Orbán Viktortól kér segítséget a szocialista exminiszter

Bezárják a honvédség verőcei betegotthonát, az érintetteket arról értesítették, hogy július elsejétől maguknak kell megoldaniuk az ellátást. Keleti György volt honvédelmi miniszter Orbán Viktortól kért segítséget, de választ eddig nem kapott.

"Régi ismeretségünk jogán fordulok Önhöz levelemmel" – így kezdte Orbán Viktornak címzett levelét Keleti György. A volt szocialista politikus és egykori honvédelmi miniszter hozzátette: nem notórius levélíró, tizennyolc éves parlamenti képviselősége alatt is csak a legindokoltabb esetben fordult a mindenkori miniszterelnökhöz, a honvédség verőcei betegotthonának bezárása azonban szerinte fontos ügy. Keleti György a vonatkozó levélben a százhúsz, zömében magatehetetlen, teljes ellátásra szoruló idős ember további sorsát érintő, szerinte "súlyosan antiszociális" döntés miatt fordult Orbán Viktorhoz, arra kérve a kormányfőt: érje el a honvédelmi tárcánál, hogy a verőcei betegotthon bezárására vonatkozó döntést vonják vissza, és mielőbb intézkedjenek a még meglévő egészségügyi intézmény további működtetésére.

Az exminiszter levelében ismerteti, hogy a Verőce melletti légvédelmi rakétabázis 1986-os felszámolása után, az ottani tiszti lakások és egyéb honvédségi épületek átalakításával a HM krónikus fekvőbetegeket ellátó intézményt hozott létre, amelyet – mint írja – még a Bokros-csomag megszorításai idején sem engedett honvédelmi miniszterként felszámolni. Keleti György – aki személyesen is érintett, mivel súlyos beteg apósát is itt ápolták – leírja, hogy a betegotthon vezetője nemrég levélben értesítette az érintettek családjait, hogy "szervezeti racionalizálás" miatt beszüntetik a verőcei otthon működtetését, ezért az ápoltak ellátásáról július elsejével a hozzátartozóknak kell gondoskodniuk. A kiküldött tájékoztatóban az is szerepelt, hogy bár a honvédelmi tárca keresi a betegek további elhelyezésének lehetőségét, "erről konkrét információt egyelőre nem tudnak adni". Keleti György az Orbánnak írt levelében hozzáteszi: a mai magyar viszonyok ismeretében százhúsz beteget két hónap alatt elhelyezni szinte lehetetlen, ráadásul – állítja a volt politikus – szerinte a betegotthon bezárásáról már hónapokkal korábban döntés született, erről mégsem értesítették ki időben az érintetteket.

Keleti György a miniszterelnöknek írt levelére eleddig semmilyen választ nem kapott.

A Honvédelmi Minisztérium ugyanakkor azt közölte, hogy nem volt megfelelő a tájékoztatás, egyetlen beteg sem kerül az utcára. Tekintettel arra, hogy március elsejével újabb beteg felvétele már nem történt meg, ezért – állítják – a július elsejei határidőre már alig lesz elhelyezést igénylő beteg. Amennyiben mégis, úgy az érintettek Budakeszin, a Szanatórium utcai, hasonló krónikus ellátást nyújtó telephelyen kapnak majd "megnyugtató" elhelyezést. A honvédelmi tárca hozzátette, hogy a verőcei betegotthon építészetileg, infrastruktúrájában egyaránt messze elmarad a kor követelményeitől: nincs közmű a közelben, a kórtermek külön vizesblokkal nem rendelkeznek, az épület nem akadálymentesített, a modernizálás pedig közel kétszázmillió forintba kerülne. A verőcei otthon termelte veszteség – amortizációs költség nélkül – közel negyedmilliárd forintot visz el évente. A HM hangsúlyozta, hogy a bezárásról szóló döntés alig három hónappal a kiértesítés előtt született meg, ráadásul több fordulóban, több fórumon is egyeztették azt minden lehetséges érintettel.

 

 

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.