Óriáshitellel küzdene Budapest a válság ellen

Romlik a főváros pénzügyi helyzete; kevesebb adóbevételt kap vissza az államkasszából, a válság miatt kevesebb pénzt hoz az iparűzési és az idegenforgalmi adó. A fejlesztésekre 33 milliárdos áthidaló kölcsönt vesznek fel.

Tavaly óta romlottak a főváros pénzügyi peremfeltételei; az államkasszából Budapest kevesebb adóbevételt kap vissza, a gazdasági válság miatt pedig kevesebb pénz folyik be a főváros kasszájába az iparűzési adóból - állapítja meg a városháza idei költségvetésének tervezete, amelyről hétfőn munkaanyagként tárgyalt a főpolgármesteri kabinet.

A kabinet ülésén Ikvai-Szabó Imre (SZDSZ) pénzügyekért felelős főpolgármester-helyettes ismertette: miközben a fővárosban beszedett személyi jövedelemadó-bevétel 9,6 százalékkal nőtt, az állami költségvetés a 2008-asnál 2,2 százalékkal kevesebbet hagy a budapesti önkormányzatoknál. Az intézmények működtetéséhez szükséges normatív állami hozzájárulás idén 2,5 százalékkal csökken.

Az országosnál szerényebb mértékű, de a fővárosi költségvetés szempontjából jelentős, 2 százalékos iparűzési adóbevétel visszaeséssel számol a tervezet, míg az idegenforgalmi adóbevételek esetében 15 százalékos csökkenést prognosztizál.

További problémát jelent, hogy a döntő részben euróban felvett fejlesztési hitelek kamatai a forint gyengülése miatt növekedni fognak. A fővárosi önkormányzat teljes hitelállománya jelenleg mintegy 160 milliárd forint.

A Fővárosi Közgyűlés tavaly döntött egy mintegy 33 milliárd forintos áthidaló hitelről, amelyet a Főgáz-részvények értékesítése után 3 éven belül kívánt visszafizetni az önkormányzat. Mivel a kamatfeltételek kedvezőtlenebbé válása ilyen rövid futamidőt csak nagyon magas törlesztő-részletek mellett tenne lehetővé, a tervezett hosszabb távú, 20 éves hitelt felvételét javasolja. A főváros hitelminősítése kedvező, ha felveszi az újabb, 33 milliárdos kölcsönt, adósságállománya akkor sem haladja majd meg a működési bevételek 60 százalékát.

Az 531 milliárd forintos bevételt tartalmazó költségvetés tervezetét február 15-éig el kell juttatnia a városvezetésnek a Fővárosi Közgyűlés képviselőihez. Az elfogadott költségvetésről február 15-től számított 30 napon belül tájékoztatást kell adnia a kormánynak. A koalíciós frakciók február 11-étől több ülésben tárgyalnak a tervezetről.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.