Összeáll a hazai ebolacsomag

Bár az ÁNTSZ szerint továbbra sincs ebolajárvány-veszély Magyarországon, a kormányhivatalok „ebolacsomag” beszerzésére utasították a kórházakat, valamint speciális szabályokat írtak elő a betegek kezelésére, az esetleges halottak szállítására. Mindez több százezer forintos többletkiadást jelent az intézményeknek.

Magyarországon eddig még egyetlen ebolás beteget sem találtak, és nagyon kicsi az esélye, hogy az afrikai vérzésesláz-fertőzés eljut az országba. A világban mindmáig több mint 1800 beteget és 1000-nél is több halálesetet regisztráltak. Magyarországon sok nyugat-afrikai diák tanul az egyetemeken, az oktatási intézmények már felkészültek a hamarosan érkező diákok egészségügyi szűrésére, mivel nem lehet kizárni, hogy egy Afrikából Magyarországra érkező emberről kiderül, hogy hordozza a betegséget.

A hazai kórházak ebolacsomaggal történő ellátása is a lehetséges kockázatok mérséklését, a lakosság fokozott biztonságát szolgálják – tudtuk meg a járványügyi szakemberektől. A napokban az egészségügyi intézményekbe, köztük a kórházakba eljuttatott kormányhivatali levél arról szól, milyen óvintézkedéseket kell betartaniuk az ebolagyanús betegek első vizsgálatait elvégző szakembereknek, azaz a háziorvosoknak, sürgősségi ellátóknak.

A kórházak sürgősségi és fertőzőosztályaira előírt „ebolacsomag” részeként speciális, vízhatlan orvosi köpenyt, egyszer használatos vízlepergető gumicsizmát, cipővédőt, szem-, arcvédő maszkot, bizonyos beavatkozásokhoz, például mesterséges légútbiztosításhoz sebészi maszkot, a helyiségek, vizsgálóeszközök megfelelő fertőtlenítésére alkalmas vegyszereket kell beszerezniük az intézményeknek.

Fertőzőbeteg-elkülönítő a Szent László kórházban
Fertőzőbeteg-elkülönítő a Szent László kórházban
Reviczky Zsolt / Népszabadság

A körlevél szerint ugyanezen eszközöknek ott kell lenniük az alapellátóknál, a sürgősségi osztályokon és a mentőknél is. Az új előírás a kórházaknak több százezer forintos extra kiadást jelent – tudtuk meg intézményvezetőktől. Volt, aki hozzátette azt is, hogy az ebolagyanús betegek vizsgálatához most előírt felszerelés elvben a fertőző betegek hétköznapi ellátásának is része, előfordulhat, hogy valakinek eleve ott van a raktárban is. Rácz Jenő, a Veszprém megyei kórház főigazgatója elmondta: ők a megyei tisztiorvos ajánlása szerint összeállított úgynevezett minimumcsomagra adtak le rendelést. Ez várhatóan két hét múlva érkezhet meg a kórházba.

A körlevél egyebek mellett szabályozza azt is, hogyan érintkezhetnek az egészségügyi dolgozók, a hozzátartozók a fertőzött beteggel. Például az ebolás betegeket egyágyas, külön fürdővel ellátott szobákban kell elhelyezni, naplót kell vezetni a kórterembe lépőkről, akiknek kötelező kesztyűt, vízhatlan köpenyt, védőszemüveget és sebészi maszkot viselniük. Valamennyi vizsgálatot alapos helyiség- és eszközfertőtlenítésnek kell követnie.

Az utasítás szerint ha az ellátó személyzet védőruhája kezelés közben megsérül, azonnal félbe kell szakítania a munkát, és szappanos vízzel le kell öblítenie a bőrét, bő vízzel a nyálkahártyát. Az ilyen „balesetet” jelenteni kell a szakhatóságoknak, az érintettre pedig háromhetes orvosi megfigyelés és „karantén” vár, ennyi időre van szükség ahhoz, hogy kiderüljön: megfertőződött-e a védőruha sérülésekor.

A körlevél olyan részletekre is kiterjed, hogyan szállítható egy ebolában elhunyt beteg: a személyzetnek vízhatlan köpenyt, dupla kesztyűt, maszkot, szemvédőt kell viselnie, és a holttestet dupla zsákba kell helyezni, amelynek külső felszínét is fertőtleníteni szükséges.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.