Orbán Viktor is fejet hajtott a Sándor-palotánál

Orbán Viktor miniszterelnök is lerótta kegyeletét hétfő reggel a vasárnap elhunyt volt államfő, Mádl Ferenc emlékére a Sándor-palotánál.

A Sándor-palota déli bejáratánál felállított emlékezési helyen a kormányfő mellett megjelent Martonyi János külügyminiszter és Baka András, a Legfelsőbb Bíróság elnöke is.

A volt államfő tiszteletére a megjelentek mécsest gyújtottak, valamint beírtak abba az emlékkönyvbe, amelyet a részvétnyilvánítók üzenetének közvetítésére helyeztek ki az elhunyt köztársasági elnök fényképe mellé.

A Köztársasági Elnöki Hivatal vasárnap délután tájékoztatta az MTI-t: nem sokkal 13 óra után, 81. életévében elhunyt Mádl Ferenc akadémikus, Magyarország volt köztársasági elnöke.

Mádl Ferenc halála után gyászlobogókat tűztek ki a Köztársasági Elnöki Hivatal és az Országház épületére. A Sándor-palota budavári sikló felőli bejárata előtt a volt köztársasági elnök gyászkeretes fényképét kitették egy asztalra, mellette két gyertyát, a nemzeti lobogót és egy csokor virágot helyeztek el. A megemlékezés helyszínén katonák állnak díszőrséget.

A helyszínen gyertyát gyújtott Schmitt Pál államfő, és elsőként írt a részvétnyilvánító könyvbe. Úgy fogalmazott: "nemcsak elődöm, hanem barátom és példaképem is volt Mádl Ferenc korábbi köztársasági elnök".

A köztársasági elnök a csendes megemlékezésen, miután fejet hajtott a volt államfő fényképe előtt, azt közölte, hogy Mádl Ferenc temetéséről később intézkednek.

Orbán Viktor ír az emlékkönyvbe a Sándor-palota kapujában felállított emlékhelyen
Orbán Viktor miniszterelnök beír az emlékkönyvbe a Sándor-palota kapujában felállított emlékhelyen. 2011. május 29-én 81. életévében elhunyt Mádl Ferenc volt köztársasági elnök, Széchenyi-díjas magyar jogtudós, egyetemi tanár, a Magyar Tudományos Akadémia rendes tagja. Az 1931-ben született Mádl Ferenc 1990 és 1993 között tárca nélküli miniszter, 1993-94-ben művelődés- és közoktatási miniszter, 2000 és 2005 között pedig a Magyar Köztársaság elnöke volt. MTI Fotó: Honéczy Barnabás
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.