Orbán Viktor: Most mi vagyunk erősebbek!

A nyárias hétvége után kezdődik a parlamenti ősz. A vitát Orbán Viktor nyitotta meg. Szalay Tamás Lajos a helyszínen, szeme a patkón!

„Az Országgyűlés őszi feladatairól” címmel mondott napirend előtti beszédet Orbán Viktor miniszterelnök a Parlament szezonnyitó ülésén. A kormányfő – pulpitusról elmondott – felszólalásában arról beszélt, hogy melyek a kormány tervei és céljai a következő hónapokra.

Orbán szerint mozgalmas hónapok és férfias küzdelem után sikerült kiszabadítani a túlzottdeficit-eljárás és az IMF szorítása alól az országot, amely végre stabilan áll a lábán. Orbán szerint erre csak olyan országok képesek, amelyek megfelelő tartalékkal rendelkeznek, stabil a kormány, és az emberek készek az összefogásra. A kormányfő szerint a nemzetközi szervezetek a megszorítás politikáját akarták ráerőltetni az országra, de ezt a kabinet nem engedte.

Orbán elmondta azt is, hogy csökkent a munkanélküliség és nőtt a foglalkoztatottság, ahogyan az aktív munkakeresők száma is emelkedett az elmúlt időszakban. Egyre többen vannak, akik segély helyett munkából akarnak megélni. A miniszterelnök hozzátette, szokatlan és szokni kell még a mondatot, de igaz: Magyarországon az árak lassabban emelkednek, mint más országokban.

Orbán azt is mondta, hogy beléptünk a fizetések „ésszerű” emelkedésének korszakába. Hangsúlyozta, hogy hitelből nem szabad béreket emelni, mert abba belerokkanhat a gazdaság. Utóbbiban azonban megtörtént már a fordulat, még a „szovjet tudósoknak megfelelő” londoni elemzők is így gondolják.

„Ma már nem mások pénzén tengődünk, nem másoktól függünk, hanem a saját lábunkon állunk” – fogalmazott Orbán Viktor. A miniszterelnök szerint a magyarok „derekasan megküzdöttek” a múlt hibáival, az ország ma már jobban teljesít, mint korábban és jobban, mint számos más európai ország.

A kormányfő beszédében elmondta még, hogy ehhez az eredményhez minden magyar ember erőfeszítésére szükség volt, ezért mindenkinek jár a köszönet, aki tenni akart és tett is érte. Orbán szerint ugyanakkor nem mindenki érzékeli úgy, hogy ma már erősebb a haza. Szerinte sokan érzik még mindig úgy, hogy nem javulnak a kilátások. Ezért további nehéz küzdelem van hátra, de – mint mondta – tovább kell menni a megkezdett úton.

Orbán szerint nem szabad azokra hallgatni, akik letérítenék erről a saját útról az országot. A miniszterelnök szerint ragaszkodni kell a saját gondolkodáshoz, a saját logikához és a saját tervhez. Orbán hozzátette: a magyar családok akkor lesznek biztonságban, ha a nemzetközi vállalatok nem tudnak majd több pénzt kivenni a zsebükből, mint amennyi megilleti őket, és amikor a bankok nem erőltetnek rájuk előnytelen szerződéseket.

Orbán ezután felsorolta a Fidesz–KDNP-frakciószövetség napokban meghozott döntéseit, kiemelve belőle a rezsicsökkentést. Szerinte erre a bátor és szokatlan lépésre még nem volt korábban példa. Orbán szerint a rezsicsökkentés valójában az ország függetlenségéről szól. Úgy vélte: eddig az ország kiszolgáltatott volt a nemzetközi nagyvállalatoknak, a telhetetlen profitelvárásoknak és politikai döntéshozóknak.

Orbán szerint a rezsicsökkentés annak a szimbóluma, hogy Magyarország képes önálló és független, a nemzet érdekeit szem előtt tartó politikát folytatni. A Fidesz elnöke beszédében hozzátette: komoly érdeksérelmeket okozott ez a harc, de együtt sikerre lehet vinni.

Orbán Viktor napirend előtti beszédében megköszönte a rezsicsökkentés melletti aláírásokat, amellyel szerinte az emberek saját maguk mellett álltak ki. Megerősítette a további 11,1 százalékos csökkentés tényét; ez utóbbit vastaps fogadta. A kormányfő ezt követően azt mondta: Magyarország akkor lehet a maga ura, ha pontot lehet tenni a devizahitelezés végére.

