Dodona | 2008. december 4. | 12:38:45
Orbán pártja nem hagyhatta, hogy Gyurcsány lemondjon
Besegít a Fidesz
"Biztosra mentek. Mármint a fideszesek, hétfõn a parlamentben az adótörvények szavazásán. Miután kiderült, hogy az SZDSZ – a múlt heti támogatás után – kollektív harakirire készül, és nem hajlandó megszavazni a képviselõi költségtérítést megadóztató és az örökösödési illetéket is eltörlõ jogszabályt, a legnagyobb ellenzéki pártban meglepõdhettek.Mi van, ha az MDF nem áll a kisebbségben lévõ szocialisták mellé? Nem lesznek adótörvények? És mi lesz a költségvetéssel? Csak nem arra kell készülni, hogy nem lesz jövõ évi büdzsé, és Gyurcsány lemond? Ezt a Fidesz nem hagyhatta annyiban. Gyorsan osztottak-szoroztak, s kiderült, ha két, esetleg három képviselõjük az MSZP-vel szavaz, minden rendben lehet. Ezután sorsot húztak, ki légyen az áldozat (vagy a tettes). Az igen szavazatra kijelölt képviselõk is tudták, voksuknak nem lesz számukra negatív következménye. Lehet majd arra hivatkozni, hogy rossz gombot nyomtak meg, pénzbüntetéstõl sem kell tartani, és ha mégsem sülne el jól a dolog, akkor sincs gond, hiszen miniszterelnöki megbízottnak lenni sem rossz. Sõt, Császár.
Micsoda abszurd hülyeség ez, kérdezhetné valaki; miért lenne érdeke a legnagyobb ellenzéki pártnak a kormány megmentése? Több okból is. Ha most a Fidesz hatalomra kerül, akkor kiderülhet, hogy nincs programjuk a valóban megroggyant ország rendbetételére, mert adócsökkentésbõl csak Orbán álmaiban lesz több bevétele a költségvetésnek. Az elõrehozott választásokat sem érdemes kockáztatniuk, fõleg addig, amíg a válság miatt az MSZP népszerûsége nõ, a Fideszé pedig csökken, különben is, a szocik elvégzik a piszkos munkát helyettük. Ha pedig nem megy, a Fidesz besegít.
2010-ig csak kibírják valahogy."
Simon Zoltán
irriga | 2008. december 4. | 07:36:14
Szegény Orbán!
Már a sajátjaiban sem bízhat ...
irriga | 2008. december 3. | 17:36:11
Orbán csak tudja!
Ő már eljátszotta ezt a Kisgazdákkal és az MDF-el.
kuntakinte | 2008. december 3. | 15:54:13
JFK2008!
Megeseik mindenkivel.Részemről spongya.
szentpeter | 2008. december 3. | 15:05:12
Ebben lehet valami, már mint hogy az mszp bevásárolt... Az mdf-nek és az szdsz-nek szüksége lesz a szocialista szavazatokra..
A politikusoknak nem nagyon van gerince..
vizenjáró | 2008. december 3. | 14:05:32
Moderálási alapelvek- komment törölve -
R'n'R | 2008. december 3. | 14:04:35
Kedves Orbán Viktor Úr!
Ez nem paranoia? Talán orvoshoz kellene fordulni, már csak a magyar nemzet érdekében is. Meddig menjen így tovább, hogy egy komplett őrült nehezíti a dolgát egy egyész ország és nemzet vezetésének?
Üdvözlettel,
egy magyar állampolgár
vydio | 2008. december 3. | 13:47:15
és azoknak a fideszes képviselőknek akik a költségvetésre szavaztak,mit fizetett a kormány?És miért nem hallani,hogy minimum kalodába zárták őket a pénzbüntetés kiszabása mellett?Nem lehet,hogy a nagyvezír is tudja,ha nincs költségvetés,nincs hitel,nincs nyugdíj,-és a mninimális béremelés sem?Miért néz mindenkit hülyének a nemzet örökös miniszterelnöke?Az,hogy a közönsége mindenhez és minden ellenéhez tapsoló partner,nem jelenti azt,hogy senki nem képes gondolkodni.Talán be kellene fejezni a magyar emberek hülyítését,ugyanis egyre többen unják.Én is.
