szl55 | 2010. február 18. | 08:18:25
Hát igen ez az istenfélő ember évtizedeken át politikai munkásként kereste a kenyerét. A pálya elején mint akadémiai oktató-majd mint az Ak. Pk. politikai helyettese a tudományos szocializmus a párpolitikai munka tudományos kérdéseit boncolgatta ill. keserítette meg az ilyenfajta ismeretekkel a "hallgatók lelkét" kollokviumokon és az Államvizsgákon egyaránt. Aztán a rendszerváltás időszakában hasonszőrű társaival politikai munkásokból (parancsnok helyettesekből) nevelési és szoc. (neszop) Pol tisztekké - v. főnökökké- avanzsáltak. (egyébként most is van belőlük még ....) Példa nélküli módon nevezetteket beiskolázták civil felsőfokú intézetekbe, hogy levelezőn v. esti tagozatokon gyorsan "tiszta papírokat" szerezzenek. (Jó lenne utána nézni, hogy mi maradt meg a korábbi nyilvántartásokból a politikai végzettségre vonatkozó információkból (??? Itthoni akadémiai (x-tagozat)ill. Moszkva-Lenin végzettségre vonatkozóan...)
kations | 2010. február 17. | 22:04:54
elemzo | 2010. február 16. | 23:37:52
Teljesen igazad van. Itt nem csak egy (potenciális) bűnözőről van szó hanem egy nagyon magas rendfokozatról, tekintélyes(nek lennie kellő) intézményről és egy ország hadseregéről. Ezek után ha nem érti az elébe tett egy golyót tartalmazó pisztolyt akkor agyon kell lőni és balesetnek beállítani. Még mindig jobb mint orrba vágni, nyilvánosan megbilincselni, stb. A régiek tudták ezt. Merthogy a katonai pályának is megvannak a maga előnyei, hátrányai és specialitásai. Így viszont csak tovább gyengül az egyébként is sajnálatosan gyenge társadalmi szövet amit az egymásba és az intézményeinkbe vetett hit jelent.
kations | 2010. február 17. | 21:32:07
Ugye milyen kevés az az évi bruttó 50-60 milla amit mi adófizetők kipengetünk egy-egy rektornak?
Az ügy jelentőségéhez képest meg elég visszafogott a sajtó. A Népszabadság feltétlenül. Lehet, már csak a naivak vagy a tudatlanok hiszik, hogy ami állami konstrukció az nem mind csalás és korrupció?
Az ellenállás jelzi, számára hihetetlen volt, hogy vége.
Optimistábban fogalmazva azért csak vége lett.
ugocsa | 2010. február 17. | 14:47:29
werner!Ne menj már másfelé megint.Ki a fene beszélt itt a Jobbikról.Miért kevered most őket bele? Itt arról van szó, hogy egy olyan fontos beosztású államtitkár mely a legmagasabb átvilágításont ment át,úgy néz ki, hogy aki ki8választotta rosszul választott.Mert ugye, ha most ezt tette, felmerülhet a gyanú,hogy egy magasabb beosztásban és hatalom birtokában miket követhetett még el? Tudjuka FIDESZ-KDNP kormány idején sok mindenről(majdnem mindenről) nem lsézült jegyzőkönyv.Így sok mindenre nem derülhet fény, sok mindenki megúszhatja a felelősségrevonást, illetve nem kerülnek elő bizonyos ügyek, vagy nem bizonyíthatóak mert kevés a tényanyag.
werner | 2010. február 17. | 14:24:28
Moderálási alapelvek- komment törölve -
MN előfizető | 2010. február 17. | 14:16:29
ugocsa!
ugocsa | 2010. február 17. | 13:56:09
Mai hír, eddig nem került ide:
"A katonai ügyészség előtt Laborc ügye
Szolgálattal összefüggő bűncselekmények gyanúja merült fel Laborc Sándorral, a Nemzetbiztonsági Hivatal volt vezetőjével szemben az UD Zrt. ügyben - közölte Kovács Tamás legfőbb ügyész az alkotmányügyi bizottság ülésén.
Nagyon feltúrták az almotokat. És ez csak a kezdet. Jóérzésü ember már félrefordítja a fejét. Emiatt érzel csöndet.
ugocsa | 2010. február 17. | 14:14:33
werner! Ne terelj! Ne mismásolj! A tény az tény! Ki a felelős azért, hogy egy "bigott Marxistát" tett meg államtitkárnak!Ki a felelős, hogy volt nagyhatalmú kommunisták "búvóhelye" a FIDESZ-KDNP.Ha megnézed a FIDESZ-KDNP vezérkarát(támogatóit), és az MSZP, SZDSZ, MDF-vezetőségét, és támogató bázisát rá fogsz jönni, hogy a FIDESZ-KDNP-ben többen vannak mint az ellenzékében összesen. Martonyi elvtástól kezdve Pintér "elvtárs" úrig bezárólag,hogy már Zsíros elvftit ne is említsem!Úgy,hogy maradjunk az ügynél!
werner | 2010. február 17. | 14:08:25
Moderálási alapelvek- komment törölve -
ugocsa | 2010. február 17. | 13:56:09
Ugyan melyik lehet az a biztonsági cég vagy érdekeltség, melyet ajánlott ez az uborkafára kapaszkodott.Már érzi,hogy esetleg ilyen esetek-mint volt amúltban(FIDESZ-KDNP-MDF-KIsgazda koal.)- a nagyvezér szárnyai alatt eltűnik?
ugocsa | 2010. február 17. | 13:53:02
Egyes hiradásokban, kommuntekben és a közbeszédben már-már az ország elvesztésére való kommunista összesküvés egyik, a fiatalság megrontására a harcos magyar hazafias szellem elnyomására beépített ügynökként(ha nem is teljesen ezzel a szóhasználattal) vélték a gyanúsitotatt megbélyegezni.A fizetett beírók először pocskondiáztak,majd amikor kiderült,hogy az ő almukból valóról van szó, gyorsan eltüntek,nem szóltak hozzá, az utcán némán sunyítottak.
Most a baloldalnak és azon becsületes magyar állampolgároknak kell önmérsékletet tartani,nehogy a FIDESZ-KDNP stílusát és erkölcstelen magaviseletét átvéve politizáljon. természetesen nem lehet és nem is szabad szó nélkül elmenni az ügy mellett. De teljes tárgyilagossággal, a bűncselekmény súlyának megfelelő kommentekkel.
werner | 2010. február 17. | 13:49:11
Moderálási alapelvek- komment törölve -
figyeltem | 2010. február 17. | 13:38:28
Kedves jobbos kommentelők!
Átszaladva az eddigi hozzászólásokon, fel szeretném hívni a figyelmeteket, egy el nem hanyagolható részletre! Szabó János 1998-2001-között a Honvédelmi Minisztérium HELYETTES ÁLLAMTITKÁRA VOLT!Mit gondoltok ki volt a miniszter elnök? Na vajon ki? Szeretett vezéretek ORBÁN VIKTOR! Ennyit az MSZP-s kötődésről!