Hangsúlyozta, hogy az árfolyamgát és az előtörlesztés során sok ezer családot sikerült megsegíteni, de ez még mindig nem elég. Orbán Viktor szerint a bankok visszaéltek az emberek jóhiszeműségével és naivitásával, miközben ismerték a lehetséges kockázatot.

„A bankok pontosan tudták, hogy mi lesz, ha elszabadulnak az árfolyamok” – fogalmazott Orbán, hozzátéve: baj esetén minden veszteséget és kárt csak az emberek viseltek. „Ilyen egyoldalú szerződések láttán nehéz jóhiszeműséget feltételezni” – fogalmazott a kormányfő, hozzátéve: elfogadhatatlan, hogy két szerződő fél közül csak az egyik járhat pórul.

Orbán szerint a bankoknak erkölcsi kötelessége a szerződő felek javára módosítani a megállapodásokat, ráadásul úgy, hogy az árfolyamveszteség nagy részét a pénzintézetek állják. „Méltányos megoldást akarunk!” – hangsúlyozta, megerősítve, hogy ha a bankok önként nem lépnek, akkor a kormány teszi meg a szükséges lépéseket.

Orbán előrevetítette, hogy a további rezsicsökkentés és a devizahitelesek megsegítéséért további támadások célpontja lesz a kormány. De, tette hozzá, állni kell a vitákat. „Eddig a bankok voltak erősebbek, és a szocialista kormányok meghajoltak előttük. Most mi vagyunk erősebbek, és most nekik kell alkalmazkodniuk hozzánk!” – fogalmazott Orbán, hangsúlyozva: nem fogja hagyni, hogy bárki extraprofitot szerezzen és kihasználja a magyar embereket.

A miniszterelnök végül minden parlamenti frakció és képviselő aktív támogatását kérte ennek végigviteléhez. Vastaps kormányoldalról.

"A Közgép és az oligarchák teljesítenek jobban"

Schiffer András, az LMP frakcióvezetője volt az első hozzászóló. Az ökopárti politikus szerint „abszurd színjáték” zajlik, ugyanis nem Magyarország, hanem a Közgép és a kormányhoz közeli oligarchák teljesítenek csak jobban. Schiffer szerint a pénzszivattyúk súlyos milliárdokat vittek ki az országból, és a foglalkoztatottság is csak bizonyos, kozmetikázott statisztikákban növekedett.

Az LMP frakcióvezetője rámutatott, hogy 2009-ben az emberek hatvan százaléka nem tudott megtakarítani, most ez a szám nyolcvan százalék feletti. Schiffer szerint a kormány olyan gazdaságpolitikát visz véghez, ahol a hazai kis- és középvállalkozások nem mernek beruházni, és nincsenek a családi gazdaságokat segítő állami források.

"Amiről Ön beszélt, az nem ez az ország!"

Mesterházy Attila MSZP-elnök hozzászólásában azt mondta: az Orbán-beszéd az ötvenes-hatvanas évek pártkongresszusának hangulatát idézte. „Az emberek nem tudták, hogy sírjanak vagy nevessenek. Amiről Ön beszélt, az nem ez az ország!” – fogalmazott Mesterházy, hozzátéve: leginkább Londonban nőtt a magyarok foglalkoztatottsága, extraprofitot pedig főként a Közgép és a Mészáros & Mészáros Kft. gyűjti be manapság.

Mesterházy szerint a rezsicsökkentést igazságossá és fenntarthatóvá kellene tenni, ráadásul egy átlagos keresetű magyar családnak a kormány politikája miatt háromszor annyival kell többet költenie, mint amennyit egyébként nyer az olcsóbb rezsivel. Mesterházy szerint a devizahitelesek megmentése erkölcsi és morális kérdés, ezért az MSZP stadionépítések helyett erre fordítana többet.

„Ez egy ígéretcunami, a kormány nem kormányoz, hanem már kampányol. Önök a gazdagok kormánya!” – zárta kommentárját az MSZP első embere.

"Az MSZP okozta a problémákat"

Harrach Péter, a KDNP frakcióvezetője szerint az MSZP okozta a problémákat, most mégis keveslik a megoldást. A kereszténydemokrata politikus hozzászólásában azt emelte ki, hogy a devizahitelesek megmentéséhez a családok megerősítése is hozzájárul; ezért kell szerintük kiterjeszteni a családi adókedvezményt és létrehozni a családi csődvédelem intézményét. Harrach ez utóbbi kapcsán a minisztériumok „aktívabb munkáját” kérte, mondván az utóbbi időben lelassulni látszik a folyamat.

