A kamara föllépését sürgetik a fiatal orvosok

Rendkívüli közgyűlés összehívását kéri a Magyar Orvosi Kamarától az 1001 orvos hálapénz nélkül Facebook-csoport.
A fiatal orvosok szerint a fórumon kellene dönteniük arról, milyen „erőteljes”, a változást kikényszerítő lépésekre van szükség ahhoz, hogy megfelelő bért kapjanak az egészségügyben dolgozók a  munkájukért. A felhívásukkal a Magyar Orvosi Kamara honlapján a Fejér megyei kamara által még a múlt év végén közzétett aláírásgyűjtéshez csatlakoztak.
 
Ebben az érintettek arra kérik orvostársaikat, minél többen írjanak alá annak érdekében, hogy kormány szüntesse meg a maga által keltett bérfeszültséget és a szakorvosoknak is rendezze a jövedelmét. Szerintük  tarthatatlan az a helyzet, hogy az ellátás terheinek és felelősségének oroszlánrészét hordozó szakorvoskar bére nem, vagy alig haladja meg azokét, akik tanítása, képzése is rájuk hárul.
 
Mint írják: ragaszkodnak ahhoz, hogy a kormány haladéktalanul lásson hozzá az ütemezett, jelentős mértékű, az ellátásban dolgozók minden rétegére kiterjedő arányos béremeléshez! Állítják mindehhez van forrás, hiszen Magyarország teljesítménye elegendő lehet arra, hogy az egészségügy évi 5-600 milliárdos forráshiányát pótolja.
 
A közösségi portálon azután pezsdültek fel az orvosi fórumok, miután megérkeztek a februári fizetések, ez volt az első alkalom, hogy a frissen szakvizsgázottak kézhez kapták a korábbi kiemelt ösztöndíj pótlására kitalált 151 ezer forintos bérpótlékot. A tárca adatai szerint december végéig 357  pályáztak erre a legfeljebb öt évig adható  juttatásra. A tárca közleménye kitért arra is, hgy azok a rezidensek, akik e határidő után szerzik meg a szakvizsgájukat, legközelebb márciusban pályázhatnak a kiegészítésre.  
 
A februári bérkifizetés tette kézzel foghatóvá azt a bérfeszültséget, amelyet az idősebb szakorvosok már a tervezet bejelentése óta mondanak. Zombor Gábor egészségügyért felelősállamtitkár tavaly júniusban, a kormány friss rendeletét ismertetve jelentette be, hogy nem kereshet kevesebbet nettó 270 ezer forintnál az a fiatal szakorvos, aki 2015. szeptember elseje után szakvizsgázik.  A havi bruttó 151 ezer forintos bérkiegészítés öt évig jár a pályakezdőknek, ezzel nagyjából ugyanannyi lesz a fizetésük, mint a több éve szakorvosként dolgozó kollégáiknak. 
Blogok
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.