galéria megtekintése

Orbános címlapon vitatkoztak

0 komment


Szalai Anna
NOL

Kevés eséllyel próbálja jogait érvényesíteni bármely kormánypárton kívüli politikai erő a Nemzeti Választási Bizottság előtt.

A választások napján összehívott ülésen az elmúlt napokban, vagy még korábban benyújtott választási kifogásokat, illetve a helyi választási bizottságok által hozott határozatok elleni fellebbezéseket vizsgálta meg a 21 fős testület.

A legnagyobb vitát az Ózdi Körkép című önkormányzati lap április elsején megjelent címlapsztorija váltotta ki. A vasgyárból- kultúrgyár – a jövő elkezdődött címet viselő írás mellett megjelent fotón Orbán Viktor miniszterelnök és Riz Gábor, a Fidesz helyi képviselő-jelöltje egy időkapszulát helyez el a kultúrgyár alapjában.

A cikk a 2,5 milliárdos beruházás mellett hosszan szól a kormány programjáról is. A magánszemély által tett bejelentés azt kifogásolta, hogy a miniszterelnök és a Fidesz jelöltje az önkormányzat közpénzből fenntartott lapjának címoldalán közösen jelent meg, miközben más helyi jelölteknek nem jutott felület.

 

A helyi választási bizottság elutasította a kifogást, mondván: a cikk nem tartalmaz politikai hirdetésre jellemző elemeket és nem tartalmaz kampányszöveget sem.

Ülésezik a bizottság
Ülésezik a bizottság - Teknős Miklós / Népszabadság

A kifogás benyújtója nem nyugodott bele a döntésbe és fellebbezést nyújtott be a Kúria egyik korábbi döntésére hivatkozva, amelyben egy nyíregyházi médiumot marasztaltak el amiatt, hogy megbontotta a választáson indulók esélyegyenlőségét. Patyi András a Nemzeti Választási Bizottság elnöke szerint a két ügy nem azonos, lévén ott több írás is született, itt pedig csak egy, ráadásul ez egy tudósítás, amely nem visel magán hirdetési jeleket. Az pedig, hogy milyen eseményről tudósítanak és azt mivel illusztrálják a szerkesztői szabadság körébe tartozik.

Litresits András, a Magyar Szocialista Párt, az Együtt – a Korszakváltók Pártja, a Demokratikus Koalíció, a Párbeszéd Magyarországért Párt és a Magyar Liberális Párt küldöttje elismerte ugyan, hogy nem lehet jogsértő, ha egy ország miniszterelnökét és egy helyi jelöltet egy címlapfotón mutatnak be. De az már sérti az esélyegyenlőség elvét, hogy más már nem fért fel a címlapra, ráadásul mindezt egy közpénzből fenntartott a semlegesség szerepköréből kilépő önkormányzat lapja követi el.

Tóta Áronné viszont úgy látta, hogy a város élete attól még folyik tovább, hogy választás van és a lap csak egy jelentős beruházásról tudősított. Nem így látta Borbély Andrea, a Jobbik delegáltja, aki külön kitért a címben szereplő "a jövő elkezdődött" szlogenre, amely szerinte valójában kampánytartalom. Ezen kívül arra is fehívta a figyelmet, hogy a cikk hosszan foglalkozik a kormánypárt programjával, amely aligha tartozik Ózd helyi ügyei közé.

Pauló Pál – a Haza nem eladó küldötte – szintén amellett érvelt, hogy az újság címlapja durván megsértette az esélyegyenlőség elvét. Az NVB mindezek ellenére elutasította a fellbbezést.

Az előző két napirendi pont tárgyalását végighallgatva ez már keveseket lepett meg. Az NVB a plakátok leszedetésére vonatkozó, Kórózs Lajos (MSZP) által tett bejelentés, illetve két másik plakátrongálás esetében is elutasította a fellbbezéseket, mondván, azok időpontja nem határozható meg pontosan és a bejelentő nem szolgáltatott bizonyítékokat se.

Litresits András ismét hiába érvelt. Sőt, Patyi András, az NVB elnöke, aki főállásban a Ludovikában nemrég otthonra talált Nemzeti Közszolgáltati Egyetem rektora, egy idő után felkérte, hogy őrizze meg a hidegvérét.

