galéria megtekintése

Őskáosz tombol az állami médiánál

12 komment


Bednárik Imre

Szabó László Zsoltnak, az MTVA vezérigazgatójának posztjába kerülhet, ha az állami tévék egy hét múlva induló struktúraváltása után összeomlik a nézettség – mondták médiahatósági és kormányzati forrásaink. Nézők nélkül fölösleges 80 milliárdot költeni az MTVA-ra.

Őskáosz – egy héttel az állami televíziók teljes struktúraváltása előtt ezzel az egy szóval jellemezték többen a Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap (MTVA) Kunigunda úti gyártóbázisán tapasztalható állapotokat. Március 15-én, a nemzeti ünnepen indul az M1-en a hírcsatorna, az alap vezetése minden lehetséges emberi és anyagi erőforrást átcsoportosított a hírosztályra, hogy zökkenőmentesen startoljon a reggel hat órától éjfélig tartó hírfolyam.

Pénz van bőven, az MTVA évről évre egyre több pénzből, idén már 80 milliárd forintból gazdálkodik.

A produkció viszont egysíkú lesz, a hírcsatorna nyilvános műsorterve szerint a napszakok – reggel, délelőtt, délután, este – alapján elnevezett struktúrában óránként sugároznak híradót, rendszeresen adnak sporthíreket, időjárás-jelentést, közlekedési információkat. A műsorfolyam gerincét viszont a hírháttér-műsorok jelentik majd, s a mostani Ma Reggel mintájára nagyon sok időt akarnak kitölteni stúdióbeszélgetésekkel.

 

A „beszélő fejek" televíziójára azonban borítékolhatóan nagyon kevesen lesznek kíváncsiak. A nemzetközi példák is azt mutatják, hogy egy hírcsatorna a lakosság arányához képest átlagosan 1-2 százalékos nézettséget produkál, ennél többen csak kivételes helyzetekben – terrorcselekmény, kormányválság, rendkívüli időjárási vagy közlekedési viszonyok – kapcsolnak oda.

Ha beszakad a nézettség, fölösleges lesz beletolni 80 milliárdot az MTVA-ba
Ha beszakad a nézettség, fölösleges lesz beletolni 80 milliárdot az MTVA-ba
Reviczky Zsolt / Népszabadság

Az M1 délutáni-esti 200-400 ezres mostani nézettsége egyik napról a másikra zuhanni fog. Ráadásul az állami média híradója az elmúlt években hiteltelenné vált, miután több alkalommal is meghamisították a tényeket. Az M1 híradó nézettsége átlagosan 350 ezer fő körül van, miközben az RTL Klub és a TV2 híradóira egyenként is egymilliónál több néző kapcsol.

Lapunk médiahatósági és kormányzati forrásai egybehangzóan azt mondták, amennyiben balul sül el a struktúraváltás, a hírcsatorna miatt az M1-ről eltűnnek a nézők, s nem mennek át a szórakoztató műsorokkal együtt a Duna TV-re, akkor egész biztosan lesz felelősségre vonás az MTVA-nál,

egy kudarc az első számú vezető, Szabó László Zsolt állásába kerülhet.

Orbán Viktor számára a Simicska Lajossal folytatott háborúja miatt ugyanis felértékelődött az állami média, a miniszterelnök ma már nem a Hír TV-n és a Magyar Nemzeten, hanem főként az állami médián keresztül akarja eljuttatni a Fidesz és a kormány legfontosabb üzeneteit. De ha nincsenek nézők, akkor fölösleges az MTVA-ba 80 milliárdot beletolni – fogalmaztak forrásaink.

Az ország egyik legtapasztaltabb televíziós szakembere lapunknak azt mondta, az M1 eddigi nézőinek csak egy kis részét lehet „átprogramozni" a Duna TV-re, ahová átteszik a korábbi nemzeti főadó szórakoztató műsorait és filmjeit. Ráadásul a szórakoztató műsorokat is simicskátlanítják. Az MTVA nem rendelte meg a Simicska érdekeltségébe tartozó Hung-Istertől a Magyarország, szeretlek!-et és a Maradj talpon!-t, amelyekért korábban évente százmilliókat fizetett.

A Hung-Ister harmadik műsora, A Dal pedig most ért véget, a következő részt 2016-ra tervezik. A nagy sikerű Maradj talpon!-t szünetelteti az MTVA, a Magyarország, szeretlek!-et pedig belső gyártásba vitte, az új produkció március 15-én debütál a Duna TV-n a Kossuthkifli című filmsorozattal együtt. A Duna TV-re viszik át a Fábry show-t is, amelynek egy adásáért korábban 22 millió forint plusz áfát fizetett az MTVA Fábry Sándor produkciós cégének. A hírek szerint most levitték az árat 17 millióra, de az ezzel kapcsolatos kérdéseinkre az MTVA azt mondta, hogy később válaszolnak. Az MTV Zrt. vezérigazgató-helyettesi posztjáról távozik, de az állami tévé képernyőjén marad Rákay Philip, aki egyes hírek szerint több műsor beszállítója is lesz.

Bejelentkezés
Bejelentkezés Bejelentkezés Facebook azonosítóval

Regisztrálok E-mail aktiválás Jelszóemlékeztető

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.