A KDNP parlamenti vezetője szerint rendezett világot kell teremteni, a kormány eddigi lépései pedig ebbe az irányba mutatnak.

"Kártérítés is járhat a lakosság számára"

Vona Gábor Jobbik-elnök hozzászólása szerint inkább bókként kell értékelni Mesterházy Attila szavait, mivel az MSZP elnökének bizonyosan az ötvenes-hatvanas évek voltak a kedvenc időszaka. A radikális párt elnöke szerint a szocialistákat új jelzővel kellene illetni a jövőben: ők a „rezsibűnözők”.

Vona Gábor a rezsicsökkentés mellett az alapvető élelmiszerek áfájának csökkentését szorgalmazta, illetve a fával-szénnel fűtő családok megsegítését is. A Jobbik elnöke arra is felhívta a figyelmet, hogy ha az Orbán-kormány és a Fidesz pontosan tudta, hogy a szolgáltatók igazságtalan tételekkel sanyargatták a fogyasztókat, akkor miért csak most, pár hónappal a választások előtt lépték meg a rezsicsökkentést. Vona felvetette, hogy ha a kormány ezzel tisztában volt, akkor akár kártérítés is járhat a lakosság számára.

A Jobbik elnöke a devizahitelesek kapcsán a bankoknak adott kormányfői ultimátumot egyszerű időhúzásnak nevezte, majd emlékeztette a parlamenti hallgatóságot, hogy az elmúlt években a radikálisok hány és milyen lépést szorgalmaztak a hitelkárosultak problémáinak megoldására. Vona Gábor szerint a devizakárosultak nem segélyt, hanem igazságot követelnek.

Szegény "szocialista, bajnaista és gyurcsányista" politikusok

Rogán Antal fideszes frakcióvezető utolsó hozzászólóként azt mondta: nincsenek könnyű helyzetben a „szocialista, bajnaista és gyurcsányista” politikusok, mert egyszerre kell elmagyarázniuk, hogy szerintük miért rossz a rezsicsökkentés, és mégis miért támogatják.

Rogán hangsúlyozta: amikor a szocialisták csökkenthették a rezsikiadásokat, akkor ehelyett több mint egytucatszor megemelték a terhek összegét. A Fidesz frakcióvezetője szerint ez is egyértelműen bizonyítja, hogy a szocialisták az emberek helyett a bankok és multik oldalára álltak. Rogán Antal ezt követően arra hívta fel a figyelmet, hogy a Fidesz-kormány alatt sokkal jobban emelték a minimálbért, mint korábban. Úgy vélte, bár most sok mindenben mást mondanak, de abban a „szocialista, bajnaista és gyurcsányista politikusok” ugyanolyanok: vagyis, amikor tehettek volna a magyar emberekért, nem tettek semmit.

Rogán szerint az ellenzék most azzal tudja bizonyítani az emberek melletti elhivatottságát, ha támogatja a Fidesz javaslatait. „Dőljön el, hogy valójában kinek az oldalán állnak!” – zárta szavait. Vastaps kormányoldalról.

"Várjunk még a kampánnyal, előbb még dolgozzunk"

Viszontválaszában Orbán Viktor azt mondta: az ellenzékieket sem a kormánypártiak által elmondottak, sem pedig a tények nem zavarják, ők már eldöntötték, hogy „mit öntenek rá az országra” a következő hónapokban. Orbán hangsúlyozta: a szocialistáktól tanácsot és jó szándékú megjegyzést örömmel fogadnak, de erkölcsből nem kérnek kioktatást.

A kormányfő ezt követően az őszödi beszédből idézett, hangsúlyozva: Gyurcsány Ferencnek korábban Mesterházy Attila is államtitkára volt és támogatta kormányát. „Ezek után Ön akar kioktatni bennünket?!” – kérdezte költőien Orbán, a kormányoldal vastapsától övezve. A miniszterelnök ezt követően arról beszélt, hogy míg a kormányoldal erőt és lehetőséget kíván adni az embereknek, addig az ellenzék számára csak rossz van.

„Önök a saját hazájuk ellen beszélnek, nem a kormány ellen!” – tette hozzá, újabb vastapsot kiváltva. „Ezen az oldalon ferenczjóskás hangon senki nem beszélt, nem mondtuk, hogy itt minden nagyon jó és minden nagyon szép. Elmondtuk, hogy Önök mit tettek, egyenesen beszéltünk a gondokról” – fogalmazott Orbán, hangsúlyozva, hogy az elvégzett munka és eredmény a magyar emberek sikere.

