sasmadár | 2010. május 17. | 12:09:16
Az hogy erőssé és sikeressé kívánja tenni e nyilatkozat szerint az országot, a parlament, ez a legkevesebb. Igaz elég relatívak ezek a kategóriák. Volt e témákban eddig is siker, meg olykor kudarc is. Sőt ugyanazt eddig még senki nem értékelte egyformán, egyesek szerint siker volt ami mások szerint kudarc.
Eddig legalábbis ilyenek voltunk mi Magyarok.
Az, hogy a Magyarok megvalósíthassák saját céljaikat? Igen úgy legyen. Nagyon ünneprontó vagyok, ha úgy gondolom ez sajnos nem mindenkinél lesz így?
Értem én a pátoszt, a lelkesítést. Kell is.
De saját képünkre és érdekeink szerint formált "igazságok" nem túl jó alap
sasmadár | 2010. május 17. | 11:49:39
A pillérekkel semmi baj nincsen. Eddig sem volt, úgy szándék szintjén.A baj csak az építkezés sikerességével volt.Hogy ezután hogy lesz azt meglátjuk, s majd ítéletet mondunk felette négy év múlva, ha tényleg nem rendszerváltás volt e választás.
sasmadár | 2010. május 17. | 11:42:40
Az sem teljesen igaz, hogy az "Magyar emberek a régi rendszer megdöntésével és új rendszer, a Nemzeti Együttműködés rendszerének megalapításával vívták ki".
Én legalábbis nem hallottam, hogy valaki is tudott volna e pátoszos elgondolásról. Orbán úr nyilván tudott, de ő nem a Magyar emberek, hanem Magyar ember.
Az építkezés szándéka nagyon dicséretes, de szándékban eddig sem volt hiány.
sasmadár | 2010. május 17. | 11:31:09
A Magyar nemzet önrendelkezésért vívott küzdelme nem 1956-ban kezdődött, hanem Szentistván királyunkkal, és "annyi balszerencse és sok viszály" után immár húsz éve nyerte azt el, s élt önrendelkezési jogával eddig négy évente.
Ezért úgy gondolom a nyilatkozat ezen a részen pontatlan, vagy most divatos szóval hazugság.
Orbán úr szóhasználatával forradalmat csinált.Az, hogy mibe fog "torkollani" azt majd meg fogjuk látni, s ha kell megint "forradalmat" csinálunk négy év múlva, hacsak nem tényleg forradalom lesz e választás nyomán, és nem térünk vissza a rendszerváltás előtti diktatúrának nevezett állapotba.
sasmadár | 2010. május 17. | 11:16:07
Békének,szabadságnak és egyetértésnek kellet volna lennie eddig is?
E kívánalom csak akkor érvényes, ha én vagyok hatalmon. Minő erkölcsi tisztaság.
cse'h gevárá | 2010. május 16. | 13:42:19
FIROBÉ | 2010. május 15. | 18:12:27
"Nincs a környezetében egy palimadár, aki felvilágosítaná, hogy azt a minimumot, amit 2008-ban meg kellett volna tenni a vállság idején,..."
Magyarországon már 2006-ban is válság volt. Csak hogy tudd, azért írom. Jobb későn, mint soha. Sőt, Gyurcsány, és később, tragikomikus jelölési cirkusz végén meglelt utóda, Bajnai, a 2008-as világgazdasági válság kirobbanásakor is váltig állították, mi, magyarok csak a hírekben fugunk találkozni véle. Hát, nem egészen úgy lett. De hát a szakértelem...
cse'h gevárá | 2010. május 16. | 13:38:25
evianna | 2010. május 15. | 16:27:34
"ez a politikai nyilatkozat a teljhatalom megalapozása akar lenni, hivatkozási alap."
Már a másik hír (Lendvai reakciója a nyilatkozattervezetre)kommentárjai között is felhívtam szíves figyelmed arra a nem épp elhanyagolható körülményre, hogy a Fidesz "teljhatalmát", demokratikus választások útján, a választópolgárok teremtették meg, s nem ez a nyilatkozattervezet.
"meg fogják szavazni, kétség nem fér hozzá, de az legyen az ő privát bűnük."