Gusztáv | 2008. december 3. | 12:04:26
A szokásos viktoros erős csúsztatás, még szerencse, hogy ő sosem hazudik. Nyugaton ezt szokták kompromisszumnak hívni, de ő sajnos ilyenről még nem hallott, mert csak az lehet jó, amit ő mond. Pedig jó lenne ha a két oldal leülne és végre "megvásárolná" egymást, mert legalább pár dologban meg kéne egyezni, különben soha nem lesz itt semmi. Így talán sikerülne a szükséges intézkedéseket elfogadtatni az emberekkel, aki azt mondja, hogy ki lehet jönni a kakiból úgy, hogy senkinek ne fájjon, az HAZUDIK. Most az van, hogy ami a másik oldal ötlete, az csak hülyeség lehet. Ja és együtt kerültünk a szarba, mind2 oldal legalább annyira hibás (hallottunk mi 14. havi nyugdíjról is). Az mondjuk érdekes, hogy fidesz-kdnp oldalon mindig sikerül pár embernek elbaszni a szavazást. Ez szerintem vagy szándékos, vagy nem csak az apeh-nél dolgozó embereknek kéne IQ teszt.
OldTriker | 2008. december 3. | 10:45:31
Kedves Vizenjáró!
El ne felejtsd, hogy az OV-kormány általad felhozott marhaságait az utána következő kormányok hatványozottan folytatták! MP és GyF mindent eltanult a fidesztől, amibe azok belebuktak, és még rá is tett egy (sok) lapáttal. Tényleg ki kellene már találni valakit OV helyett, mert ha ez így folytatódik, újabb választást nyer GyF-nek! Szerintem is csak kevés olyan politikus van, aki több kárt okoz az országnak, mint OV. De egy egész biztosan…
JFK2008 | 2008. december 3. | 10:24:51
Kedves Kunta,
Azt hiszem hozzaszolasommal kisse tul lotem a celon. Elnezest mindenkitol.
""Orban verbalis agresszivitasa mindig aranyos az frusztraciojanak mertekevel. Orban most örjöng a vereseg felett erzett (allatias) fajdalmaban."
Ne haragudj meg de te beteg vagy."
vizenjáró | 2008. december 3. | 08:45:27
Moderálási alapelvek- komment törölve -
Magyar vagyok! | 2008. december 3. | 02:15:38
Kacagni való! Mint a többi komédia, amit a magyar politikusok csinálnak! Minden párt egy húron pendül!
Az egyik kutya, a másik eb!
kuntakinte | 2008. december 2. | 22:28:48
Kedves bobi!
Igazad van javulni mindenki tud,és kell is.
bobi | 2008. december 2. | 21:44:51
Kedves Kuntakinte!
Igazad van: annak ellenére, hogy nem szándékom "minden áron" Orbánt szídni, sajnos az elmúlt időszakban elhangzott kijelentési, és tettei miatt egyszerűen nem tudok mást tenni. Ezért a jövőben, inkább nem is említem a nevét >> egyszerűen nem fogok vele foglalkozni... és ha így tenne mindenki, akkor talán rádöbbennne, hogy milyen jelentéktelen figura a magyar politikai életben.
Egyébként Neked sem hiszem el, hogy kivétel nélkül, MINDEN kormányzati intézkedés károsan érintett. Ez a kijelentésed pedig azt mutatja, hogy mérlegelés nélkül, "minden áron" csak szídni tudod a Kormányt.
Ez a "minden áron" mindkettőnk hibája >> lehet hogy meg kellen javulnunk?!
kuntakinte | 2008. december 2. | 21:27:11
bobi!