Jager László | 2010. február 17. | 13:25:02
SZEGÉNY EMBERT ÍGY LEGYŰRNI!!!
Remélem kiderül,hogy mit követett el!!!
NEM MONDOK SEMMIT,MERT A KOMMANDÓSOK ENGEM IS MEGTÁMADNAK!!!
jaj.
Noos nem félek!!!!
Féljen akinek félnie kelll!!
J.L.
bánáti? | 2010. február 17. | 13:15:35
Jaaaj, csak nem az eljövendő új belügyminiszternek, a Fidesz kormány államtitkár helyettesének, P.S. őrző-védő cégének akart munkát keresni ez a szegény ember!
silenthill1 | 2010. február 17. | 13:05:21
Borszívóügynök | 2010. február 17. | 12:52:24
Az ártatlanság vélelme nem azt jelenti, hogy ha valaki fejbelőtt valakit a Váci utcán, akkor az ügy lezárásáig ártatlan.
Borszívóügynök | 2010. február 17. | 12:52:24
pentagram | 2010. február 16. | 20:28:45
„Felhívnám figyelmét, ez az őrizetbe vett ember bűnöző.”
…lesz, majd, ha a bíróság jogerősen elítélte!!! Vagy nem jár mindenkinek, kivétal nélkül az ÁRTATLANSÁG VÉLELME?
baracskai | 2010. február 17. | 12:45:57
Valaki itt velemlegeti az utcán, kamerák előtt vizelni szerető Kiss Ernő rendőr tábornok esetét, hogy vele talán ittas állapotában tapintatosabban bántak volna vérvételkor. Nos ez a Kiss Ernő jelenleg elöljárói "tapintatából" nyugállományú rendőr tábornok és a Magyar Köztársaság Rendőrtiszti Főiskolájának TANÁR-a, s "természetesen" mostanában is kegyetlenül iszik /alkoholt/, ittas járművezetésért a közelmúltban újabb rendőrségi eljárás indult ellene. Csak azt akarom mondani, hogy ő se, de más se csodálkozzon majd azon, ha újabb ittas vezetésekor a vele szemben intézkedők - ha kell - lenyomják a földre, akár tábornok, akár egy részeg disznó.
Tele vannak a katonai, rendészeti iskolák nyugdíjas tisztekkel, főtisztekkel, tábornokokkal, akiket kormányváltás után szépen el kell bocsátani, senkinek nem fognak hiányozni. Jöjjenek a fiatal és egészséges katonák, rendőrök tanítani is az iskolákba!
Jager László | 2010. február 17. | 12:42:46
Hát ez, ez egy bakonyi gyermek!
Gondolom Baracskán már volt!!!!!!!!!!!
J.L.
baracskai | 2010. február 17. | 12:34:29
Hűtlen kezelésért fel lehetne jelenteni azt a katonai elöljárót, aki arra pocsékolta az adófizetők pénzét, hogy buszokat, teherautókat állíttatott a Zrínyi Miklós Nemzetvédelmi Egyetem épülete, bejárata és kapuja elé, valamint belátásgátló fóliákat huzatott a kerítésekre. Ez üzemanyaggal, fóliával és emberanyaggal való pazarlás, valamint egy paranoid titkolózás.
Az, hogy a II. világháborúig tábornok rendfokozatú katona ment felelősségrevonni, letartóztatni tábornok katonát, természetes és jogszerű volt. Ma a szocialista Magyarországon ezt már nem lehet elvárásként megfogalmazni, mert a bűnüldözők ma is a kommunista Berija, ÁVh-s Péter Gábor, a szocialista Münnich Ferenc, Komócsin Zoltán, stb....Gergényi...stb. gyakorlatát folytatják: itt nincs katonai szabályismeret /sem/, a kommandósok mindekinek nekimennek, ha parancsot kapnak. Itt is parancsot teljesítettek, csak kinek a parancsát...?
heineken | 2010. február 17. | 12:33:06
régi trükk. volt nemzetünknek egy rendőre, annak meg egybiztonsági cége. kínálta magát bároknak hogy vigyázna rájuk. azok meg jót kacagtak rajta. egy darabig. aztán mikor már unták az esténkénti 3 razziát, rájöttek hogy ő kell ide.
Jager László | 2010. február 17. | 11:32:37
Azért Uraim!!
Ez már 20 éve Színtiszta Kapitalizmus!!
2010-ben mások mellett Orbán Viktor javaslatára erre szzavaztunk!!!!
Orbán Viktor ezt fogja továbbfejleszteni!!
Ennél remélem csak javulhatunk!!
J,L.
Valéria | 2010. február 17. | 11:30:59
.."Speaker, te nagyon okos. Amit Tatunak írtam, neked is szól:
Szerinted volt a FIDESZ kormányra kerülése idején Magyarországon olyan főtiszt, aki nem tipikus M.SZ.M.P-s (csak a moderátor miatt) életutat futott be?
Miből válogattak volna a HM-ben?.."
ez a lényeg....
A fidesz-nél a megélhetési M.Sz.M.P jónéhány tagját meg lehetetett találni.
Nem a meggyőződéses politikusok pártja az már igaz...nem is volt, nem is lesz.
Szemfényvesztők...
A tábornok meg jó hogy ennyivel meguszta..Tetszett volna nem megalázni a rendfokozatot, a MTA tagságot és akkor nem járt volna ez az elbánás....
forgomorgo | 2010. február 17. | 11:28:59
Moderálási alapelvek- komment törölve -
sandor1 | 2010. február 17. | 11:21:28
Moderálási alapelvek- komment törölve -
MN előfizető | 2010. február 17. | 10:58:43
Nana! Etus jól aláfűtött a Hospinvestnek. Már ezért megérdemelne egy nemzetbiztonsági emeritus professzori titulust.
Jager László | 2010. február 17. | 10:51:59
Hát ezeket a tengirimalac mn eronci kulturális csintalan etelkákat%?
Na meg van a véleményem!!!!
MN előfizető | 2010. február 17. | 10:04:09
redonci | 2010. február 17. | 09:32:35
Ha jól olvastam, ez a generális a Kádár rendszerben is személyzetis, szociológus vonalon működött a légierőnél. A katonai ismeretei legfeljebb az ejtőrnyőzésre terjedtek.:)
Fölösleges a ML szakosítót végzett vezető elvtársakat az atomerőmű igazgatójával összekeverni.
Én előszerettel kommunistázok, mégsem állítom, hogy ostoba fajankók lennének. Sőt, nagyon is okosaknak tartom őket.
Ostoba fajankónak meg azokat, akik eltűrik a hátukon ezeket semmirekellő vérszopókat.
tengerimalac | 2010. február 17. | 10:03:41
Na ettől a nemzetvesztő egyetemi főnöktől csak így tudtak megszabadulni! Az egész tábornoki, ezredesi „karra” ráférne egy alapos korrupciótlanító tisztogatás! Sőt a rendfokozati arányokat is „helyre”-tolhatnák ezzel egy csapásra! Kb 25 ezres hadseregben ennyi tábornok és főtiszt már-már luxus! Ha egy sima osztást csinálna valaki, akkor rádöbbenne, hogy kb. 2-300 „harcost” irányít egy tábornok átlagban!!!!! Ez még egy zászlóaljnak is kevés, amit őrnagy vagy alezredes vezet normáliséknál!!! Ámbár pont ez lenne normálisan belőve? Persze, ha megpiszkálnák őket, akkor kinyitnák a pofikájukat, és a „civil” kontrollt gyakorló politikusok honvédelmi üzelmeiről elkezdenének csiripelni. Nos ezért, csak a nagyon elszemtelenedettekre fognak lecsapni. Ez piff egy ijesztés volt!