Bűn??!! Hol élsz te?
cse'h gevárá | 2010. május 16. | 13:34:36
szvori | 2010. május 15. | 11:02:43
"A Fidesz, az utóbbi két évtizedben eluralkodott, az általa is generált korrupció,..."
Azért remélem sem Hagyót, sem Zuschlagot, sem Hunvaldot nem a Fidesz "generálta"!
cse'h gevárá | 2010. május 16. | 13:31:10
ossian | 2010. május 15. | 10:10:34
"Horn mégsem beszélt baromságokat..."
Ingyen' repjegy a nyugdíjasoknak. (Ma már csak ingyen BKV jut.)
cse'h gevárá | 2010. május 16. | 12:41:10
mátészalka_gyászban_van | 2010. május 14. | 22:45:09
"A magyar közgondolkodást és agyi nyomort hűen tükröző kormánya van Magyarországnak."
Én azért ennyire nem értékelném le a Bajnai-kormányt!
cse'h gevárá | 2010. május 16. | 12:39:10
fabatka2 | 2010. május 14. | 22:37:59
"Nagyképű, gőgös, kirekesztő és mérhetetlenül felháborító ez a megnyilvánulás."
Oszt hol és kit/kiket rekeszt ki, áruld már el! Mert én nem látom.
"Stílusában a Rákosi-korszak öntömjénező, a mások eredményeit lenéző, a más nézeteket vallókat ellenségként kezelő retorikáját idézi."
Oszt hol van itt öntömjénezés, más nézeteket vallók ellenségként kezelése? Mert ebben a szövegben ugyan sehol, sőt, éppen az ellenkezője olvasható!
Akkor már csak egy kérdésem van hozzád: miért hazudsz?
fortin | 2010. május 15. | 23:54:00
"A győzelmet a magyar emberek a régi rendszer megdöntésével és egy új rendszer, a Nemzeti Együttműködés Rendszerének megalapításával vívták ki" Elmentem szavazni április 11én a teljesen alkalmatlan, korrupt és világnézetében ellenszenvesen provinciális kormány leváltására. Most meg egyre tanácstalanabbul lapozom a Nemzeti Ügyek Politikája című programot (FIDESZ, 2010), de ebben sehol, azaz sehol sem szerepel, hogy a Nemzeti Együttműködés Rendszerét, mint forradalmi izét hozzuk majd létre. Bő két évtizede konzervatív ismerőseimmel együtt úgy gondoltuk, hogy a piacelvű kapitalizmus és a szabadságelvű demokrácia rendszerét kell formálnunk a kapitálkomcsi hálózatokkal szemben. Ehelyett NER??? Az meg mi csoda? És exportálni is fogjuk, merthogy ilyet nem látott a világ?
neandervölgyi ősfityisz | 2010. május 15. | 22:02:45
És a Bede Fazekasnak baloldali miniszterelnök adta át az állami kitüntetést.Ne kérdezzétek,hogy ki és hogy mikor.Ha szépen énekel,akkor jogos,a többi nem érdekel.De mi erről a királyunk véleménye?Hát álljon már meg a fáklyás menet.Tudjátok mit,ily késői órán:csúnyát akartam,de jó éjszakát.Minden igaz embernek,kivéve a gyevi bírót.
neandervölgyi ősfityisz | 2010. május 15. | 21:51:38
Ma már egyszer leírtam,úgy látszik ma ez a sláger:Bede Fazekas Szabolcs.1994-ben javasolta a magyar fiatalságnak,hogy távozzanak az országból.Amikor az MDF elvesztette a választásokat és orbán ott vonyított a hatalomért és pofára esve elkullogott,mint a rühes farkas.Ez a Bede Fazekas mondta,ismerve a választási eredményeket,aki teheti,menjen el az országból.Erre hivatkozott a baloldal miniszterelnöke,amit a mocsadék orbán viktor és szarházi pr menágerei kihasználnak.Nekem senkik vagytok,szarháziak.
Binders | 2010. május 15. | 21:31:45
"Magyarország visszaszerezte az önrendelkezés jogát és képességét."
Ámen, úgy legyen, de azért várjuk a tetteket és az eredményeket is!
ip1000 | 2010. május 15. | 20:23:59
Hőbörögnek a ballibes hozzászólók. Ezt már szeretem. Nem tetszik nekik, hogy a választók 80%-a azt mondta, hogy elég volt az mszp-szdsz rémuralmából.
