

Lázár János kérdésünkre elismerte, hogy megkapták az anyagot, s azt tanulmányozni fogják. Szerinte az összeférhetetlenség Homolya esetében nem bizonyított, az említett posztokat még nem töltötte be, amikor a támogatási döntések megszülettek. „Nem volt ilyen párhuzam” – fogalmazott a Miniszterelnökség első embere. Szavait annyiban igazolja az anyag, hogy a támogatási szerződések a legtöbb esetben még Homolya állami pozícióba kerülése előtt születtek meg, ám az uniós támogatásokért felelős szervezetben dolgozott, amikor a projektek lebonyolítása és ellenőrzése zajlott.

Az OLAF-jelentés közcíme sommás állítást fogalmaz meg
Az OLAF-jelentés közcíme sommás állítást fogalmaz meg

Egy esetben, a székesfehérvári Szent István Király Múzeum egy 651 millió forintos projektjével kapcsolatban azonban az anyag megjegyzi, hogy a támogatási döntés 2010. július 23-án született meg. „Homolya Róbert ekkor az NFÜ végrehajtási elnökhelyettese volt, így feladatkörébe tartozott a Regionális Operatív Program Irányító Hatóság irányítása, amely szerv hatáskörébe tartozott a projekt. Homolya Róbert pozíciójából adódóan gyakorolta a munkáltatói jogokat, valamint lehetősége volt közvetlen utasításokat adni az irányító hatóság pénzügyi döntést meghozó vezetőjének, valamint az e döntést előkészítő alkalmazottainak” – írja az esetről a vizsgálati anyag.

Lázár János jelezte, az OLAF anyagára konkrét észrevételekkel válaszolnak.

Bejelentkezés
Bejelentkezés Bejelentkezés Facebook azonosítóval

Regisztrálok E-mail aktiválás Jelszóemlékeztető

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.