Jager László | 2010. február 17. | 09:53:04
Ez a deronci miket nem ír!
Hátamot is megmosom ,mikor megértem!!!
J.L.
hunLár | 2010. február 17. | 09:40:29
Moderálási alapelvek- komment törölve -
redonci | 2010. február 17. | 09:32:35
Nna! Megint eljutottunk sehová! Én arra reflektálnék, miszerint sokan ámuldoznak azon, hogy mennyi ember töltött be tisztséget a Kádár korszakban, s hogyhogy dolgoznak még felelős munkakörben? Tehát volt egy 100ezres hadsereg, amelyet így úgy, de irányítani kellett. Bár már nincs kötelező katonaság, de a rangok szerinti hierarchia szinte az egész világon többé-kevésbé egységes. Voltak kórházak, voltak közértek, múzeumok, erőművek, sőt még atomerőművünk is volt már. Költői a kérdés, marxista ismeretek kellenek egy atomerőmű, egy 1500 kamiont irányító Hungarocamion nevű cég irányításához, stb. vagy esetleg aki mat-fiz szakot végzett egyetemen, annál eltekinthettek a szakmai ismeretektől, avagy nem? Ideje lenne belátni, hogy aki kommunistázik, és ezt azonosnak gondolja az ostoba fajankó szinonímájának, az pont olyan, mint egy vakbuzgó muzulmán, aki az összes keresztényt istentagadó, erkölcstelen pogánynak tartja. 850-900e párttag, kb.1 mill. kisztag volt. Ha a kinevezések szabályait ismernénk, akkor bízvást mondhatjuk, hogy akinek érettségije volt, az mind kapott "marxista" kiképzést, ami sajnos egyáltalán nem látszik meg. Ugyanis aki nem tudná, az egy filozófusok munkájával 100 év alatt átfésült eszmerendszer, amelyet egy-egy ember pont annyira sajátíthatott volna el, mint a mai közgazdaságtant totál. mint látjuk, ettől nálunk most is messze vagyunk. Ugyanez állt a marxizmusra is.
macskajancsi | 2010. február 17. | 08:59:26
hol jártál az éjjel, Czinege madár ?
piszkavas | 2010. február 17. | 08:58:31
Tatu!
A rektorokat a tanács választja és a Köztársasági Elnök nevezi ki. (Nem a Kormány)
Csak a pontosság okán.
Jozan1 | 2010. február 17. | 08:52:26
Amúgy ha kicsit megkapargatja majd a rendőrség, a honvédségnél is fog csodákat találni. Lehet, a bkv csak kezdőrugás lesz a hadsereghez képest. A legtöbb tábornoknak/főosztályvezetőnek van cége. És mit tesz isten ezek számlázgatnak a hadseregnek. Csak elkezdeni kell a vizsgálódást és adva lenne a munka a következő 10 évre...
Jozan1 | 2010. február 17. | 08:47:23
Gaspar | 2010. február 17. | 08:31:20
teljesen egyetértek Veled! Ezek az emberek a pénzhez kötődnek nem pártokhoz. Arról pedig a bíróságok tehetnek döntéseikkel elsősorban, hogy kialakult mo-n az a tudat, hogy bizonyos szint felett nem lehet bukni. De lehet! És ez örömteli számomra. Amúgy szánalmas, hogy egy ilyen képességű ember ilyen magas pozicióba kerülhet. Arra gondolok, hogy annyi esze van, hogy maga intézi ezket az ügyeket. Siralmas!
Gaspar | 2010. február 17. | 08:31:20
Olyan, mint egy gengszterfil, ahol a szicíliai maffia marcona arcú tagjai tesznek visszautasíthatatlan ajánlatot a helyi vendéglősöknek.
Sokakkal ellentétben én örülök annak, hogy az ügy nyilvánosságot kapott, és a letartóztatás úgy történt, ahogy bárki más esetében is valószínűleg történt volna.
nem hiszem ugyanis, hogy a fegyveres testületekbe vetett bizalmas erősítené, ha a hasonló eseteket elhallgatnák...sőt. éppen az erősítheti a bizalmat, ha végre azt láthatjuk, hogy az ilyen ügyeknek akkor is következményei vannak, ha adott esetben tábornok az elkövető.
A tábornoki rangot pedig nem a letartóztatás körülményei, hanem az a tény alázta meg, hogy ilyen embert egyáltalán ki lehetett nevezni ilyen pozícióra.
Számomra egy bűnöző csak bűnöző, függetlenül attól, hogy Kis Pistáról, egy tábornokról, polgármesterről vagy akár a köztársasági elnökről van szó.
Úgy látszik, sokan nem értik, hogy ezek az emberek, pártállástól függetlenül, többek között azért teszik, amit tesznek, mert meg vannak győződve arról, hogy számukra a dolognak nem lesz következménye, ők kapcsolataiknak, rangjuknak köszönhetően büntethetetlenek.
Ez pedig sajnos annak is köszönhető, hogy egy egész generáció nőtt fel ebben a légkörben a Kádár-korszak alatt, függetlenül attól, hogy most milyen párthoz tartoznak vagy melyikkel vannak jobb kapcsolataik.
budai hegyvidék | 2010. február 17. | 08:20:03
Jager László | 2010. február 17. | 07:57:06
Nézd meg az arcát az mindent elárul.
szentpeter | 2010. február 17. | 07:59:30
Magyarországon a biztonsági cégek 80 % így működik, sőt nagyrészük be nem jelentett dolgozókat alkalmaz..
Jager László | 2010. február 17. | 07:57:06
És ez rektor lehetett a NEMZETVÉDELMI EGYETEMEN!?
Ellenáll a komandósoknak!!!
Mit oktatott ott!!!!!??????
J.L.
szentpeter | 2010. február 17. | 07:54:19
Egy kicsit komolytalannak veszem a vádat.. a befolyással való üzérkedés vádja minden második magyar állampolgárra igaz...
Azért ennél tovább kellett volna menni, például hogy a folyószámláján hirtelen megugrik a megtakarított összeg...