Megnyugtatásul, vezéretek tanácsa álljon itt: "Ha nem tetszik, el lehet menni ebből az országból. Itt lehet bennünket hagyni..."
karcsibá | 2010. május 15. | 18:39:39
O.V.től megszokott,pátosszal teli,nagyívű,parasztvakító handabanda!
FIROBÉ | 2010. május 15. | 18:14:35
evianna | 2010. május 15. | 16:27:34
"az átmenet két zavaros évtizede"
Az elmúlt időt így képezte le. Számára zavaros volt. Próbált is a zavarosban halászni, meg zavart kelteni. Oszt ez maradt az agyában.
FIROBÉ | 2010. május 15. | 18:12:27
Orbán ME 8 éven keresztül mint aki megtébolyodott, csak rombolt, uszított, utcán szította a haragot. Most meg kinyilatkozik, hogy béke, mindenkinek kus-s, az van amit ő akar. Pancser, elfogadhatatlanul cinikus, antidemokratikus ez az ember. Nincs a környezetében egy palimadár, aki felvilágosítaná, hogy azt a minimumot, amit 2008-ban meg kellett volna tenni a vállság idején, arra sem volt képes, akkor most kicsit visszább az agyarakkal. Most amit kér az pofátlanság, arrogancia.
evianna | 2010. május 15. | 16:27:34
ez a politikai nyilatkozat a teljhatalom megalapozása akar lenni, hivatkozási alap.
meg fogják szavazni, kétség nem fér hozzá, de az legyen az ő privát bűnük.
új elem mindenesetre, hogy "az átmenet két zavaros évtizede": akárhogy számolom, abban 1998-2002 benne van.
ezek hülyék.
szvori | 2010. május 15. | 11:02:43
„az átmenet két zavaros évtizede után Magyarország visszaszerezte az önrendelkezés jogát és képességét.”
„…és végül szabadság helyett szegénységbe, remény, bizakodás és testvériség helyett mély lelki, politikai és gazdasági válságba torkollott.”
Mintha önjelölt politikai zsenink az utóbbi két évtizedben nem is élt volna. Mintha az Ellenzéki Kerekasztal az Ő fenséges közreműködése nélkül hozta volna meg a nemzetet erkölcsileg, gazdaságilag, morálisan lepusztító törvényeit, intézkedéseit? Mintha a 2002. évi választási vereség okozta frusztráció nem Őt predesztinálta volna a „két Magyarország van” doktrína meghirdetésére? Ami a nemzet végletes megosztásához vezetett.
A Fidesz, az utóbbi két évtizedben eluralkodott, az általa is generált korrupció, hozzánemértés, a hétköznapi emberek semmibe vétele, politikai kiábrándultsága miatti apátiának köszönheti választási győzelmét. Annak, hogy az utóbbi 8 évben még egy náluk is erkölcstelenebbnek bizonyult párt garázdálkodott a választók bizalmával visszaélve.
Csak remélni tudom, hogy a „vezér” mostani, úgymond megvilágosodása végre az ún. „politikai nyilatkozat” fellengzőssége helyett Magyarországot egy tisztességes, európai országgá teszi.
neandervölgyi ősfityisz | 2010. május 15. | 10:33:09
Ismét megkérdezem:nyolc évig mi a fészkes fenéért nem akarta az együttműködést?Nekem soha nem lesz legitím ez a hazug,beképzelt pojáca.Akkor nem az országért dolgozott,csak a hatalom megszerzéséért?a törpével soha nem lesz együttműködés,hazug ember ő is,politikai szélhámos.Miért nem akart nyolc évig együttműködni,miért játszott az emberek életével,idejével?Egy rohadt szarházi mimniszterelnöke lesz az országnak.Adjátok le.
ossian | 2010. május 15. | 10:10:34
Szóval most törvénybe iktatják, hogy 2010 áprilisába Magyarországon forradalom zajlott?
Orbán megőrült. Elmebaj, semmi más. Itt semmiféle forradalom nem zajlott, az utókor úgy fogja látni, hogy két párt, a Fidesz és a KDNP kétharmadot ért el a választásokon.
