galéria megtekintése

Orbánéknak első lett a szlovák érdek

0 komment


Hargitai Miklós

Az előző kormányzati időszakban a Bősnél 22 éve elterelt Duna visszaszerzése nem volt prioritás, s a jelenlegi ciklusban még hátrébb került a rangsorban. Nem várható, hogy Magyarország érdemi lépéseket tesz a magyar víz- és áramigény érvényesítése érdekében. Más politikai szándékok – például Szlovákia benntartása a Putyin-barát EU-blokkban – felülírják.

A tétlenséggel az állam nemcsak a Szigetköz jövőjét veszélyezteti, hanem egy paksi reaktornyi áramtermelő kapacitást és százmilliárd forintnyi kártérítést is veszni hagyhat.

A jelenlegi helyzet Szlovákiának kedvez
A jelenlegi helyzet Szlovákiának kedvez
Móricz-Sabján Simon / Népszabadság

Az akkori Csehszlovákia 1992 októberében terelte el a Duna vizét a természetes mederből a bősi vízerőmű turbináira. Az ENSZ hágai nemzetközi bírósága öt évvel később, 1997 őszén kimondta, az elterelés s előtte Magyarország kivonulása a bős-nagymarosi beruházásból jogsértő volt, a feleknek új szerződést kell kötniük a víz és az áram elosztásáról, illetve a részben közös tulajdonú erőmű üzemeltetéséről. Ennek az ítéletnek a végrehajtását a két ország elszabotálta: a hágai bíróság szerint a bősi ügy a testület legrégebben függőben lévő esete.

Jellemző az időhúzásra, hogy a sorban a második egy kongói katonai konfliktus kapcsán született ítélet, amelynek a végrehajtása „csupán" 2003 óta húzódik. A bősi vitában viszont 1998-ban, vagyis 16 éve volt az utolsó olyan kétoldalú esemény, amely a bíróság nyilvántartásában szerepel, és érdemben szolgálta az ítéletben szereplő kötelezettségek teljesítését.

 

A jelenlegi helyzet a jogutódlással Csehszlovákia örökébe lépett Szlovákiának kedvez, hiszen az elterelés óta Szlovákia (és a bősi erőmű) használja a Duna mindenkori vízmennyiségének négyötödét, illetve a magyar közreműködéssel és részben magyar pénzből épült bősi erőműben termelt áram 100 százalékát. (A dunacsúnyi gáthoz érkező 1448 ezer milliárd köbméter vízből mindössze 297 milliárd köbmétert engedtek a Duna-mederbe, és 1151 milliárd köbmétert tereltek a bősi csatornába, s ez a közvetlen oka a Szigetköz kiszáradásának.)

Ez a legrégebbi függőben lévő eset a hágai bíróság előtt
Ez a legrégebbi függőben lévő eset a hágai bíróság előtt
Móricz-Sabján Simon / Népszabadság

Az azóta született jogértelmezések „átlaga" szerint a víz fele és az árammennyiség 40 százaléka illetné Magyarországot, ami azt jelenti, hogy az eddigi termelés alapján mintegy 100 milliárd forintról és egy jelenlegi paksi blokknyi áramtermelő-kapacitásról mondunk le nagyvonalúan, az ökológiai károk értékét nem is számítva.

A felek közt természetesen az 1998 óta eltelt időszakban is voltak hivatalos tárgyalások, ezek azonban nem billentették ki a vitarendezést a holtpontról. Feltűnő ugyanakkor a kormányzati retorikában mindig a nemzeti érdekek védelmezőjeként szereplő Orbán-kabinet tétlensége: az utolsó hivatalos kétoldalú megbeszélés 2010 januárjában – tehát még a Bajnai Gordon vezette kormány időszakában – volt Pozsonyban, azóta csak szórványos iratátadások történtek.

Az előző Orbán-kormány először Szabó Marcellt, majd Székely Lászlót nevezte ki főtárgyalónak (mindkettőt 2012-ben), de egyikükből hamarosan ombudsmanhelyettes, másikukból ombudsman lett, így a tárgyalások újraindítására nem volt módjuk. Immár a környezeti állapotromlást mérő szigetközi monitoring sem működik: az idei költségvetésben már nem volt rá forrás, ami megnehezítheti a magyar kárigény érvényesítését.

Jelenleg Baranyai Gábor miniszteri megbízott felel „a határokkal osztott természeti erőforrások fenntartható használatáért", és ebbéli minőségben elvileg ő a kinevezett tárgyaló is. Úgy tudjuk, Baranyai írásban értesítette kinevezése tényéről a szlovák felet, de erre még nem érkezett válasz. A miniszteri megbízott a közeljövőben írásbeli jelentést készít a kormánynak az ügy állásáról, és javaslatot tesz a további teendőkre, információink szerint azonban ő sem számít arra, hogy a bősi rendezés előrébb kerülne a kormányzatiprioritás-listán.

Tüntetés 1998-ban. A két ország elszabotálta a megoldást
Tüntetés 1998-ban. A két ország elszabotálta a megoldást
Szabó Barnabás / Népszabadság/archív

Mivel Szlovákia van „birtokon belül", és szedi az egyoldalúan igénybe vett környezeti erőforrás hasznait, a vitarendezés felgyorsítása elsősorban magyar érdek lenne. Nagy Boldizsár nemzetközi jogász két éve egy szakmai konferencián úgy fogalmazott: erre nemzetközi vitarendező fórumokon is lenne lehetőség. Például ha Magyarország ismételten a hágai nemzetközi bírósághoz vagy az EU luxemburgi bíróságához fordulna, illetve kötelezettségszegési eljárást indítana Szlovákiával szemben az Európai Bizottságnál.

Ám úgy tűnik, hogy ezt pillanatnyilag más politikai szándékok – például Szlovákia benntartása a Putyin-barát EU-blokkban – felülírják.

Bejelentkezés
Bejelentkezés Bejelentkezés Facebook azonosítóval

Regisztrálok E-mail aktiválás Jelszóemlékeztető

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.