Orbán Viktor elutazik Indiába

A hivatalos látogatásra elkíséri a kormányfőt Balog Zoltán erőforrás-, Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter és Szijjártó Péter külgazdasági államtitkár is.

Havasi Bertalan, a Miniszterelnöki Sajtóiroda vezetője az MTI-nek szerda reggel elmondta: az Orbán Viktor vezette politikai-gazdasági delegáció - amelynek tagja mások mellett Varga Mihály nemzetgazdasági és Balog Zoltán emberierőforrás-miniszter, valamint Szijjártó Péter, a Miniszterelnökség külügyi és külgazdasági államtitkára - szerdán utazik Indiába.

A hivatalos programok csütörtökön kezdődnek Újdelhiben a Mahátma Gandhi-emlékhely megkoszorúzásával, majd a miniszterelnök előadást tart az indiai fővárosban, az ország külpolitikai intézetében Magyarország és Európa egy változó világban címmel.

Ezt követően Pranab Mukherdzsi indiai államfőnél tesz látogatást, délután pedig felszólal a magyar-indiai üzleti fórumon.

Ugyancsak csütörtökön a kormányfő találkozik Sonia Gandhival, az UPA kormánykoalíció elnökével és Mohammad Hamid Anszari alelnökkel, felsőházi elnökkel.

Helyi idő szerint este Orbán Viktor megbeszélést folytat majd Manmohan Szingh indiai kormányfővel, majd a két miniszterelnök jelenlétében a kormányok képviselői megállapodásokat írnak alá kutatás-fejlesztésről, egy kulturális munkatervről, gyógyászati és sport célú együttműködésről, valamint egy szándéknyilatkozatot a kétoldalú légügyi megállapodás módosításáról - ismertette a Miniszterelnöki Sajtóiroda vezetője.

Havasi Bertalan tájékoztatása szerint Orbán Viktor csütörtök éjjel Mumbaiba, India pénzügyi központjába - korábbi nevén Bombay - utazik, ahol péntek reggel felkeresi a tőzsdét, megnyitja az aznapi kereskedést, majd indiai pénzügyi befektetőkkel találkozik. Ezután előadást tart az ottani magyar-indiai üzleti fórumon.

A magyar delegáció pénteken látogatást tesz a Tata Consultancy központjában, majd felavatják a Mumbai Magyar Főkonzulátust.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.