A miniszterelnök szerint a gazdagokat, a középosztályt és a szegényeket nem szabad egymás ellen fordítani, ezért támogatás helyett az árakat csökkentik. „Miért fáj Önnek, hogy a forint egy magyar ember zsebében marad és nem egy német multihoz kerül?!” – tette hozzá a kormányfő. Orbán Viktor hangsúlyozta, hogy három éve az ország számára még nem az volt az álom, hogy rezsit lehessen csökkenteni, hanem az, hogy elkerüljük a göröghöz hasonló csődhelyzetet.

„Kőkeményen végigdolgoztuk” az elmúlt három évet, ez hozta meg az eredményeket – tette hozzá, hangsúlyozva: 2010-ben az is hozzájárult a Fidesz kétharmadához, hogy a szocialisták tönkretették az országot, elvették az emberek fizetését és emelték a rezsiárakat. „Várjunk még a kampánnyal, előbb még dolgozzunk az országért!” –zárta viszontválaszát a miniszterelnök.

Világnemzet büszkeségei

Szijjártó Péter külügyi és külgazdasági államtitkár volt a második, illetve a szokásos menetrend szerint az első napirend előtti felszólaló. A fideszes politikus új beruházásokról és új munkahelyekről szónokolt, kiemelve benne a nemrég megkötött sokadik stratégiai megállapodást a Hewlett-Packard nevű céggel. Szijjártó az eddigi eredményeket és statisztikát sorolta, közöttük például, hogy az ipari beruházások területén a tőkebefektetés összege a duplájára növekedett, és több ezer új munkahelyet hozott.

Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes is szót kért és kapott napirend előtt. A KDNP elnöke a „nemzet közjogi egyesítéséről” beszélt. Többek között azt mondta: augusztus végén beérkezett az ötszázezredik állampolgársági kérelem a hivatalokhoz, ebből 430 ezren már le is tették az állampolgársági esküt. Hozzátette, hogy a legtöbb kérelem Erdélyből érkezett, de a világ minden tájáról jelentkeztek magyarok, ami bizonyítja, hogy „világnemzet vagyunk”.

Semjén Zsolt azt mondta: sok helyen a pislákoló magyarság szikráját sikerült újra lángra lobbantani. A kormányfő-helyettes a sajtónak is üzent és kérte, hogy ne vegyék át kontroll nélkül a dezinformációkat; így például tömeges és kétes bejelentkezéseket. Semjén Zsolt szerint a kormány küldetése a magyar nemzet megmaradásának biztosítása, ezért meg kell állítani és meg kell fordítani az asszimilációt. A KDNP vezetője fontos pillanatnak nevezte („ha szívből tette, ha színből”), hogy Mesterházy Attila elment Erdélybe és megkövette a határon túli magyarokat. Semjén Zsolt szerint a magyar Parlament történelmet írt a nemzet közjogi újraegyesítésével.

Rétvári Bence közigazgatási államtitkár reagált a kormány részéről, gyorsan belerúgva egyet az MSZP-be, mondván a szocialisták közül sokaknak még „mindig nem esett le”, hogy nemzetellenes tettet hajtottak végre a kettős népszavazás idején viselt álláspontjukkal. Rétvári szerint, ha nem lenne Fidesz–KDNP-kormány, most nem lenne könnyített honosítás. Hangsúlyozta azt is, hogy az ellenzék most már nem az állampolgárság megadása, hanem a határon túliak szavazati joga kapcsán ostorozza a kormány törekvéseit, pedig – tette hozzá – a levélben való szavazás számos európai országban létezik és megfelelően működik.

Rétvári szerint a szocialisták, bár rendre kritizálják a levélben való szavazást, alternatív javaslatot eddig nem tettek. Az államtitkár szerint a szavazati jog megadásával kiteljesedik a nemzet újraegyesítése.

Világnemzet nehézségei

Balczó Zoltán, a Jobbik alelnöke is felszólalt napirend előtt. A radikális párt képviselője az IMF-hitel visszafizetéséről beszélt, és többek között azt mondta: Orbán Viktor nem mondott igazat, amikor azt állította, hogy az IMF-hitel idő előtti visszafizetését az ország már megtermelte, hiszen a törlesztéshez újabb, piacról felvett hitelre volt és van szükség.