Ha nem sütne le rólad ,hogy te is az Orbánt szidni minden áron klub tagja vagy,akkor még komolyan is venném azt a kijelentésedet ,hogy "nem minden kormányzati intézkedés érint pozitívan".Így csak azt tudom mondani ,hogy csak páran vagytok akit nem minden kormányzati intézkedés érint károsan.
bagoly | 2008. december 2. | 21:23:04
Vizenjáróka! Miért ez az ingerült, de kevéssé nyugatos hangnem? Megjegyzésem nem a cikkről szólt, hanem a te rendkívül széleslátókörű, mély elemzésedet kívánta kiegészíteni. Ovi vezér ide, vagy oda, bányák ide vagy oda, mit szólsz a rommá vert költségvetéshez, a kommunikációra számolatlanul kihajigált milliárdokhoz? Ez utóbbiaktól nemcsak ovi vezér, hanem további néhány millió ember is ideges egy kissé, de ti csak higgyétek rendületlenül, hogy a fidióták az oka mindennek. Keserű lenne a szembenézés az biztos, hogy kiket ültettek a nyakunkra 2002-ben.
Bobi. Csak néhány kérdés ("kevés olyan politikus van ma Magyarországon, aki több kért okoz az orszgnak, mint Orbán Viktor". Mikor roppant meg először a költségvetés? Segítek. 2006-ban. Mikor jutottunk államcsődközeli állapotba? Segítek. 2008-ban. Ki van hatalmon 2002 óta? Segítek. Nem ovi vezér, hanem a legnagyobb államférfi, szeretve tisztelt Miniszterelnök Uratok. Hát ez bizony nagy baj, nem is sejtitek, hogy mennyire.
bobi | 2008. december 2. | 20:54:58
"kuntakinte | 2008. december 2. | 18:48:57
józsefbé!
Szinte mindegy,Gyurcsánynál csak jobb lehet ."
"bagoly | 2008. december 2. | 19:23:13
Az MSZP jeles szimpatizánsai nem a vízen járnak, hanem a holdban, ahol egyetlen nagy, fényes és mosolygó Fletó arckép homályosítja el tisztánlátásukat. "
Az előttetek szólók, egyetlen szóval sem említették a Miniszterelnök Urat, helyette pontosan rávilágítottak O.V. beteges hatalom vágyára, a folymatos gyűlölködésére, a "minden rossz, amit nem én mondok" jellemére.
"Szinte mindegy,Gyurcsánynál csak jobb lehet" >> jelen pillanatban azért szeretném én látni azt a "jobbat", annak ellenére, hogy nem minden kormányzati intézkedés érint pozitívan, DE -ha néha nehezen is- el tudom fogadni a jelenlegi gazdasági helyzetben.
Egy azonban biztos: kevés olyan poltikus van ma Magyarországon, aki több kárt okoz az országnak / az országban, mint Orbán Viktor!
vizenjáró | 2008. december 2. | 20:50:42
Moderálási alapelvek- komment törölve -
kuntakinte | 2008. december 2. | 20:18:44
"Orban verbalis agresszivitasa mindig aranyos az frusztraciojanak mertekevel. Orban most örjöng a vereseg felett erzett (allatias) fajdalmaban."
Ne haragudj meg de te beteg vagy.
JFK2008 | 2008. december 2. | 20:13:22
Orban: "a megfogalmazás, amit használtam az MDF és az SZDSZ esetében azért volt erős, hogy megírhassák azt, amit gondolok".
KIfejezetten elvezetes, amikor Orban sajat magat parodizalja.
Igaz, hogy a koltsegvetesi szavazaskor megint legalabb olyan megalazo vereseget szenvedett, mint a 2002-es es 2006-os parlamenti valasztasokon, igy ertheto, hogy ertelme elhomajosult.
Orban verbalis agresszivitasa mindig aranyos az frusztraciojanak mertekevel. Orban most örjöng a vereseg felett erzett (allatias) fajdalmaban.
