galéria megtekintése

Őrültségnek tartják a kormány legújabb ötletét, egyre több tanár lázad

55 komment


Doros Judit
NOL

Felzúdult a természettudományos szakma a kormány legújabb átgondolatlan intézkedése ellen, amely szerint a szakgimnáziumokká alakított szakközépiskolákban drasztikusan lecsökkentenék a közismereti tárgyakat. A földrajzosok lázadása után most a kémikusok és a fizikusok is jelezték: őrült ötletnek tartják a változtatást.

Jánosiné Czike Klára
Hunfalvy János SZKI

– Szakközépiskolában évtizedek óta fizikát és kémiát tanító tanár vagyok. Felhívással fordulok az összes közoktatásban tanuló diákhoz és szüleikhez, természettudományos tárgyat tanító kollégákhoz, az egyetemek fizika, kémia, biológia és földrajz szakos hallgatóihoz, tanszékeik oktatóihoz, a Magyar Tudományos Akadémia teljes tagságához, a környezetvédelemben, az iparban, a közgazdász, mérnök, orvos, és egyéb munkakörökben dolgozó kollégákhoz! Felhívom mindazokat, akik munkájukhoz mind a mai napig használják a közoktatásban szerzett természettudományos ismereteiket, akik számára fontos a természettudományos műveltség ügye, hogy aláírásukkal fejezzék ki tiltakozásukat a középiskolai természettudományos oktatás tervezett megcsonkítása ellen! – olvasható egy budapesti középiskolai tanárnő, Jánosiné Czike Klára felhívásában.

Szavai szerint horrorisztikus elképzelés, hogy érettségizett emberek tömegei az általános iskolai természettudományos szinttel kerülnek a munkaerőpiacra akkor, amikor a természettudományok fontosságát más oldalról – például a három éve ugyanilyen átgondolatlan módon bevezetett óraszámnöveléssel – egyre jobban hangsúlyozzák.

 

A szakgimnáziumokban a legutóbbi tervek szerint a földrajzot gyakorlatilag megszüntetnék, mindössze három iskolatípusban tanítanák: több száz tanár kerülhetne emiatt utcára. Az összes természettudományos tantárgyat hátrányosan érintő tervezet szerint a földrajz, kémia, fizika és biológia közül szakmatípusonként csak egyet kellene tanulniuk: a fodrászoknak és a vegyészeknek például csak kémiát, az egészségügyiseknek, környezetvédelmiseknek, erdészeknek csak biológiát, a gépészeknek, technikusoknak csak fizikát. A gazdasági típusú iskolákban pedig egyetlen ilyen jellegű tárgyat sem tanítanának.

A Magyar Földrajzi Társaság ezért elsőként tette közzé petícióját, hogy a támogatók aláírásukkal fejezzék ki tiltakozásukat a középiskolai földrajzoktatás tervezett megcsonkítása ellen.

Tiltakozik a tervezett „reform” ellen az Eötvös Loránd Fizikai Társulat is, amelynek elnöksége petícióban követelte, hogy bocsássák szakmai vitára az elképzeléseket, kérjenek véleményt a szakképzési kerettantervekről a természettudományos tanárokat tömörítő szervezetektől, s adjanak világos magyarázatot a diákoknak arról, hogy milyen esélyük van a továbbtanulásra az így megszerzett szakgimnáziumi papírokkal.

Lázadoznak a kémiatanárok is

A lázadáshoz a Magyar Kémikusok Egyesülete is csatlakozott. – Ez a szándék a szakmai szervezetek szakértőivel semmilyen szinten sem egyeztetett, hatástanulmányok nélküli, átgondolatlan lépés, amely tovább csökkenti a lakosság természettudományos műveltségét, a magyar középiskolások mobilitását. Az ilyen iskolákból kikerülő fiatalok beszűkült, villámgyorsan elévülő ismeretekre tehetnek csak szert, amelyeknek frissítése az alapképzettségük hiányos volta miatt lehetetlen lesz. A munkaerőpiaci versenyképességük drámaian csökkenni fog, fennáll a veszélye annak, hogy az ország a fejlett ipari társadalmak leértékelt összeszerelő üzemévé fejlődik vissza. A természettudományos alapismeretek megszerzése nemcsak az általános alapműveltség okán indokolt, hanem mert ennek olyan gondolkodás- és szemléletformáló szerepe van.

Elképzelhetetlennek tartjuk – írták –, hogy az ország törvényalkotó vezetői egy drasztikusan elbutuló, megújulásra képtelen társadalom felépítésében lennének érdekeltek.
 

Bejelentkezés
Bejelentkezés Bejelentkezés Facebook azonosítóval

Regisztrálok E-mail aktiválás Jelszóemlékeztető

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.