Félmunkát nem szabad végezni..
kukucska13 | 2010. február 17. | 07:48:25
Tényleg azt gondolja valaki a DHL-t alaptalanul fenyegette ez a krapek.
macskajancsi | 2010. február 17. | 06:43:49
ismétlés a tudás anyja:
macskajancsi | 2010. február 17. | 04:48:00
ne félj, rektorka, kihoz a viktorka
(gyermekversike)
macskajancsi | 2010. február 17. | 04:43:55
http://artportal.hu/lexikon/muveszek/fenyo_janos
macskajancsi | 2010. február 17. | 04:40:54
szegény másik jános, a fenyő, nem így végezte
macskajancsi | 2010. február 17. | 04:35:13
itt nézhető meg az 1000 évre titkosított dokumentum-videó:
http://www.youtube.com/watch?v=cNZKUozrBl4
kobak | 2010. február 17. | 06:42:22
"Elemzőnek" maximálisan igazat adok .Sőt tovább megyek a rendőrség belső ügyei sem tartoznak a nyilvánosság elé .Magába az adott szervbe vetett bizalmat rendítik meg .Szerintem az országban eluralkodó kaotikus állapotok jelei e sajnálatos ügyek .Fel kell lépni minden (!)visszaéléssel kapcsolatba de nem így .Arról már nem is beszélve a találgatások sorát írták le ill. adtak róla hírt országosan .Mi van ha csak kamu az egész!?
Mekmörfi | 2010. február 17. | 06:33:47
karrierist disznók mindenütt vannak, az viszont rendszerhiba, hogy tudnak érvényesülmi is.
A legnagyobb veszélyt pedig a feltétlen, sokak szerint agymosott, mások szerint egyoldalúan torzult gondolkodású hívek jelentik.
(kocsobur, ugye tudod.....)
kocsobur | 2010. február 17. | 06:33:35
Re#sanyóka (" De aki Szabót az MSZP-hez próbálja kapcsolni azt ki kell ábrándítanom!!! Ő ugyanis egy nagy karrierista volt, aki elsősorban, mindig a hatalmon lévők irányába "tájékozódott" )
http://www.hm.gov.hu/hirek/kiadvanyok/uj_honvedsesegi_szemle/uj_rektor_uj_egyetem
Amúgy, az elmúlt 8 év bűne, hogy ilyen poziciók, karrier után valaki nekiáll
a DHL-nek, hogy is mondjam, "visszautasíthatatlan ajánlatot" tenni...
(az más kérdés,hogy most azt mondják,Szabó csak kitalálta a történetet a DHL kábitószer szállitásairól...ez a legkevésbé valószínü változat.)
Velejéig korrupt ország, velejéig korrupt vezetőkkel.
sanyóka | 2010. február 17. | 06:01:55
Miután, nagyon régen személyesen ismerem Szabó Jánost, meglepődtem, hogy a karriervágyai mellett egy ilyen "piti zsarolási ügy" gyanúsítottjává is vált!A feltehetően zsarolási ügy, az egyéni bűnelkövetés, persze valamilyen kapcsolatrendszerben! De aki Szabót az MSZP-hez próbálja kapcsolni azt ki kell ábrándítanom!!! Ő ugyanis egy nagy karrierista volt, aki elsősorban, mindig a hatalmon lévők irányába "tájékozódott"! De leginkább a Fidesz irányába vonzódott! Nem véletlen, hogy éppen a Fidesz kormány idején kapott helyettes államtitkári beosztást,, ami meglepő volt, mert teljesen váratlanul történt!Személyes kapcsolatai minden más párthoz közelebb álltak, mint az MSZP-hez! Az persze más kérdés, hogy most is "igazodott" és a mai HM vezetés ezt értékelte is!(Egyébként a mai HM vezetés a legkevésbé sem vádolható "pártelkötelezettség" érvényesítésével! Emlékezni kell a Kisbarnaki ügyre!!!Vagy a hadtörténeti vezetéssel való kiemelkedő kapcsolataira, amely persze éppen most egy jobboldali, és konzervatív orientációjú!Persze a múltban nagyon MSZMP, és pártállami karrieristák voltak az "urak"!)
hunLár | 2010. február 17. | 05:54:06
Moderálási alapelvek- komment törölve -
lacus48 | 2010. február 17. | 05:46:13
M.o.-on már semmin sem lehet csodálkozni, ide vezet ha az ország vezetői bűnözők.
zokni67 | 2010. február 17. | 05:39:25
Bizom benne,hogy van egyéb bizonyiték is a bejelentésen kivűl !! Ha igy van nem érdemel semmivel külömb elbánást mint akármilyik más bűnöző !!!
hunLár | 2010. február 17. | 05:13:25
Moderálási alapelvek- komment törölve -
Jager László | 2010. február 17. | 02:18:32
Ez már a totális zűrzavar!
Remélem nagyapámat nem veszik őrizetbe?
/megjegyzem nem is él szegény/!
Persze lehet,hogy lenyomozzák!!
J.L.
elemzo | 2010. február 17. | 00:43:21
kékharis | 2010. február 17. | 00:21:08
Neked is igazad van, de a katonáknak van előljárójuk, pld az ügyeletes tábornok (ez egy szolgálat).
Ha egy tábornok megy érte, akkor köteles végrehajtani annak a parancsait, és nincs hisztizésre mód.
Az egy másik kérdés hogy ha tényleg valószínüsithető az ellenállás (akár önveszélyes is, és nagyon fontos hogy életben maradjon) akkor megfelő erővel jelenik meg, pld jön vele más is, de nem illik dulakodni vele akkor sem. Ha fegyverhet nyúlna akkor meg le kellene lőni. De ebben nem hiszek hogy ilyen előfordulhatott volna.
Egy tábornok ennyi esélyt megkaphat.
Bármi fogadnék hogy ebben az eljárásban nem elegáns volt a végrehajtás, hanem maffiózók elfogására kiképzett rendőrök hajtották végre rutinszerűen, akik azonnal földre teperik a gyanusítottat nagyon helyesen, hogy megakadályozzák az eredményes ellenállását.
Miért életszerütlen hogy ellenállás nélkül ment volna az előljáróval, mikor nem volt esélye az ellenállásra. A megjelenő intézkedést végrehajtók természetesen blokkolják azt a lehetőséget hogy iratokat semmisítsen meg, ő elszökni nem tud, mi a francot tudna csinálni, három kétméteres katonai rendőr és egy tábornok ellen.
Leülnek, megisznak egy konyakot és szépen bemennek akárhová és kész. Nincs miért felháborodnia, nincs miért indulatba jönni , a játszmának vége.
kékharis | 2010. február 17. | 00:21:08
elemzo, sajnos az a helyzet, hogy minálunk az egyik tábornok részegen hugyozza le a saját rendőrsége főépületét, a másik meg - ha igaz a gyanúsítás - egy piti zsaroló. (Meg volt még egy Gripen-átadás is, miniszterrel.) Akikről Te beszélsz, a régi idők katonatisztjei, nyilván főbe lőtték magukat, de azok, akik mostanában ilyen ügyekben címlapon szerepelnek, ehhez gyávák. (Tisztelet azoknak, akik most főtiszt-társuk helyett süllyednek el szégyenükben.) Amit írsz, hogy 100%, hogy ellenállás nélkül ment volna bárhová, életszerűtlen. Nyilván elküldte a házkutatási paranccsal érkezőket az anyjukba, elvesztette a fejét, lökdösődni kezdett, esetleg fegyverhez kapott. A tábornoki rendfokozatot ezek az emberek maguk alázzák meg a viselkedésükkel, nem azok, akik bevágják végre őket a beosztásukba. Szomorú, hogy ilyen ember állt az első számú tisztképző intézményünk élén. Ja. És hát bizony tudott és nyilván akart is volna csinálni mást: eltüntetni nyomokat, leveleket, fájlokat.
elemzo | 2010. február 17. | 00:16:45
nfgy | 2010. február 16. | 23:59:42
Ez élénk tévedés.