A különterembe, ahol az NVB ülésezik, egyébként legfeljebb 10 újságírót engednek be. Aki nem fér be, az nem tudja tájékoztatni lapja olvasóit a bizottságban folyó vitákról.

Zuglóban két nap alatt 240 lakos "tűnt el"

Egy magánszemély Mosonmagyaróvárott azért nyújtott be kifogást, mert a Korszakváltók ottani egyéni jelöltjének nevét több helyütt is felfestették az útburkolatra. A helyi választási bizottság az indítványnak helyt adott, mert a mosómagyaróvári önkormányzat helyi rendelete szerint "nem helyezthető el választási plakát közerületi út, járda, kerékpárút burkolatára festett vagy ragasztott kivitelben". Az NVB ezzel szemben megállapította, hogy a választási szervek csak a választási törvényben nevesített rendelkezések megszegése esetén járhatnak el. Egy önkormányzati rendelet megszegésére hivatkozva nem, ezért a kifogást elutasította.

Patyi András szerint az, hogy lakcímét valaki a választási eredmény befolyásolása miatt megváltoztatja, az olyan tényállás, amit bizonyítani kell.

– Zuglóban áprilisban négy nap alatt 240 alatt lakos tűnt el. Ha ennyi szavazónak nyoma vész a választási a névjegyzékből, akkor a jegyzőnek, akinek a fiktív lakcímeket is vizsgálni kell, hivatalból is el kell indítania a vizsgálatot - hívta fel a figyelmet Litresits András.

Patyi András visszakérdezett: Melyik törvényt sért meg az, hogy sokan megváltoztatják a lakcímüket? Egyes médiumok nagy ügyet csináltak abból, hogy az elmúlt hetekben 40 ezren tűntek el a választási névjegyzékből. Nos, 12 ezren meghaltak, 28 ezren külföldön jelentkeztek be. Ez önmagában nem bizonyítja azt, hogy a lakcímek megváltoztatásával csalni akartak volna. Ez kimeríti a bűncselekménnyel való megvádolás tényállását. A bizottság érdemi vizsgálat nélkül elutasította a kifogás vizsgálatát.

Simon Gábor már nem képviselőjelölt

Hasonlóképpen jártak el a választási oldal működésére vonatkozó kifogással is, mivel a "saját tapasztalataim szerint ezekben az órákban erősen akadozik a választási oldal működése" indoklást nem tartották elég bizonyító erejűnek.

Nem vizsgálták Kerék-Bárczy Szabolcs és Juhász Péter beadványát sem, mivel az előbbi képvisleőjelöltként, Juhász pedig az Együtt-Korszakváltó Pártja társelnökeként közösen fordult a NVI-hez, de a beadványban nem szerepelt a párt székhelye és nyilvántartási száma ezért a beadványt érdemi vizsgálat nélkül elutasították.

Kerék-Bárczyék azt kifogásolták, hogy a közmédia megsértette a kiegyensúlyozott tájékoztatás követelményét, amikor visszatérően tájékoztatott a Simon-ügyről, Rogán Antal Fidesz frakcióvezető vagyonosodásáról szóló híreket csak krlátozottan tette közz. Ugyenezt kifogásolta egy magánszemély, aki azt állította: az MTI április elsején másodszor is kihagyta Rogán vagyonosodásáról szóló sajtóeseményt.

Ezzel szemben az MTI adatbázisa szeirnt 13 olyan FIdezs-KDNP-s sajtótájékoztatóról található tudosítás, amikor a Simon-ügyről esett szó.

Patyi András szerint ez nem választási ügy, mert Simon Gábos már nem képviselőjelölt és előzetes letartóztatásban van. Így szerinte az ő esetében büntetőeljárásról van szó, amit nem lehet semmilyen módon összehasonlítani egy parlamenti képviselő ügyeivel.

Egyébként pedig a média kiegyensúlyozottságának vizsgálatanem az NVB hatáskörébe tartozik, hanem a médiahatóság feladata.A kifogást a testület érdemi vizsgálat nélkül utasította el.

Litresits a Kúria korábbi határozatára hivatkozott jogosnak találta volna az érdemi vizsgálatot. De azzal sem ért egyet, hogy "Simon Gábor ügye más elbírálás alá tartozik, mint Rogán-botrány".

Bejelentkezés
Bejelentkezés Bejelentkezés Facebook azonosítóval

Regisztrálok E-mail aktiválás Jelszóemlékeztető

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.