Országos tiltakozó akciót hirdetnek a Hankook ellen

A szakszervezet „fellázad" a Hankook-nál történtek miatt. A helyi érdekképviseleti vezető egy, a munkaadóval folytatott  megbeszélésen rosszul lett, ezért mentő vitte el, és amíg vizsgálták, azonnal a lakására kézbesítették a felmondólevelet.

Hallani sem akar a szakszervezetekről, az európai, korrekt munkakapcsolatokról a Hankook magyarországi vezetése – állítja a cégvezetéssel több éve szélmalomharcot folytató vegyipari szakszervezeti szövetség (VDSZ) elnöke. Miközben a Hankook a kormány kiemelt stratégiai partnere, Székely Tamás szerint tűzzel, vassal próbálja végleg ellehetetleníteni az érdekképviseleteket működését. Legalábbis a vállalatnak szinte a magyarországi megjelenése óta ezt tapasztalják, ahonnan csak az utóbbi egy esztendőben hét szakszervezeti tisztségviselő távozott, nem mindig önként – hangsúlyozta az elnök.

A napokban végleg betelt a pohár – jelentette ki Székely. Szerint ugyanis a cégtől mondvacsinált okok miatt, jogtalanul mondtak fel azonnali hatállyal a helyi érdekvédelmi vezetőnek, a VDSZ Dunaújvárosi Gumigyártók Szakszervezete elnökének. Egyébként azt kifogásolják, hogy az érdekvédő nem jelentette be cégének, hogy szabadidejében, saját költségére jogi tanulmányokat folytat.

Az eljárás nemcsak jogtalan, hanem embertelen is – állítja Székely –, mert a szakszervezeti vezetőnek akkor mondtak fel, amikor a már hónapok óta tartó, katonai stílusban zajló „kihallgatás-sorozat" miatt legutóbb rosszul lett, s szívinfarktus gyanújával vitte el a mentő. S amíg a kórházban vizsgálták, a cég elküldte a lakáscímére a felmondólevelet.

Jogszerűen eddig nem tudták eltávolítani a cégből a helyi elnököt, pedig Székely szerint mindent megpróbáltak, hiszen nem első alkalommal kötöttek bele. Most viszont fekvő emberbe rúgtak, ráadásul törvénytelenül - hangoztatta.

„Nem hagyjuk ennyiben!" – figyelmeztet az elnök. A mintegy harmincezer tagot tömörítő VDSZ tagszervezeteit országszerte megrázta a hír, s egy emberként döntötték el, hogy augusztus 4-re tiltakozó akciót szerveznek. Székely reményét fejezte ki, a Magyar Szakszervezeti Szövetség valamennyi tagszervezete is képviselteti majd magát a demonstráción.

Blogok
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.