A tábornok az adott pillanatban még tábornok volt. Bármit követett el, egyenlőre gyanusított. Az meg bárki lehet.
Nem akarok viccelni ezzel és mondani egy hatalmi ág főképviselőt, de ha mondjuk valaki betelefonál a rendőrségre hogy az illető rejteget 20 dkg heroint állítólag, akkor leteperik a kommandósok és testüreg vizsgálatnak vetik alá?
A törvény előtt mindenki egyenlő, de ennek semmi köze a módszerhez, amivel a törvényeknek érvényt szereznek. Mi van ha nem is igaz a gyanusítás, akkor azt mondják hogy bocs?
De tök mind1, ha nem érted akkor passz.
elemzo | 2010. február 17. | 00:08:43
durumo | 2010. február 16. | 23:54:59
Igazad van, de a dolognak vannak hagyományai is. Teljesen mindegy hogy mit követett el az adott tábornok, és hogy mekkora barom, idióta vagy bűnöző, vagy megbomlott az elméje..
Ha egy alkalmatlan embert tesz a politika egy ilyen magas pozícióba, akkor ez a kinevezők erkölcsi felelőssége. Így természetesen le lehet vonni a következtetéseket, hogy komoly hiba történt, alkalmatlan ember került egy fontos helyre, stb. Ezt lehet ragozni.
A katonai hierarchia legmagasabb szintje a tábornokok szintje. A történelmi hagyományok alapján kialakult viselkedési normák szerint illik viselkedni egy tábornokkal (kivétel afrikai köztársaságok).
Egy tábornokot is le lehet tartóztatni, ha hagyja magát, de meg kell adni a lehetőséget is neki hogy más utat válasszon.
Talán olvastad, vagy filmen láttad a Redl ezredes című művet. Letették neki a pisztolyt egy lőszerrel és udvariasan hagyták intézkedni, ha nem tette akkor lelőtték és annyi. De nem cipelték végig az utcán bilincsben, és semmiképpen sem rendőrök.
Jelen esetben a tábornoki rendfokozatot alázták meg, nem a ruhában lévő embert.
nfgy | 2010. február 16. | 23:59:42
Elemző úr!
Nem tudok róla,hogy egy tábornokra más törvény vonatkozna letartóztatásakor mint egy bakára.A parancsot nyilván a katonai ügyész adta ki,ja és nem Szabó János tábornok (Foxi-Maxi tudor)hanem Sz.J.gyanusított ellen.
Szép lett volna ha a hugyos Kiss Ernő tábornokot csak az ORFK parancsnoka szondáztathatta volna meg a múlthéten...
durumo | 2010. február 16. | 23:54:59
Egy tábornok viselkedjen tábornok módra és akkor kijár neki (is, mint minden embernek) a tisztelet. Nő létemre egy göncöt és a ráaggatott ingyom-bingyomokat sajnos önmagában nem tudom tisztelni. Abban van egy ember. Ember?
durumo | 2010. február 16. | 23:38:08
Monty Python - kire hasonlít az a két csíbogár?:))
elemzo | 2010. február 16. | 23:37:52
Az esemény felháborító minden szempontból, és ezen el kellene gondolkozni.
Egy tábornokot NE vigye le a földre egy szaros kommandós, mert ezzel a rendfokozatot alázza meg.
Ha tábornok lennék éppen most, azonnal lemondanék, mert ez a magyar tisztikar lejáratása (ha egyáltalán van hová).
Egy tiszt is lebukhat, lehet bűnelkövető bármi okból, de akkor adják meg neki a lehetőséget hogy vagy lője főbe magát amikor kiderül a bűne, vagy a rendfokozatának megfelelő méltósággal kisérjék be, atrocitás nélkül.
Kizártnak tartom hogy ne ment volna be a vizsgálatra.
Ilyen esetben egy tábornoknak (adott esetben az üygeletes tábornok) illik letartóztatni a tábornok urat, vagy lehetőséget adni neki hogy főbelője magát, ha nem szeretné a nevét meghurcoltatni.
De ez csak régen volt így amint látszik, valószínű hogy a tábornok nem lőtte volna magát főbe (mert nem is volt igazi katona) , de így is 100% hogy ellenállás nélkül ment volna a vizsgálat elé. Mi a francot tudott volna csinálni mást?
A totális parasztság az ami történt, meg is érdemli az ország ha így viselkednek egy főtiszt letartóztatásakor.
A második VH idején is megadták a tiszteletet a másik félnek is ha főtisztet tartóztattak le.
A letartóztatást és annak a módját elrendelő bunkót felelősségre kell vonni, mert tök mindegy mit csinált a tábornok, az egy dolog, de tábornok.
Még az is jobb lett volna ha simán agyonlövik, és azt jelentik be hogy öngyilkos lett és kész.
durumo | 2010. február 16. | 23:15:32
Szerintem sincs semmi összefüggés a pártállás és a gerinctelenség között.
És hamarosan a sötétség...
A különbség annyi, hogy a várva várt rendszerváltás körüli felfordulásban kicsit megszaporodtak az ilyen alakok és eddig még senkinek sem (helyesebben egyik kormánynak sem) akaródzott felbüfiznie őket.
macskajancsi | 2010. február 16. | 23:02:31
ha MINDENT tudni akarsz:
http://www.youtube.com/watch?v=cNZKUozrBl4
ZOLEY69 | 2010. február 16. | 23:00:39
Csak úgy megjegyzem, lehet komcsizni meg ilyesmi, de hol is voltak a 'komcsi' BKV-s ,repteres, stb. emberkék 98'-2002 között? Nem voltak hivatalban? Nem loptak? Azért kíváncsi leszek arra is hogy hány fideszesről fog majd kiderülni az idők során 2010 után, hogy ameddig hivatalban volt csalt. Vagy ilyen nem lesz? Mert ott mindenki tiszta, becsületes mint a fehér holló , vagy mint kajaibrahim ?
sydney | 2010. február 16. | 22:53:21
Ennek már az arca elárulja, hogy kicsoda............
nugát | 2010. február 16. | 22:51:12
Moderálási alapelvek- komment törölve -
citic | 2010. február 16. | 22:46:48
Moderálási alapelvek- komment törölve -
Azabaj | 2010. február 16. | 22:46:34
Azé kiváncsian várom a hirbehozott örzővédő cég ehatárolodását,vagy mi.
bohombika | 2010. február 16. | 22:41:01
tudálékos | 2010. február 16. | 22:34:44
Ne légy már ennyire aggályoskodó! Megigérte Viktor az évi 100.000 munkahelyet. Egy börtönt felépíteni sok szakmunkást igényel Azt később őrizni kell. A zacskóragasztó részlegben is dolgozni kell alakinek. Esetleg a cirok seprők készítése, lesz a nyerő, de ha igényes kézimunkát akarnak, matyó mintákkal a nyelén sok dolgos kezet igényel.
