Szesztilalmat vezethet be a kormány

Újabb 11 százalékkal csökkentheti a rezsidíjakat hétfőn a parlament. Veszélyhelyzetben pedig jöhet a szesztilalom.

Háromnapos ülést tart a héten az országgyűlés. A Ház ma dönthet a fideszes Németh Szilárd azon törvénymódosító javaslatáról, amely a kormány újabb rezsicsökkentését támogatja. A kormánypárti politikus indítványában emlékeztet arra, hogy a január 1-jével megvalósított tízszázalékos rezsicsökkentésen túl további 11 százalékkal mérséklődhet a lakossági villamos energia, a földgáz és a távhő hatósági ára.

Ma módosíthatják a termőföld védelméről szóló törvényt, továbbá elfogadhatják a Bethlen Gábor Alap tavalyi működéséről szóló jelentést is.

Kedden kezdhetik tárgyalni a kormány azon javaslatát, amely Magyarországon is kiépítene egy úgynevezett utasadat-információs rendszert, amelynek révén kiszűrhetőek lehetnek a bűncselekménnyel gyanúsított utazók.

Szintén a második ülésnapon kerül napirendre a katasztrófavédelmi törvény módosítása, amelyben a kabinet a márciusi hóvihar és a nyári dunai árvíz tapasztalatai alapján javasol változtatásokat. Ezek közé tartozik például, hogy a jövőben a közmunkások is bevethetővé válnának a katasztrófahelyzetekben.

A tervezet szerint a katasztrófavédelem dolga lesz a „közszolgáltatás ellátásának kiesésekor az emberi életben, egészségben és az anyagi javakban esett kár megelőzése céljából a közszolgáltatás ideiglenes ellátásáról történő gondoskodás”. Vagyis a szervezet nemcsak a szemétszállítás kiesése, hanem bármilyen más közszolgáltatás akadozása esetén is beavatkozhat majd.

Jöhet a szesztilalom is, mert „veszélyhelyzetben a védekezési munkák helyszínén megtiltható a szeszes italok fogyasztása, árusítása, tárolása”.

Az országgyűlés szerdán a Kúria és az Országos Bírósági Hivatal (OBH) 2012-es tevékenységét kezdi értékelni.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.