Orbán elmondja, mit tudott meg az emberektől

Kezdődik a munka a Házban, és ma még a miniszterelnök is beveti magát. Meghallgattuk Orbán beszédét.

Kövér megadja a szót Orbán Viktornak, aki a szónoki emelvényhez sétál. Előveszi a "Miniszterelnök" feliratú dossziéból jegyzeteit és megkezdi a beszámolót a szociális konzultáció eredményéről.

Orbán hangsúlyozza, hogy a nemzeti ügyek kormánya ismét az emberekhez fordult és örömmel számol be arról, hogy 1.140.000 kérdőívet küldtek vissza, ami bizonyítja, hogy a "magyarok bele akarnak szólni a jövőjük irányításába", továbbá, hogy "sikeres az a kormányzás, amely nem az emberek feje felett, hanem velük egyetértésben dönt".

A kormányfő szerint, aki nem küldte vissza a kérdőívet, az a kormányra és a Parlamentre hagyta érdekeinek és véleményének képviseletét. Orbán ezután mindenkinek köszönetet mond, aki részt vett a folyamatban.

"Magyarország felébredt egy hosszú kábulatból" - folytatta a kormányfő, a munka nélkül megszerezhető jólét illúziójával kapcsolatban. Orbán szerint Magyarországon volt olyan idő, amikor ingyen sörrel és virslivel akarták elleplezni, hogy elvették az emberek szabadságát. Majd olyan kormányok jöttek, amelyek azt mondták: vegyünk fel minél több hitelt. Orbán szerint a konzultáció azt mutatta: az emberek felébredtek a kábulatból és elfogadták, hogy az ingyensör sokkal drágább.

"Ma már mindenki látja, tudja és érti, ma már semmit sem érhetünk el munka nélkül. Mi, magyarok nem ingyensört, hanem munkát akarunk" - folytatta, hangsúlyozva: a magyarok dolgozni is akarnak. Orbán szerint teljes egyetértés van abban Magyarországon, hogy aki munkaképes, annak dolgoznia kell. A kormányfő szerint 97 százalék ért egyet azzal, hogy segély helyett munkát kell adni az embereknek, szerinte a polgárok többsége egyet ért azzal, hogy a segély inkább mélybe húz, mint kiemel.

Orbán a konzultáció eredményét ismertetve elmondta még, hogy az emberek olyan képzések finanszírozását támogatják, amelyek valódi munkához juttató oklevelet biztosít. Egyetlen adófizető sem szereti, ha az adóforintjaiból kifizetett segélyeket a kocsmákban, játékgépekben költik el - folytatja.

Orbán beszélt a "drága gyógyszerek" adófizetők pénzéből kifizetett extra profitjáról, az államadósság elleni háborúról és az állami feladatról. A kormányfő hangsúlyozza, hogy az emberek egyetértenek abban, hogy meg kell segíteni a devizahiteleseket. Ez szerinte a magyarok emberségégességét is bizonyítja.

Orbán szerint a konzultáció eredményét figyelembe véve a kormánynak "az emberek mellé kell állnia". Szerinte az emberek dolgoznia akarnak és azt várják a kormánytól, hogy ennek feltételeit teremtse meg. A kormányfő elmondta: az emberek hallatták a hangukat és sok konkrét feladattal bízták meg a kabinetet és a Parlamentet.

"Ezt kell elvégeznünk a következő hetekben és hónapokban. A kormány felkészült erre" - mondja, majd a konzultációs politika jövőjéről szólva hozzáteszi: kitartanak amellett, hogy "a demokráciának a választások között is működnie kell" és az embereknek nem csak négy évente kell beleszólniuk az életük alakításába. Orbán jó pihenést és jó munkát kívánt a képviselőknek.

Vona Gábor szerint nem a demokrácia ünnepe, hanem az „antidemokratikus eljárás és pazarlás orgiája” volt a konzultáció. A Jobbik elnöke szerint sokan azért nem küldték vissza a kérdőívet, mert egyszerűen nem hiszik el azt, amit a miniszterelnök mond. Ezt a fideszesek bekiabálásokkal fogadták. Kövér László csengetett picit. Vona ezután az elmúlt kilenc évet és a felkészületlenséget kéri számon a kormányon, mondván ne tolják át a felelősséget a társadalomra.

„Ezt parasztvakításnak és rosszindulatnak gondolom” - teszi hozzá a Jobbik elnöke. A szociális juttatásokkal kapcsolatban ismét cigánybűnözést emlegetett és újból a szociális kártya bevezetését javasolta megoldásként.