tudálékos | 2010. február 16. | 22:34:44
lassan oda jutunk hogy a most sitten levőknek általános amnesztiát kell majd adni hogy legyen hely az ujaknak a maszop,szadesz,madöf ujgenerácios csapatának.
különben megint a mi adónkból uj börtönöket épithetünk a számukra.
vagy a másik megoldás a nomád rideg tartás.valahol szibériában.
tatu | 2010. február 16. | 22:33:58
tudálékos
A csodavaroknak az legfobb bajuk, hogy elobb-utobb felebrednek
tatu | 2010. február 16. | 22:30:41
autopia
1. Tudsz rola, hogy minden rektort kineveznek a megvalasztasa utan?
2. Meg mindig allitod, hogy az Orban-kormany idejen elert helyettes allamtitkari poszt az resze az "MSzMP>MSzP eletpalya"-nak? Szeretnem, ha nem attelelesrol, meg szemelyisegzavarrol stb. irnal (persze nem zarom ki ezeket, de a vitank nem errol szol), hanem az elso es meg mindig megvalaszolatlan kerdesre mondhatnal vegre egyertelmu valaszt.
tudálékos | 2010. február 16. | 22:29:32
Moderálási alapelvek- moderált komment -
Rmlm nymzhtsgk kcst mgtrbzzk s kszlstk nymzskt gy mg vlsztsk ltt rcs mg lht dgn mszp vztst hgy tn n tdjnk mntlm jggl tkrzn.
mrt tt tt hgy qrcsnyg l fgnk jtn szlk.
mr msdk vdlks stt gngyltgtk fl.
rr mndjk hgy mkr sz.r krl vntlltrb.
Mst mr j kmcs mdn mjd mndnk mndnkr vlln fg mg zt s lmndjk mjd hgy mt krtk 2015-bn lkvtn.
bohombika | 2010. február 16. | 22:26:53
autopia | 2010. február 16. | 22:04:24
BBizony, bizony! Kapolyi az orosz államadósság rendezésében is szorgosan részt vett. Akkor, mivel Stadler nem tudta kinek a levesébe köp bele, de részt kért az üzletből. Ő ugyanis csak olyan kezdő bűnözőkkel üzletelt előtte, mint az ukrán és az orosz maffia. A végeredményt tudjuk. Stadler pihizett pár évet, olajjal teli szerelvények pedig szőrén-szálán eltüntek.
kavics1 | 2010. február 16. | 22:20:16
helyes ha gyanú felmerült és alapos ok van ki kell vizsgálni.
Ahogy elnézem egyre tőbb úgy fut egyszerre.
Ha előtte is így műkődőtt volna ilyen gyakorisággal akkor már előbbre jutottunk volna.
Mindegy hogy melyik oldalon van az elkővető sorra bukjanak.
Ideje rendet teremteni.
Most legalább nem a jogosan felháborodótt embereket kergeti a rendőrség.
1kritikus | 2010. február 16. | 22:18:39
ampulla
"mi a fenére kellett (volna) ennek az embernek a kizsarolt pénz.
Olyan piti és primitív az egész. Szégyen a köbön!"
Mire kellett a nyugdíj és a rektori fizetés mellé még többszörösen annyi pénz? Különben nem fért volna be a soros harácsosztagba. Primitíveknél a számolatlanul rendelkezésre álló pénz mennyisége a mérce.
A honnan pedig a rendôrség felderítôinek a feladatköre. Szabó most tart itt. Bosszút állt rajta a harácsolás ördöge. Meg is érdemli(k). Ki elôbb, ki utóbb, de sorra kerül.
connor86 | 2010. február 16. | 22:13:50
Felhívom mindenki figyelmét egy 1 , 1.5 éves index.hu cikkre.
Mely így szólt:
Szekeres - Hagyó tandem: feje tetejére állt az MSZP. Talpra kell újra állítani.
Ebből csak azt akarom kihámozni, mindenki azt gondol amit csak akar. De ennyi véletlen talán akkor sincs.
loncika | 2010. február 16. | 22:11:22
Teljesen mindegy, hogy ez a Szabó melyik oldalon van /volt/, lényeg megint egy korrupciós ügy az MSZP kormányzása alatt + még a Honvédelmi Minisztérium 2 milliárdos sikkasztás botránya is. Ennek a kormánynak már rég le kellett volna mondani.
autopia | 2010. február 16. | 22:04:24
tatu: kinevezett rektor.
"Szabó János 2007 márciusától a Zrínyi Miklós Nemzetvédelmi Egyetem (ZMNE) kinevezett rektora. A nyugállományú ezredes ellenvélemény nélkül nyerte meg az elődje, Szabó Miklós posztjára kiírt pályázatot - ahogy a Honvédelmi Minisztérium hivatalos lapjának, a Honvédelmi Szemlének a szerzője fogalmaz, "előélete egyenesen predesztinálja őt e magas tisztség betöltésére".
a kerdesed "politikai" felere:
Az Orbanek minden bizonnyal nem sok emberböl tudtak valogatni - hiszen ök voltak a rendszervaltozas utani elsö olyan kormany, ahol nem feltetlenül kisertett a mult. Szabo et. ügyesen attelelt a "Kisgazda" miniszteriumban, aztan fellelegezve folytathatta. Akademiai tagsag, rektori lanc, stb. Szamomra valoszinütlen, hogy egy egyetemi rektor, a tudomanyok embere az örzö-vedö gorillakkal üzleteljen. (Bar Kapolyi kicsit elbizonytalanit...) Ehhez valami szemelyisegzavar kell. Valamelyik szemelyisege nem az igazi volt...
Azabaj | 2010. február 16. | 22:02:27
Egy aktiv honvédtábornok idáig süllyedhet /köszönjük Mszp!/ kijáró embere a nyugdijas tábornokok cégeinek. A régi hálózatok mindenhol müködnek.Ez a naiv multi hamarabb ki fog vonulni,mint gondolná.
A fidesznek példát kell statuálni,mert ezek soha nem állnak át csak alkalmazkodnak és ha megérzik a gyengeséget ,annyi.
1990 után beiskolázott tisztekre alapoznék és visszahivnám a 2002 után kirúgottakat,mert súlyos szakmai és morális kontraszelekció történt.
csőrike | 2010. február 16. | 22:01:59
Ez az ország teljesen szét van rohadva korrupcióilag (is). Egy kicsit még dolgozniuk kell a konfabulátoroknak azon a prodzsekten: hogyan lehetne belekeverni a Zórbánt az ügybe:))))
ludwig | 2010. február 16. | 21:46:32
Moderálási alapelvek- komment törölve -
tatu | 2010. február 16. | 21:45:14
autopia
Kerdesem meg mindig all: Akkor most mitol is tipikusan "MSzMP>MSzP eletpalya..." az ove? Szeretnem ha koncentralnal a tipikusan "MSzMP>MSzP eletpalya..." es a Fidesz-Kisgazda vonulat osszefuggesre.
