galéria megtekintése

Óriási biciklis beruházásokra pályázik Budapest

6 komment


Spirk József

Budapest jelenlegi vezetése nem tartozik a kerékpáros közlekedés elszánt pártolói közé. A fővárosi közgyűlés szeptember végén mégis óriási bringás infrastruktúra-fejlesztési támogatásokra nyújt be pályázatokat.

A nyár elején kerékpáros demonstráció figyelmeztette a főpolgármestert, hogy Buda egyik fő közlekedési útvonalán a felújítási munkák után is maradjon meg az évek óta bejáratott és nagy forgalmat bonyolító kerékpársáv. A biciklis üzenet fogadtatása nem volt egyértelműen pozitív.

Most fordult a kocka, miután jelentős uniós források nyíltak meg fővárosi kerékpáros beruházások számára. Az elnyerhető támogatások összértéke megközelíti a 8,4 milliárd forintot.

 

A kerékpáros fejlesztésekre a jelek szerint főként a főváros külsőbb kerületeiben voltak fogékonyak. A fővárosi közgyűlés és az önkormányzatok közös terveiből szeptember végéig 11 biciklis pályázat várható.

A pályázatok előkészítésében a Kerékpárosklub is közreműködött.

A szervezet szerint igyekeztek olyan projektekre rávenni a döntéshozókat, amelyek nem a drágán kövezett kerékpárutak hosszában mérik a fejlesztések sikerét. Azt javasolták, hogy a kerületek ne lokális, hanem városrészeket átfogó fejlesztésére törekedjenek, és inkább az olcsó, de hatékony beruházásokat helyezzék előtérbe. Az egyirányú utcák megnyitása a kétirányú bicikliforgalom előtt, a buszsávok kerékpározhatóvá tétele, és a nagyobb számú bicikliparkoló jelentősen növelheti a fővárosban a kerékpárosbarátnak tekinthető területet.

A szervezet szerint a következő évek feladata lesz, hogy javítsák a Duna-hidak átjárhatóságát és a külvárosi részek bekapcsolását. Jelentősen emelheti a kerékpározók számát az is, ha sikerül bringázhatóbbá tenni néhány nagyobb budapesti főútvonalat, mint például a Nagykörutat vagy az Üllői utat.

A legnagyobb összegű pályázatot a XVIII. - XXI. - XXIII. kerületek összekötésének tervére adták be. A Kerékpárosklub is kidolgozott egy részletes javaslatot az érintett Pestszentlőrinc, Pestszentimre, Soroksár és Csepel belvárosi kapcsolatainak és a kerületek központjainak kerékpárosbarát fejlesztésére, ami a jelek szerint be is került a 2,3 milliárdos projektbe.

Hasonló nagyságrendű terv született a kelet-pesti kerékpáros összekötő útvonal megvalósítására is. A Rákos-patak partján egy "ökoturisztikai folyosó" biztosíthatná az eddig teljesen hiányzó, vagy elavult kerékpáros infrastruktúrát, amely a XIII. kerülettől Rákoskeresztúrig terjedő részt kötné össze.

A pályázatok között szerepel a Mol Bubi közbringarendszer kiterjesztése is. A terv az, hogy főleg az úszó-vb által érintett területeken, tehát leginkább a XIII. kerületben, valamint a Margitszigeten és a III. kerületben a Flórián tér–Vörösvári út környékén épülnének új gyűjtőállomások.

Bejelentkezés
Bejelentkezés Bejelentkezés Facebook azonosítóval

Regisztrálok E-mail aktiválás Jelszóemlékeztető

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.