Schiffer András az LMP frakcióvezetője reagálásában először azt kritizálta, hogy a Jobbik megint kirekesztő kifejezéseket használt a Parlamentben. Majd azt mondta: abban nem akarnak vitatkozni a kormányfővel, hogy az állampolgárok nem akarnak ingyen sört. „Elég lenne nekik már a beígért söralátét is és az azon beadható adóbevallás” - mondta az ökopárti politikus, majd rámutatott: a kérdőíveket a Fidesz 2010-es szavazótáborának alig 42 százaléka küldte csak vissza. Schiffer szerint a valódi konzultáció azt jelentette volna, ha már a kampányban a Fidesz nyílt kártyákkal játszik, és a változtatásokról népszavazáson kérdezi meg az embereket.

Harrach Péter, a KDNP frakcióvezetője szerint a szociális konzultáció alkalmas volt arra, hogy megtudja az emberek valódi véleményét.

Tóbiás József szerint a konzultáció csak formai volt, mert a kormány függetlenül annak eredményétől úgy dönt, ahogy akar. Ráadásul a szocialista frakcióigazgató szerint olyan kérdéseket tettek fel az embereknek, amelyek evidenciák. De azt viszont nem kérdezték meg – mutatott rá -, hogy akarnak-e egykulcsos adót, vagy azt hogy akarnak-e indoklás nélküli elbocsátásokat. „Magyarország tényleg felébredt. Az egy év remény- és illúzióvesztéséből” - fogalmazott Tóbiás József.

Lázár János fideszes frakcióvezető reagálásában először megköszönte azoknak, akik részt vettek a konzultációban. „Nem tudjuk kik válaszoltak, mi nem vezetünk nyilvántartást, mint az LMP” - fogalmazott Schiffer András kijelentésére reagálva. Lázár szerint a kétharmados többség ellenére is szükség van felhatalmazásra. Szerinte azért kell kikérni az emberek véleményét, mert a szocialisták nyolc év hazudozása után csak így lehet visszaállítani a bizalmat, ez pedig egy gesztus. A frakcióvezető szerint a leggyorsabb és legegyszerűbb érdekegyeztetés az, ha közvetlenül megkérdezik az embereket. Lázár János szerint a választópolgárok szándéka világos: tisztességes munkából tisztességes módon szeretnének megélni. „Ez ma Magyarországon nem könnyű dolog. Ezért a kormánynak ez egy nagy feladat és nagy küldetés lesz” - fogalmazott Lázár János, arra kérve a képviselőket és az ellenzéket, hogy ne csak a tavalyi választások eredményét, de a konzultáció egymillió válaszadójának véleményét is tartsák tiszteletben. 

Orbán Viktor a viszontválaszában azt mondta: a Fidesz csak az országgal foglalkozik és az embereket látja, az ellenzék pedig csak a kormánnyal foglalkozik és csak őket látja. A kormányfő hangsúlyozta, hogy a szocialisták, akiknek eszükbe sem jutott szociális konzultációt folytatni, „most leszólják azt, aki dolgozik.” Arra vonatkozóan pedig, hogy sokan nem küldték vissza a kérdőíveket, Orbán azt mondta: felnőttként kell kezelni az embereket, el tudják dönteni, hogy el akarják-e mondani a véleményüket vagy sem. „Mi csak azokét tudjuk beépíteni a munkánkba, akik elmondják. Akik nem, azok a demokratikus magyar Parlamentre és kormányra bízta a döntést” - tette hozzá Orbán. „Történelmi alkalom ez a mai, először fordult elő, hogy a Jobbik szónoka józanságot ajánlott a kormánynak. De csak azért, hogy ellent mondjanak nekünk, inkább ne kérjenek szót” - fogalmazott Orbán, hozzátéve: a Jobbik most olyan pontokat támad, amelyeket korábban a radikálisok képviseltek. A kormányfő szerint a konzultációnak sokkal nagyobb a súlya, mint azt ellenzék gondolja. „Nagy jelentőségű átalakítás előtt áll az ország és nagy történelmi helyzet, hogy minden embernek módja nyílt beleszólni a követendő irány kijelölésébe (…) Gondolkodó emberek küldték vissza ezeket a kérdőíveket” - mondta Orbán Viktor, majd azzal zárta: az ország rendkívül nehéz helyzetben van és ezzel a vita tapasztalatai alapján csak a Fidesz-KDNP tud megküzdeni.

Orbán előtt a szociális konzultáció összesített eredménye
Budapest, 2011. július 4. Orbán Viktor miniszterelnök felszólal az Országgyűlés plenáris ülésén
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.