Meg nehany eszrevetel:
1. Rektor nem lehet akarki. "Katona katonanak" eselye sem lehetett arra, hogy pl. a publikaciok szamaban felvegye a versenyt egy nem katonai tudomany(aga)t muvelovel. Nem veletlen, hogy a ZMNE elozo rektora meg hadtortenesz volt.
2. Nem tudom, marxista volt-e. Te tudod?
3. Meg egyszer: Orban alatt lett helyettes allamtitkar, nem elotte (nem vadlaskent, tenykent irom).
4. civilkent volt helyettes allamtitkar, mert elotte nyugdijba ment.
5. Az egesz magyar felsooktatasban egyforman valasztjak a rektorokat, ezt torveny szabalyozza.
yanchi | 2010. február 16. | 21:44:59
@autopia | 2010. február 16. | 21:32:32
Ne röhögtess már, a fidesz miért akarta volna kirúgni az MSZMP-s kövületeket? Kövér, Matolcsi, Szűrös, Pozsgay, soroljam még? Az a nagy helyzet, hogy volt párttitkárokkal egyik is, másik is rendesen el van látva, amitől ezek az emberek a kár rendes, becsületes arcok is lehetnének, mint ahogy láttunk már sz@r alakot, aki sosem volt MSZMP tag.
MN előfizető | 2010. február 16. | 21:34:46
autopia | 2010. február 16. | 21:19:29
Minden egyetemi karon volt ML vagy tudományos szocializmus tanszék. Ezek a renszerváltozás után változatlan oktatói összetételben megmaradtak, csak politológiai vagy szociológiai tanszékeknek keresztelték át őket.
Emiatt (is) tartunk itt.
ludwig | 2010. február 16. | 21:33:53
Moderálási alapelvek- komment törölve -
autopia | 2010. február 16. | 21:32:32
tatunak:
tatu | 2010. február 16. | 20:46:03
...mitol is tipikusan "MSzMP>MSzP eletpalya..." az ove?
Hat ezert:
"a rendszerváltozás előtt Szolnokon a Kiliánon marxizmus-leninizmust oktatott. Ezek a tanárok, Szegeden is és másutt is később mind szociológiát kezdtek oktatni. Mai ők oktatják a szociológiát. Egy katonai egyetemen miért volt marxista szociológus a rektor?
Az Orban alatt kicsiny szünet - az egesz miniszteriumot megsem lehetett kirugni (es volt helyettes allamtitkar aki civil volt, es nem MSzMP-kövület), de igazabol a HM valszeg semmit sem valtozott.
2002 utan visszajöttek a regi haverok, es a batorsag is, ime, itt az egyik eredmeny. Meg tudomanyos fokozatokra is jelöltek... akademiai levelezö tagnak... KIK JELÖLTEK?
Egy masik velemenyre: ebben az intezmenyben nem valasztjak a rektort, hanem kinevezik a parancsnokot, akarhogy is nevezzek aztan a posztot.
MN előfizető | 2010. február 16. | 21:30:24
Szét kellett volna lőni a seggét az ellenállónak.
Az tipikus MarxistaLeninista szakosítóra alapított cociológus-személyzetis karrier.
Ebben a legszörnyűbb az, hogy a rendőr haverokra való hivatkozásnak alapja lehetett, függetlenül attól, hogy végül rendőrök kapcsolták le a disznót.
e-buta | 2010. február 16. | 21:30:04
Ez egy operett ország! Ahol a NEMZETVÉDŐ Tanoncokat egy szociológus vezeti, akinek a szaktudása az ezredfordulón a HM-ben betöltött posztján is épp megfelelő volt!
Ez még akkor is "Dráma dalban elbeszélve", ha utóbb kiderül, hogy csak kapitalista ármány volt az egész letartóztatás mögött!
ludwig | 2010. február 16. | 21:30:00
Moderálási alapelvek- komment törölve -
Csinyke | 2010. február 16. | 21:25:10
Ja,a pasinak a szeme se áll jól,pláne katonaruhában.../egyenruhában..brrr,még ilyet,csomagküldő cég?Mi francot kell azoknak biztonsági szolgálat?
Ezeket ellenőrzik NBH szempontból is,azért mert"nemzetközi"..?
vakablak | 2010. február 16. | 21:22:19
ludwig | 2010. február 16. | 21:12:23
„A hús-vér moderátort simán ki lehet játszani, ha kommentet bármilyen más helyen”
aehm... hát ez nem pont így működik, de talán csak vicceltél
Csinyke | 2010. február 16. | 21:22:19
Moderálási alapelvek- komment törölve -
autopia | 2010. február 16. | 21:19:29
tatunak:
tatu | 2010. február 16. | 20:46:03
...mitol is tipikusan "MSzMP>MSzP eletpalya..." az ove?
Hat ezert:
"a rendszerváltozás előtt Szolnokon a Kiliánon marxizmus-leninizmust oktatott. Ezek a tanárok, Szegeden is és másutt is később mind szociológiát kezdtek oktatni. Mai ők oktatják a szociológiát. Egy katonai egyetemen miért volt marxista szociológus a rektor?
Az Orban alatt kicsiny szünet - az egesz miniszteriumot megsem lehetett kirugni (es volt helyettes allamtitkar aki civil volt, es nem MSzMP-kövület), de igazabol a HM valszeg semmit sem valtozott.
2002 utan visszajöttek a regi haverok, es a batorsag is, ime, itt az egyik eredmeny. Meg tudomanyos fokozatokra is jelöltek... akademiai levelezö tagnak... KIK JELÖLTEK?
Egy masik velemenyre: ebben az intezmenyben nem valasztjak a rektort, hanem kinevezik a parancsnokot, akarhogy is nevezzek aztan a posztot.
tudálékos | 2010. február 16. | 21:16:58
Dávid Eboláék elhiresült cd ügyéhez nincs véletlen köze mint ötletgazda,tanácsadó vagy valami ilyesmi.
Ha már a nemzetbiztonságnál van.
Csak kérdem,nem vádolok.
majdhafagy | 2010. február 16. | 21:16:38
Moderálási alapelvek- komment törölve -
ludwig | 2010. február 16. | 21:12:23
Moderálási alapelvek- komment törölve -
tudálékos | 2010. február 16. | 21:11:03
hazadnakrenduletlenul | 2010. február 16. | 20:46:43
Igazad van
Szebb jövőt
demo | 2010. február 16. | 21:09:43
pentagram | 2010. február 16. | 20:28:45
"Felhívnám figyelmét, ez az őrizetbe vett ember bűnöző."
Még nem bűnöző! Csak gyanusított!
Már látom a jövőt! Nektek elég lesz egy feljelentés, tárgyalásra már semmi szükség!
Végül is a verdikt már elhangzott!
ÉrtelMisi | 2010. február 16. | 21:09:01
Tele van a sötét égbolt ragyogó csillaggal...
Balango | 2010. február 16. | 21:08:35
Speaker, te nagyon okos. Amit Tatunak írtam, neked is szól:
Szerinted volt a FIDESZ kormányra kerülése idején Magyarországon olyan főtiszt, aki nem tipikus M.SZ.M.P-s (csak a moderátor miatt) életutat futott be?