Balczó hangsúlyozta: a Jobbik támogatja az IMF-től való elszakadást, a gazdaság viszont nem teljesít jól. A radikális párti politikus szerint nem sikerült felszámolni az ország kiszolgáltatottságát, amikor továbbra is magas az államadósság. Balczó hozzátette: a kabinetnek nemcsak multikkal, hanem magyar kis- és középvállalkozásokkal is stratégiai megállapodást kellene kötnie.

Cséfalvay Zoltán nemzetgazdasági államtitkár reagált a kormány részéről. Ismertette az IMF-hitel felvételének és lehívásának statisztikai részleteit. A politikus – utalva Bajnai Gordonra – azt mondta: nem valódi válságkezelő kormány az, amely hiteleket vesz fel és növeli az államadósságot. Cséfalvay hozzátette: nem szabad összekeverni egy segélyként adott (IMF-)hitel költségeit és egy már stabil ország által felvett kölcsön kamatösszegét. Az államtitkár hangsúlyozta, hogy az elmúlt években nem a nemzetközi szereplők vagy az IMF vezette a reformokat, hanem a kormány, mégpedig a magyar emberek érdekében.

Schiffer András, az ismét formális frakcióval rendelkező LMP társelnöke „unokák nélküli ország” címmel kért szót az Országgyűlésben napirend előtt. Schiffer arról beszélt, hogy ma már minden ötödik magyar tervezi a külföldre távozást, és ma már a fiatalok fele nem zárja ki a kivándorlást. Az ökopárti politikus a felsőoktatásba jelentkezők számának látható csökkenését is kiemelte, hozzátéve: a kilátástalanság és a kiszámíthatatlanság kiüldözi a fiatalokat az országból.

„Azért hagyják el ma Magyarországot sokan, mert ugyanaz a politikai elit éli fel az ország erőforrásait és a következő generációk lehetőségeit” – fogalmazott Schiffer.

Cséfalvay Zoltán nemzetgazdasági államtitkár reagált erre is kormányoldalról. Kiemelte, hogy az egykulcsos adó rendszere nagyban segíti a családokat és így a családalapítást, a gyermekvállalást is. Az államtitkár szerint ha az LMP megemelné esetleg ezt az adókulcsot, akkor azzal épp a fiatalokat sújtaná. Cséfalvay hangsúlyozta azt is, hogy a tudás alapú gazdaságot és a benne megtermelt magasabb jövedelmet nem lehet magasabb adókkal terhelni, hiszen az éppen hogy visszavetné.

„Romokban a gazdaság, reménytelen helyzetben a társadalom!” – ez volt az utolsó napirend előtti felszólalás címe. Józsa István szocialista képviselő többek között arról beszélt, hogy Orbán Viktor szereti magát az országgal azonosítani, pedig a kormányfő nem azonos az országgal. „Amikor a kormányt kritizáljuk, akkor nem az országot kritizáljuk” – fogalmazott a politikus.

Józsa István szerint az Orbán-kormány egyetlen gazdasági célja sem fog teljesülni: recesszióba taszították a gazdaságot, a fejlettségi rangsorban szinte már csak Bulgáriát előzzük meg. A szocialista képviselő szerint tizenkét új adónemet vezettek be, és így magasabb az adóterhelés, mint a korábbi kormányzati ciklusban. Józsa szerint háromezermilliárdnyi megszorítást hajtott végre a kabinet, az államadósság nincs csökkenő pályán, viszont elköltötték a magán-nyugdíjpénztári vagyont, a többség egyértelműen rosszabbul él a Fidesz „kormányzása” miatt. Józsa szerint gyökeres változásra van szükség, erre viszont szerinte Orbán Viktor és a Fidesz nem alkalmas.

Cséfalvay Zoltán nemzetgazdasági államtitkár reagált erre is a kormányzati oldalról. Szerinte egy olyan gyökeres változás, amely visszatérne az államadósság növekedéséhez, és a szocialisták országromboló kormányzásához, nem jelentene megoldást. Az államtitkár szerint Magyarországon végbement a szükséges gazdasági stabilitás, a nemzetközi összehasonlítás pedig azért nem korrekt, mert az idézett országokban nem az MSZP-kormányt nyögték nyolc éven át. „A lengyelek azért növekednek dinamikusabban, mert nem volt nekik se Gyurcsány-, se Bajnai-kormányuk” – fogalmazott az államtitkár. Cséfalvay szerint a Fidesz által megkezdett út a foglalkoztatás és a bérek növekedéséhez vezet.

Ezzel a napirend előttiek végére értünk.

Orbán Viktor az őszödi beszédből idézett a parlamentben
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.