Mint 1994 -ben, amikor is két párt, az MSZP és az SZDSZ 72%-ot ért el a választásokon.
Horn mégsem beszélt baromságokat, és nem deklarálta, hogy új rendszer lépett életbe, mint ahogy most sem lesz új rendszer, mert ahhoz a társadalmi struktúrát és a politikai berendezkedést meg kell változtatni.
Fel nem foghatom, miért kell hetek óta marhaságokkal szórakozni: de még program az nincs, most sincs. Nagyon úgy néz ki, hogy frázis az lesz, meg sóder és süketelés, de alig fog érdemben változni valami.
Jager László | 2010. május 15. | 03:07:55
Sajnálom!
Nem erre teszem fel életem és éveimet!!
Csak úgy mondom Orbán Viktornak!
Nem kell itt forradalom !!!!
Ez az én ...dalom!!
Ne beszéljen hülyeségeket és ne akarjon történelemet író lenni!!!
Kicsit még nőnie kellene erkölcsileg!!!!!!!!!
J.L.
fabatka2 | 2010. május 15. | 00:04:38
Yossarian: nézz utána, hány volt MSZMP-tag, volt párt- és KISZ funkcionárius tevékenykedik - egészen magas posztokon is - a Fideszben. Ők miért hitelesebbek, mint Lendvai? Mert időben kifordították a köpenyt?
Kettős mérce? Te a szocikat leninfiúzod, nekem az Orbán-beszéd STÍLUSáról jutott eszembe a Rákosi-korszak retorikája...Szerinted a kettő ugyanaz?
Vérbalos? Olvasd el figyelmesen az előző hsz-omat, és rájössz...
yossarian | 2010. május 14. | 23:09:48
Fabadka 2 csak most látom, hogy eléggé kettős mércével mérsz, persze nem vártam mást egy vérbalostól. Szóval OV a rákosi korszakra emlékeztet, de ha valaki leleninfiúkozza az elvtársakat az le van maradva a "szlogenszótárban"? Fő az objektivitás...
yossarian | 2010. május 14. | 23:07:16
Baron Blum von Sukoró | 2010. május 14. | 23:04:13
teljesen igazad van:)
yossarian | 2010. május 14. | 23:05:39
Bocsi fabadka, hát tényleg nem lenin fijugg, mert hát ugye azok a dicsőséges tanácsköztársaság alatt voltak, és hát ugye azokhoz a kommunistákhoz ezeknek már semmi köze. HELÓÓÓÓÓÓÓÓÓÓÓÓÓÓÓÓÓÓÓÓÓÓÓÓ. Tudod te ki ma az mszp elnöke? Persze lemondott, de még elnöke. Az a hölgy aki főcenzor volt kiszesként. Modj már egy hiteles embert a baloldalról! De tényleg, légyszi.
Baron Blum von Sukoró | 2010. május 14. | 23:04:13
óóóriási nézni, ahogy a sok szárnyátvesztett komcsi zászlólengető nem találja helyét, itt a választás után kialakult légüres térben.
kedvenc pártotok épp üszkösödik, ráadásul minden lehetséges oldalról. Ferenc testvér ritörn-je olyan vérszegény lett, hogy már a sajtó is b.szik rá. A színfalak mögött már készülődik a nagy öldöklés a komcsi akolban, mert bizony itt nagyon sok embernek belegázoltak a lelkébe azzal, hogy megszűnt az egzisztenciális háttér. Fejek fognak hullani. A legnevetségesebb persze, hogy Fegyó úgy gondolja, hogy ő a messiás, és predesztinálva van arra, hogy megújítsa a baloldalt. Az első próbálkozás eredményét láthatjuk most.
ti pedig kedves, egyre töpörödő fanyalgó, szemellenzős párthuszárok, jó lesz, ha kerestek másik kabalamacit, mert az ún. MSZP lassan szétrohad. És akkor már alanya sem marad az ostoba okfejtéseiteknek.
persze, nem féltünk titeket, most végre eljött az idő, hogy O.V minden lélegzetébe bele lehet majd kötni.
csak szólok előre, hogy júl 1-től jelentősen csökken az adóteher a szuperbruttó eltörlése miatt. Szóval az adócsökkentés elmaradásának ugatérozásával lassan tegyétek magatokat takarékra.