Miből válogattak volna a HM-ben?
bohombika | 2010. február 16. | 21:02:59
Hát ennyi véletlen nincs! A napokban már több rendőrségi irodán, most itt volt házkutatás. Azt pedig még mindig nem tudjuk lehallgatták-e az NBH-t vagy nem. Jelenleg ott tarunk, hogy akire terhelőt akartak keresni azt vádolják, a telefonálók pedig jól elvannak. Ki érti ezt?!
Úgy látszik ez az első olyan ország, ahol a maffia maga a pártrendszer. Most pedig piacfelosztás van!
vakablak | 2010. február 16. | 21:02:15
ludwig | 2010. február 16. | 20:21:53
„Hogy Schmitt Pál, vagy Deutsch [...] de nem hozzád illő túlzás egy kalap alá venni őket egy ( eddigiek alapján) valóban törvényt sértővel.”
Teljesen igazad van, és nem is vettem őket egy kalap alá, viszont amit írtam, lehetett akár félreérthető is. A pistii nevű hozzászóló sommás felkiáltására reagáltam csak, erre:
„Az összes ingyenélő, komcsi rendszerben vezető beosztású egyént eltávolítani. Ezek miatt tart itt ez az ország.”
Mármint hogy ha a kommentezőtárs ezt ilyen kritériumok alapján gondolja elintézni, akkor ebből a fajta közszereplőből még találni másutt is. Természetesen Schmitt és a cikkbeli gyanúsított egyébként egészen más kategória.
ludwig | 2010. február 16. | 20:58:49
Moderálási alapelvek- komment törölve -
weatherby | 2010. február 16. | 20:50:37
Mi lehet a mélyben, minisztériumok, stb, stb. A pasas egyébként a rendszerváltozás előtt Szolnokon a Kiliánon marxizmus-leninizmust oktatott. Ezek a tanárok, Szegeden is és másutt is később mind szociológiát kezdtek oktatni. Mai ők oktatják a szociológiát. Egy katonai egyetemen miért volr marxista szociológus a rektor, miért nem egy harckocsizó, repülő stb. tiszt?????
hazadnakrenduletlenul | 2010. február 16. | 20:46:43
Moderálási alapelvek- komment törölve -
tatu | 2010. február 16. | 20:46:03
Balango
Volt, en ismertem
autopia
Nem egeszen ertelek. Akkor most mitol is tipikusan "MSzMP>MSzP eletpalya..." az ove?
sznadi | 2010. február 16. | 20:43:46
Moderálási alapelvek- komment törölve -
ampulla | 2010. február 16. | 20:42:42
feltéve de meg nem engedve
Balango | 2010. február 16. | 20:42:22
Speaker, te nagyon okos. Amit Tatunak írtam, neked is szól:
Szerinted volt a FIDESZ kormányra kerülése idején Magyarországon olyan főtiszt, aki nem tipikus M.SZ.M.P-s (csak a moderátor miatt) életutat futott be?
Miből válogattak volna a HM-ben?
ampulla | 2010. február 16. | 20:41:55
Ha ez igaz, akkor is hátborzongató, ha az egyetem legalacsonyabb beosztású alkalmazottja követi el. De hogy egy rektor???? Megáll az ész és ácsorog még a gyanútól is.
Ha jól tudom a rektorok fizetése nem épp alacsony. feltépve, de meg nem engedve, hogy a hír igaz, mi a fenére kellett(volna) ennek az embernek a kizsarolt pénz.
Olyan piti és primitív az egész. Szégyen a köbön !
ludwig | 2010. február 16. | 20:36:02
Moderálási alapelvek- komment törölve -
Speaker | 2010. február 16. | 20:29:42
pistii | 2010. február 16. | 19:58:56
"Az ilyeneket kell az új kormánynak eltávolítania. Az összes ingyenélő, komcsi rendszerben vezető beosztású egyént eltávolítani. Ezek miatt tart itt ez az ország. Egész pályás letámadást akarunk a leendő Fidesz-kormánytól!"
Ejnye, Pisti! Figyelmetlen vagy. Nem látod, hogy az Orbán kormány államtitkára volt? Az egy más kérdés, hogy a az MSZP ideje alatt lett rektor, de a rektorokat nem a miniszter nevezi ki, hanem az egyetemi tanács választja.
pentagram | 2010. február 16. | 20:28:45
Qurva nagy takarításra lesz itt szükség!
Én már be is szereztem a prakkert, a vörös posztót kiverni.
Meg vannak itt a pénzek, csak nem ott ahol lenni kellene.
Még a gatyát is letépni róluk!
harunalrasid | 2010. február 16. | 20:12:52
""ugyanezt két civil nyomozó minden feltünés nélkül lebonyolította volna.
naná, hogy egy honvéd tábornok nem fog egy csicskásnak ugrálni, csak, mert azon parafa mellény van:-)""
Felhívnám figyelmét, ez az őrizetbe vett ember bűnöző.
Milyen tábornokról beszél?
Örülhet, hogy ennyivel megúszta!
wolf | 2010. február 16. | 20:28:27
Fáj az igazság elvtikék?Jobb egymás között szöszenteni? Legalább megértitek egymást ugye? geeza: pusszantalak!De jó Nektek! Ti már félszavakból is megértitek egymást!Hiába a foxi-maxi az jó iskola volt,ha nem tetszik a másik véleménye semmisítsük meg!!Ezerrel!Meg a fasiszta főnév pótlótokat is belehet vetni.Tovarosi Konec./ez választási plakát szövege volt /tehát nem kimoderálható mert már elfogadott volt és megfelelet akkor az ízléseteknek is .
Balango | 2010. február 16. | 20:25:34
Tatu, szerinted volt a FIDESZ kormányra kerülése idején Magyarországon olyan főtiszt, aki nem tipikus M.SZ.M.P-s (csak a moderátor miatt) életutat futott be?
Miből válogattak volna?
autopia | 2010. február 16. | 20:25:19
tatunak: nem kerülte el... az aljassagaba egy kis ide-oda fordulas siman belefert. Szerintem mar most is az "bekes" atmeneten gondolkodott...
FIROBÉ | 2010. február 16. | 20:22:44
Ez rettenetesen hangzik: ZMNE rektora... Tábornok. Még?
ludwig | 2010. február 16. | 20:21:53
Moderálási alapelvek- komment törölve -
piszkavas | 2010. február 16. | 20:20:29
Csak tényként!
A tábornok a szocilógia professzora.
Azt egyébként magas fokon űzi. De úgy látszik mást is. Kár érte!
tatu | 2010. február 16. | 20:18:16
autopia
Talan elkerulte a figyelmedet, hogy ez a tipikusan "MSzMP>MSzP eletpalya... "-t befuto szemely az Orban kormany idejen lett helyettes allamtitkar, az egyebkent kisgazda Szabo Janos vezette tarcanal.
samester | 2010. február 16. | 20:17:47
Moderálási alapelvek- komment törölve -
|