galéria megtekintése

Orbán most olyat kapott, hogy csak a földön ébred

Az írás a Népszabadság
2015. 02. 14. számában
jelent meg.

Munkatársunktól
Népszabadság

Először reagált nyilvánosan Orbán Viktor Simicska Lajos múlt heti média-ámokfutására, ami előtt a volt harcostárs totális háborút hirdetett a reklámadó miatt. Mint megírtuk, Orbánt megviselték Simicska nyilatkozatai, ám a stílust nem kifogásolta, és nem vette fel a kesztyűt.

Nem hangzott el Simicska Lajos neve Orbán Viktor szokásos pénteki rádióinterjújában, viszont először reagált érdemben a kormányfő a múlt hét péntekén történtekre. A műsorvezető arra kérdezett rá, a miniszterelnök „régi harcostársának” elvesztése árán is ragaszkodik-e a reklámadóhoz. A sugalmazás szerint Orbán és a jobboldali média meghatározó részét birtokló Közgép-tulajdonos konfliktusa csak arról szól, hogy Simicska nem akar több adót fizetni.

A médiában rendezett ámokfutás után hallgat
A médiában rendezett ámokfutás után hallgat
Németh Dániel / Magyar Narancs

A kormányfő tartotta magát ahhoz, hogy nem vehet részt a vitában, mert „tízmillió emberrel kell foglalkoznunk, ehhez képest, hogy ki milyen stílusban beszél, mit mond, hogy nem szeret adót fizetni, másodlagos”. A megkérdezett politikai és kommunikációs szakértők egyetértenek abban, hogy Orbán nem válaszolhatott Simicska sértéseire. „A hatalmi politika lényege az, hogy nem reagál” – mondja egy reklámszakember.

 

„Egynapos ámokfutás” – minősíti Simicska múlt pénteki nyilatkozatait G. Fodor Gábor, a kormánynak dolgozó Századvég stratégiai igazgatója. Szerinte ha Simicska szándéka az volt, hogy rombolja a miniszterelnök imázsát, lehúzza őt a sárba, akkor most már kimondható: nem járt sikerrel. „Orbán nem süllyedt le erre a szintre, nem szállt be az iszapbirkózásba, így ebben a csatában győzött” – állítja a politológus. Szerinte bár biztosan lesznek mellékhadszínterek, dezertőrök, a folytatódó háborúból a nyilvánosság keveset észlel majd, mert Simicska a múlt heti alakítását nem tudja alul- vagy felülmúlni, Orbán megszólalása pedig csak az ellenzék érdekét szolgálná.

G. Fodor úgy látja, Simicska felindultságának vége, most próbálja konszolidálni a helyzetet. „Azt láthatjuk majd, amit a csikóhalak küzdelméről tudunk. A csikóhalak úgy küzdenek, hogy nem küzdenek. Amelyik nem bírja tovább állni a másik tekintetét, az elúszik, és veszít” – mondja a politológus. Majd hozzáteszi: ha a jobboldali táborhoz tartozóknak választaniuk kell Orbán és Simicska médiabirodalma között, Orbánt fogják választani, mert „a jobboldal győzelme a cél, a Hír TV csak eszköz”, így pótolható.

Szerinte logikus feltételezés, hogy a kormánytagokat lejárató hírek nem Simicska érdekeivel ellentétesen jelentek meg például az RTL Klubon. Ha ez a vélekedés megerősödik, a milliárdos a jobboldalon alapértéknek számító egység bomlasztójaként tűnhet fel. Nem véletlen – folytatja G. Fodor –, hogy médiumai napok óta bizonygatják, nem lesz 180 fokos fordulat.

1999-ben, az utolsó közös felvételen
1999-ben, az utolsó közös felvételen
Kovács Attila / MTI

„Mondhatta volna, hogy amit a kormány csinál, elfogadhatatlan, mondhatta volna, hogy Orbán műveletlen, korszerűtlen, sötét, demagóg, gyökér, senki sem figyelt volna rá” – véli egy Simicskát ismerő reklámszakember, aki üzleti érdekeltségei miatt azt kérte, ne írjuk le a nevét. Szerinte a milliárdos szóhasználata egy ügyesen kitalált stratégia eredménye. „Levette Orbánról a keresztvizet, az érinthetetlen, szent ember mítoszát” – állítja. – „Mégiscsak a legközelebbi szövetséges szólalt meg.”

A reklámszakember hozzátette: „Sztálin mondta Leninre, hogy geci. Zoro mondta Hurura. Bonnie mondta Clyde-ra. Erre sokan csettintenek: ő már csak tudja” – értékel a szakember. Hozzáteszi, senki ne képzelje, hogy a nyilatkozatoktól 15 évig elzárkózó Simicska, akinek néhány éve szinte a nevét sem merték leírni a sajtóban, „hirtelen rájött, melyik gombbal kell felvenni a telefont, és véletlenül mindenkinek interjút adott, aki felhívta, még a Dörmögő Dömötörhöz is bejelentkezett, csak az már megszűnt”.

De ez egyetlen momentum volt, kimondta, amit akart, nem nagy csinnadrattával, pomponlányok gyűrűjében jön haza a szánkózásból. Egy kampányszakértő meglepő történelmi párhuzamot von. „Kossuth azt mondta Széchenyiről, hogy a legnagyobb magyar. De ezzel azt üzente: én mondom meg, hogy ki a legnagyobb.” Szerinte Simicska jelzője is „jól eltalált”, s azt már az ellenzéki tüntetéseken ki kellett volna mondani. Ám ő is úgy látja, Simicska tehetetlennek érezte magát, ezért fordult a nyilvánossághoz, tudva, hogy neki mindegy, milyen a megítélése.

A kormányfő nem mondja ki volt harcostársa nevét
A kormányfő nem mondja ki volt harcostársa nevét
Reviczky Zsolt / Népszabadság

„Médiumai hirdetési szempontból nem sokat érnek. Olvasóik, nézőik elpártolnak, ha szembefordulnak a kormánnyal, főleg, ha közvetlenül Orbánt támadják” – mondja a kampányszakértő, aki ezért arra számít, hogy csak kisebb halak kerülnek majd Simicska horogjára. A Fideszre azonban az is veszélyes lehet, ha vidéki polgármesterei buknak le kétes ügyekkel. Szerinte a kormányoldalnak azzal is számolnia kell, hogy Simicska „felkínálhatja” a gyakoribb szereplés lehetőségét a Jobbiknak, mivel a Fidesztől elforduló szavazók nagy része egyébként is a szélsőjobb felé tart.

Bejelentkezés
Bejelentkezés Bejelentkezés Facebook azonosítóval

Regisztrálok E-mail aktiválás Jelszóemlékeztető

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.