Őrizetbe vették Laborc Sándort is

A volt NBH-s vezető meggyanúsításáról egyelőre nem lehet tudni részleteket, de a HírTV szerint feltehetően összefügg Szilvásy György és Galambos Lajos ügyével.

Szilvásy György után őrizetbe vették Laborc Sándort is – tudta meg a Hír Televízió, amely szombat este számolt be erről internetes oldalán.

Laborc Sándor Szilvásy György minisztersége ideje alatt irányította a Nemzetbiztonsági Hivatalt (NBH). A volt NBH-s vezető meggyanúsításáról egyelőre nem lehet tudni részleteket, de a HírTV szerint feltehetően összefügg Szilvásy György és Galambos Lajos ügyével.

A Gyurcsány-kormány volt titokminisztere a Hír Televízió információi szerint a Gyorskocsi utcai fogdában töltötte a péntek éjszakát. Szilvásy Györgynél pénteken tartottak házkutatást, és ezután kihallgatásra vitték. Úgy tudni: Galambos Lajos, az NBH volt főigazgatója tett vallomást a katonai ügyészségen, és ezzel összefüggésben indult eljárás Szilvásy György ellen, aki 2007. július 1. és 2009. április 16. között volt a polgári nemzetbiztonsági szolgálatokat irányító tárca nélküli miniszter. Az általa felterjesztett jelölés alapján Gyurcsány Ferenc akkori miniszterelnök 2007. december 17-én nevezte ki Laborc Sándort az NBH főigazgatójának.

Laborc előzőleg a Nemzetbiztonsági Hivatal főigazgató-helyettese, majd megbízott főigazgatója volt. Laborc az UD Zrt.-üggyel összefüggésben 2009. július 20-án szeptember 1-jei hatállyal lemondott hivataláról, amit Bajnai Gordon akkori miniszterelnök elfogadott.

Tavaly movemberben Laborcot hivatali visszaélés és más bűncselekmények miatt hallgatta ki a Budapesti Katonai Ügyészség. Balogh Zoltán ügyészségi szóvivő Laborc nevének említése nélkül elmondta: valóban indult korábban büntetőeljárás hivatali visszaélés bűntette és más bűncselekmény miatt, amely még folyamatban van. Ehhez egyesítették azt az ügyet, amely Demeter Ervin fideszes képviselő feljelentése nyomán indult. A Magyar Nemzet akkor azt írta, az Nemzetbiztonsági Hivatal volt főigazgatójának meggyanúsítása összefüggésben van az UD Zrt. ügyében indult nyomozással.

Az 1958-ban született Laborc a moszkvai KGB-egyetemen, azaz az orosz rendőrtiszti főiskola állambiztonsági szakán tanult az 1980-as években. Kinevezése előtt több napilap is arról írt, hogy nemzetbiztonsági szakértők kockázatosnak tartják kinevezését az NBH élére.

Meghallgatás - Laborc Sándor és Szilvásy György a parlament nemzetbiztonsági bizottságának egyik 2007-es ülésén
Meghallgatás - Laborc Sándor és Szilvásy György a parlament nemzetbiztonsági bizottságának pénteki ülésén
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.