Orosz pornószínésznő készítette a Teréz körúti robbantás legjobb felvételeit

A magyar  és külföldi portálok sorra közölték Eva Berger videóit és fényképeit a szombat éjszakai Teréz körúti robbantásról.

Berger jelenleg éppen a robbantás helyszíne, a Teréz körút 2-4. szám alatt lévő ház egyik emeleti lakásában lakik. A detonáció időpontjában otthon volt, és mindössze annyit kellett tennie, hogy az ablakon keresztül felvételeket készít a telefonjával.

Ezek voltak az első képek a helyszínről, mindössze 19 perccel a robbantás után, és azóta bejárták a magyar és a nemzetközi sajtót is. A pornószínésznő először terrorizmust emlegetett, és bár több hozzászóló azonnal helyretette, utólag kiderült, hogy a szándékosságot illetően igaza volt. Az Országos Rendőr-főkapitányság vasárnapi sajtótájékoztatóján bejelentették, hogy merényletről van szó, amelynek kifejezetten rendőrök voltak a célpontjai.

Berger azóta is folyamatosan posztol olyan közeli képeket a Twitter-oldalán, amilyeneket még a nagy televíziótársaságok sem tudnak készíteni. Mint szemtanút egy villáminterjú erejéig  megszólította az állami hírtelevízió is, amelíynek elárulta, hogy a robbanásba beleremegett az épület, de csak füstöt látott, tüzet nem és hogy egy rendőr már a robbanás után néhány perccel azt mondta neki, hogy bomba robbanhatott a kapualjban.  

Eva Berger nyilatkozik az M1 hírcsatornának, mint szemtanú
Eva Berger / Twitter
Blogok
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.