galéria megtekintése

Orbánt megalázták, bosszúból dupla vagy semmit játszik

97 komment


Csuhaj Ildikó

Hillary Clintonnal már úgysem lehetne rosszabb a viszony – így magyarázzák a kormányoldalon, hogy a kormányfő az amerikai republikánus elnökjelöltre, Donald Trumpra tett a tusnádfürdői beszédében.

Nem véletlen elszólás volt a miniszterelnöktől a bálványosi szabadegyetemen, hogy Donald Trump lenne a jobb amerikai elnök Európa és Magyarország számára. Budapest és Tusnádfürdő között hosszú az út, Orbán Viktornak volt alkalma arra, hogy százszor is elolvassa a számára megírt beszédet.

Dupla vagy semmit játszik

– mutattak rá kormányoldalon, amikor azt kérdeztük, első miniszterelnökként miért az amerikai közvéleményt és a világot szinte naponta sokkoló republikánus Trumpra fogad Orbán.

 

A válaszokból kiderült: a kormányfő szerint „Clintonékkal" már úgysem lehet a mostaninál rosszabb a viszony. Hillary Clintont fideszes körökben kemény jelzőkkel illetik, gonosznak, álszentnek és korruptnak titulálják. Kormányoldalon rendszeresen hallani, hogy a Clinton-alapítvány diktátoroktól fogad el adományokat, így „ne oktassa ki Magyarországot demokráciából".

Orbán számára megalázó volt Clinton 2011-es budapesti látogatása.

Az akkori külügyminiszter, jelenlegi demokrata elnökjelölt ugyan azt mondta, hogy amíg egy kormány demokratikusan leváltható, addig nem lehet a demokrácia megszűnéséről beszélni, de hangot adott aggodalmainak a magyar igaz­ságszolgáltatás függetlenségét és a sajtószabadságot illetően. A család „bűnlajstromán" szerepel az is, hogy Bill Clinton Orbán illiberális demokráciáról szóló, 2014-es tusnádfürdői beszéde után autoriternek minősítette a miniszterelnököt, egy talkshow-ban pedig olyan pénzéhes figuraként írta le, aki örökké hatalmon akar maradni.

A miniszterelnök a fideszesek szerint nem vállal nagy kockázatot, amikor Trump mellett teszi le a voksát. Hivatkoznak a CNN friss mérésére, amely szerint a republikánus konvenció után a nagyvállalkozó 44:39 arányban vezet Clintonnal szemben. Úgy számolnak: a demokratáknak sokat árthatnak a párton belüli – a szervezet elnökének távozásáig vezető – botrányok.

Orbán most épp Trumpot bálványozza
Orbán most épp Trumpot bálványozza
Máthé Zoltán / MTI

A republikánus konvención Szemerkényi Réka washingtoni nagykövet megfigyelőként volt jelen, és ott volt Clevelandben Megyesy Jenő miniszterelnöki tanácsadó, valamint Dömötör Csaba, a Miniszterelnöki Kabinetiroda parlamenti államtitkára is. Ugyanakkor Megyesy a demokrata konvención is részt vesz, immáron Kovács Zoltán kormányszóvivő társaságában – tájékoztatták lapunkat.

Orbán tegnap az osztrák kancellárral közösen tartott budapesti sajtótájékoztatóján ismét azt hangsúlyozta: Trumpnak igaza van, s ami a bevándorlás veszélyére adott válaszait illeti, „vannak olyan felvetések, amiket magaménak érzek, mint látják".

A miniszterelnök számára most az októberi kvótaellenes népszavazás a legfontosabb, és ha azzal tudja ráirányítani a figyelmet a referendumra, hogy Trumpra fogad, akkor megteszi.

Láthatóan az sem zavarja, hogy Connie Mack, akit a Miniszterelnökség tavaly hivatalosan is kinevezett a magyar kormány amerikai szószólójának, és aki 2014 óta Orbán és a kabinet washingtoni lobbistájaként dolgozik, lesújtó véleménnyel van a republikánus elnökjelöltről. (Kerestük kérdéseinkkel Macket, de egyelőre nem kaptunk választ arra, adott-e tanácsokat Orbánnak Trump támogatását illetően, s személyesen mi a véleménye a republikánus jelöltről – a szerk.)

Azt, hogy értesülésünk szerint Orbán az egyetlen a kormányoldalon, aki nem kérdőjelezi meg, hogy érvényes lesz a kvótaellenes népszavazás eredményessége, fideszesek úgy kommentálták, „ez nem valószínű, de nem is lehetetlen", mivel Európában a terrorakciók miatt egyre jobban eluralkodik a félelem. Ha viszont nem sikerül elérni a négymilliós küszöböt, akkor Orbánnak az a tusnádfürdői meglátása lesz érvényes, hogy aki otthon marad, rábízza a többiekre a döntést. Ha pedig a résztvevők 90 százaléka a „kötelező kvóta" ellen szavaz, Orbán számára az is győzelem lesz, egyszersmind nagy felhatalmazás az unióval folytatott őszi csatákra.

Donald Trump, a fegyvertárs

Orbán Viktor nagyon is tudatosan állt ki Donald Trump mellett – mondta lapunknak a Fidesz egyik vezető politikusa, akinek jelentős szerepe van a párt kampányainak irányításában. A kormány politikájának fókuszában egy éve a menekültügy áll, s Orbán retorikájában az Egyesült Államok jelenlegi, demokrata párti vezetése és támogatói – köztük Soros György – a menekültek európai szállásadójaként van beállítva, így a miniszterelnök számára fegyvertárs minden befogadásellenes politikát képviselő politikus. Lapunk úgy tudja, a republikánusok múlt heti konvencióján Kubatov Gábor Fidesz-alelnök, pártigazgató is részt vett. A Fidesz stábja folyamatosan figyelemmel kíséri az elnökválasztási kampány technikáit, s úgy tudjuk, Orbán rendre elemzéseket kap a fontosabb momentumokról, a politikusok beszédeiről. (B. I.)

Bejelentkezés
Bejelentkezés Bejelentkezés Facebook azonosítóval

Regisztrálok E-mail aktiválás Jelszóemlékeztető

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.