Teljesen pelda nelkuli az, hogy Orban partja 60:30 aranyban vezet az MSZP elott a kozvelemenykutatasok alapjan, es megis Gyurcsany kepes volt a koltsegvetesi szavazason maga mellé állítani az SZDSZ-t az MDF egy reszet es meg Fideszeseket is. A szavazasi eredmeny 210:165 vilagosan mutatja, hogy a parlamenti kepviselok tobbsege Orbant egy komolytalan figuranak tartja. Ezt az erzest tetezi az, hogy keptelen az erzelmein uralkodni, mikor vereseg eri.
A magyar nep kisse lassan tanul, de szemben Orban meggyozodesevel nem teljesen hülye. A parlamenti kepviselok mindenesetre kezdenek eszmelni.
bagoly | 2008. december 2. | 19:24:11
A 320 millió az EKF programhoz kapcsolódik. Pardon!
bagoly | 2008. december 2. | 19:23:13
Az MSZP jeles szimpatizánsai nem a vízen járnak, hanem a holdban, ahol egyetlen nagy, fényes és mosolygó Fletó arckép homályosítja el tisztánlátásukat. Talán nem árt, ha a megkíséreljük - bizoyosan eredménytelenül, de a remény hal meg utoljára - néhány információval megerősíteni a legnagyobb államférfibe vetett hitüket. Íme:
1.
romokban heverő államkincstár ide, vagy oda - ismét elherdálnak közel 900 millió Ft-ot a Kormányzati Személyügyi Szolgáltató és Közigazgatási Képzési Központ informatikai rendszerének és kapcsolódó számítástechnikai hátterének megvalósítására (a 200 milliós kormányzati portállal kapcsolatos botrány a legkevésbé sem zavarja őket), 340 milliót költenek annak a közbeszerzésnek a lebonyolítására, amelynek során az Európai Kulturális Főváros programhoz köthető közbeszerzés lebonyolítóját választják ki (szép nem?), 320 millió Ft. az F program megvalósíthatósági tanulmányára, stb.
2.
Csak a kontraszt kedvéért a Széchenyi terv kapcsán, mely tudvalevőleg az össznépi tolvajlás terve volt (gratulálok):
32 milliárd a tudománynak a Széchenyi tervből. Népszabi 2002. dec. 07.
Tovább a vízen, előre! Húzzatok bele!
kuntakinte | 2008. december 2. | 18:48:57
józsefbé!
Szinte mindegy,Gyurcsánynál csak jobb lehet .
józsefbé | 2008. december 2. | 18:28:01
és ha "ma már nem Gyurcsány Ferenc lenne a miniszterelnök",akkor mégis ki?Talán nem a Torgyán által,(hajdan) hatalomrajuttatott "SAJÁTMAGÁRA" gondol?
Trevor Reznik | 2008. december 2. | 18:09:01
Ujabb jolcsengo szavak...
jozsipapa60 | 2008. december 2. | 17:25:31
Ovinak mindegy hogy mi történik,a lényeg az hogy az országnak csak az lehet a jó amit ő mond!Így aztán nekünk egyre rosszabb,mert a gyűlölködés folyamatos!
Valéria | 2008. december 2. | 17:24:06
Bár nem szimpatizálok Dávid Ibolyával, de most egyetértek vele! Nagyon-nagyon savanyú kezd lenni aszőlő OV-vezérnek!
bobi | 2008. december 2. | 16:04:02
"Reformszövetség"? - már megint milyen, újabb gyülekezetet sikerült a mi "nagy" Viktorunknak összehoznia?
Csak azt nem értem, ha ennyire lejtőn van az ország, akkor pont ő, miért nem tud már "kigurolni" a Hazánkból, hogy végre megnyugodjank a kedélyek, és esetleg a Fideszben is -néhol- megtalálható, az ország érdekében kompromisszumra kész értelem törhessen e felszínre?
vizenjáró | 2008. december 2. | 14:58:47
Moderálási alapelvek- komment törölve -
|