Csak a ti érdeketekben, hogy kisebb legyen a blama..
yossarian | 2010. május 14. | 22:57:23
Mátészalka mi fáj? Gyere mesélj...
fabatka2 | 2010. május 14. | 22:47:19
yossarian | 2010. május 14. | 22:36:48
"Lenin fiúk"? Te még itt tartasz a szlogenszótárban? Szerinted hányan ismerik (és követik)az MSZP-ben Lenin elveit? Ne röhögtess...Egyszerűen szocik hülyeségeiből, bénázásából lett elegük az embereknek. A baj csak az, hogy a jelek szerint mostantól kezdve ugyancsak hülyeség következik, csak másféle - de ez legalább olyan ártalmas lesz, mint az eddigiek...
mátészalka_gyászban_van | 2010. május 14. | 22:46:12
yossarian.
Te fájsz.
mátészalka_gyászban_van | 2010. május 14. | 22:45:09
A magyar közgondolkodást és agyi nyomort hűen tükröző kormánya van Magyarországnak. A választást az előző kormány szervezte, mégse hallottam egyszer se, hogy csalás! A 2002-esről mást hallottam.
És hol vannak a polgári körök, amit vitya a felcsúti hóba vizelt a vezéri fallosszal?
yossarian | 2010. május 14. | 22:44:27
Szerencsétlenek, mégis melyik fáj nektek? A munka? Az otthon? A család? Az egészség? Vagy a rend? Hát igen, mégis csak sokkal jobb a mutyizás, a segélyen tartott romák, az egészségügy, rendőrség szétverése. Térjetek már észre. Ezért nyert a Fidesz 2/3-al, mert ilyenek a közállapotok. Nem azért, mert OV olyan nagyon szépeket, vagy nagyokat mondott volna. Ezt a szocik nyerték meg neki, a "zemberek" azt mondták, hogy elég a lenin fiúkból.
fabatka2 | 2010. május 14. | 22:37:59
Nagyképű, gőgös, kirekesztő és mérhetetlenül felháborító ez a megnyilvánulás. Stílusában a Rákosi-korszak öntömjénező, a mások eredményeit lenéző, a más nézeteket vallókat ellenségként kezelő retorikáját idézi. Kísérteties és végtelenül elkeserítő.
yossarian | 2010. május 14. | 22:36:48
Szerencsétlenek, mégis melyik fáj nektek? A munka? Az otthon? A család? Az egészség? Vagy a rend? Hát igen, mégis csak sokkal jobb a mutyizás, a segélyen tartott romák, az egészségügy, rendőrség szétverése. Térjetek már észre. Ezért nyert a Fidesz 2/3-al, mert ilyenek a közállapotok. Nem azért, mert OV olyan nagyon szépeket, vagy nagyokat mondott volna. Ezt a szocik nyerték meg neki, a "zemberek" azt mondták, hogy elég a lenin fiúkból.
Speaker | 2010. május 14. | 22:29:00
Annak kinyilatkoztatása, hogy a győztes párt politikailag miként értékeli a választások eredményét, nem lehet országgyűlési határozat tárgya. Ez egyszerűen abszurd. Ez politikai provokáció, olyan, mint a jogtalan 11-essel megnyert meccs. A jegyzőkönyvben és a történelemkönyvekben csak az fog szerepelni, hogy az O.gy. forradalomnak és rendszerváltásnak minősítette az eredményt. Hogy ez csak a győztes véleménye, az kit érdekel. A FIDESZ első megnyilvánulása az, hogy visszaél többségével.
JoGabor | 2010. május 14. | 22:21:39
Akkor a párttal, a néppel egy at utunk, jelszavunk: éljen a NER!
Istenem, micsoda ripacs. És ezt ivarérett, felnőtt emberek, a választók harmada tényleg komolyan veszi? Röcögtet itt, és már megint, elég röhejes. Rendszerdöntés. Én csak kordondöntésre emlékszem. Szavazófülkeforradalaom. Mint a vekkerforradalom volt. Persze. Hogy oda ne rohanjak.
jehu | 2010. május 14. | 22:20:21
ócskaság
Hammada Patrol | 2010. május 14. | 22:07:55
Moderálási alapelvek- komment törölve -
|