ORÖ-ülés: Útszéli hang volt, szakadás nem

Habár a vérmesebb várakozások azt vetíthették előre, hogy az Országos Roma Önkormányzat (ORÖ) Kisvárdára kihelyezett országos ülése akár a botrányokba keveredett vezetőség bukását is eredményezheti, a gyűlés nem hozott változást a testület erőviszonyaiban.

A mintegy tíz-tizenkét ellenzéki képviselő nem tudta átvinni az akaratát a 47 fős testületben, s ez már az ülés kezdetén világossá vált, amikor a képviselők nem szavazták meg azt a javaslatot, hogy hívják vissza a jelenlegi pénzügyi ellenőrző bizottságot, s állítsanak föl egy újat helyette.

Pedig az ellenzék nem lazsált: Makai István képviselő napirend előtti felszólalásában komoly bírálatot fogalmazott meg a vezetéssel szemben. Megemlítette, hogy az önkormányzat tevékenységével kapcsolatban nyomozás folyik, s péntek reggel az adóhatóság nyomozói iratokat foglaltak le az ORÖ budapesti székházában. Mint mondta, a történtek miatt valakiknek vállalni kell a politikai és gazdasági felelősséget.

Az elmúlt hetek történései miatt Hegedüs István elnök módosított napirendet bocsátott a képviselők elé, amelyet a testület elfogadott. Az elnök bejelentette, hogy az önkormányzat eddigi hivatalvezetője távozott a tisztségéből, a képviselők a tisztség betöltésére megszavazták Buri Edinát. Az ezzel kapcsolatos vitán a sajtó nem lehetett jelen, mert zárt ülést rendeltek el.

Mivel az ülés folyamán többször elszabadultak az indulatok, és egyes képviselők útszéli hangot ütöttek meg (többször elhangzott, hogy fogd be a pofád), napirend után szót kért Aba-Horváth István képviselő, s azt mondta: a stílus miatt minden érintett szégyellje magát, mert ha nem adják meg egymásnak a tiszteletet a roma képviselők, akkor hiába várják, hogy mások is tiszteljék őket.

Erre válaszul Hegedüs István elnök közölte: a roma önkormányzat borotvaélen táncol, az elmúlt időszak eseményeinek tükrében most már az a kérdés, hogy egyáltalán megmarad-e az önkormányzat, s lesz-e mit és kit képviselni.

Az ülés után Hegedüs érdeklődésünkre "nagyszerűnek" minősítette az összejövetelt, mint mondta, megmutatkozott, hogy a testület képes egységben dolgozni a cigányság érdekeiért. Kérdésünkre, hogy miként kommentálja az adóhatóság iratlefoglalási akcióját, az elnök azt válaszolta: számítottak erre, hiszen vizsgálat folyik, nincs abban semmi különleges, hogy ilyenkor iratlefoglalás is történik, így arra kérte a munkatársait, hogy működjenek együtt a hatósággal.

Ugyanezt megkérdeztük Farkas Flóriántól is, az előző elnöktől, aki jelenleg miniszterelnöki biztosként vett részt az ülésen, de Farkas annyit mondott a NAV-akcióról: "nem tudok róla". A miniszterelnöki biztos egyébként nem szólalt föl az ülésen, csak a vége felé hallatta a hangját, "menjünk már enni", "mondta többször jó hangosan, s az ülés mihamarabbi befejezésére biztatott arra hivatkozva, hogy nagyon éhes.

Az üléssel párhuzamosan Makai István képviselő a sajtónak azt mondta: kifogásolható, hogy sem Hegedüs elnök, sem Farkas miniszterelnöki biztos egy szóval sem tájékoztatta a testületet azzal kapcsolatban, hogy miért is nyomoznak a hatóságok csalás gyanúja miatt az önkormányzat tevékenységével összefüggésben. Mint mondta, szerinte ez "rossz struccpolitika" egy olyan helyzetben, amikor az önkormányzat súlyos politikai és gazdasági válsággal küzd.

Blogok
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.