Orbán Kötcsén: Nagy harcok lesznek, még a Fideszben is!

Orbán Viktor Kötcsán a polgári pikniken nem titkolta: "nagy csata, nagy harcok lesznek" a 2011 költségvetés körül, akár a Fidesz-frakción belül is, és lehetnek "dezertőrök" - legalábbis hallgatósága így interpretálta beszédét. Az orbanviktor.hu szerint a miniszterelnök azt mondta: 2010-ben megbukott "az utolsó utópisztikus baloldali hatalompolitikai kísérlet".

Nem választási kampánybeszédet, hanem reális helyzetértékelést adott Orbán Viktor Kötcsén, a nyolcadik alkalommal megrendezett polgári pikniken - így érzékelték a résztvevők. A piknik a nyilvánosság számára zárt volt, csak a jobboldhoz köthető sajtóorgánumok lehettek jelen. A mostani tanácskozást Nemzeti kormányzás címmel rendezte a Polgári Magyarországért Alapítvány, a Hermina Szalon, a Belvárosi Polgári Szalon, a Konrad Adenauer Alapítvány és a Barankovics István Alapítvány. Orbán Viktor Nemzeti kormányzás címmel tartott előadást.

Munkatársunknak meghatározó konzervatív személyiségek gyorsértékelést adtak, s azt mondták: a miniszterelnök az ország előtt álló feladatokról szólva nem titkolta, hogy "nehéz lesz". S nem lesz könnyű a 2011-es költségvetés megalkotása sem, szerinte "nagy csata lesz, nagy harcok lehetnek" még a Fidesz-frakción belül is. Sőt, az sem elképzelhetetlen, hogy lesznek "dezertőrök" is ezen az oldalon (nyilván az esetleges kiszavazókra gondolt).

Egyik forrásunk úgy interpretálta Orbán Viktor beszédét, hogy szerinte 2011-ben a legfontosabb a gazdasági növekedés beindítása, ennek kell mindent alárendelni. Ennek érdekében a megfelelő megállapodásokat meg kell kötni. Azt a miniszterelnök nem mondta, hogy akivel megállapodást köt a kormány, az az IMF lenne.

2010: lezárult az utópiák évszázada

Az orbanviktor.hun olvasható beszédkivonat szerint a miniszterelnök a Dobozy-kúriában arról beszélt: 2010-ben lezárult Magyarországon az utópiák évszázada, az utolsó utópisztikus baloldali hatalompolitikai kísérlet is megbukott. - Életünk legnagyobb kihívása előtt állunk, utópiák helyett valóságra épülő politikát kell érvényre juttatnunk - hangoztatta Orbán Viktor. Meglátása szerint a kétharmados forradalom tavasszal azért jöhetett létre, mert három dologban nemzeti összefogást sikerült teremteni: abban, hogy a gazdaságot talpra kell állítani, hogy munkahelyeket kell teremteni, és hogy helyre kell állítani a rendet és a közbiztonságot. Mint mondta, a nemzeti egység egy szövetség sikere, ugyanis a polgári középosztály szövetséget kötött a bizonytalan helyzetű, szegényebben élő társadalmi rétegekkel. Ez a szövetség adja alapját a mostani kormányzásnak.

Navracsics Tibor közigazgatási és igazságügyi miniszter érkezik Kötcsére
Kötcse, 2010. szeptember 4. Navracsics Tibor miniszterelnök-helyettes, közigazgatási és igazságügyi miniszter érkezik a nyolcadik alkalommal megrendezett kötcsei találkozóra a Dobozy- kúriához. A tanácskozást ezúttal Nemzeti kormányzás címmel rendezi meg a Polgári Magyarországért Alapítvány, a Hermina Szalon, a Belvárosi Polgári Szalon, a Konrad Adenauer Alapítvány és a Barankovics István Alapítvány. MTI Fotó: Varga György

Az a feladatunk, hogy ezt a szövetséget megvédjük a Gyurcsány-korszak ipari méretű illúzió-termelésével szemben - mondta Orbán Viktor, aki öt konkrét feladatról beszélt, ami az elkövetkező időszakban a polgári jobboldal előtt áll: az önkormányzati választás, melynek nem ígéretekről, hanem a valóságról kell szólnia; a jövő évi költségvetés, amelynél szintén fontos, hogy valós számokra épüljön; az új Széchenyi-terv, amely lehetőséget ad azoknak, akik eddig nem kaptak esélytaz új alkotmányt, amelyet 2011 tavaszán mindenképp el kell fogadni, valamint Magyarország Európai Uniós elnökségét - írta az orbanviktor.hu.

Navracsics Tibor: 2012-től jöhetnek a járások

A kormánytisztviselők jogállásáról szóló törvénybe bekerült a hazaszeretet fogalma, mert a kormány meggyőződése szerint a köz szolgálatában állóknak jogszabályi kötelességük a magyar emberek boldogulásának elősegítése - erről beszélt Navracsics Tibor miniszterelnök-helyettes Kötcsén, a Hír Tv tudósítása szerint. Navracsics Tibor előzetesen azt emelte ki, hogy "a közszférának értékelkötelezettnek kell lennie. De ez nem jelenthet pártpolitikai értékelkötelezettséget. Ez az értékelkötelezettség a hazaszeretet, a közjó, a közösség szolgálata és a fegyelem. Ezért van szükség államreformra, mert ma a magyar állam nem tudja a hivatását.

Fontos lépésnek nevezte a megyei kormányhivatalok felállítását. A közigazgatási és igazságügyi miniszter Kötcsén megerősítette: várhatóan 2012-től a kormány visszaállítaná a járásokat, mint közigazgatási egységeket.

Energiaszektor: a kormány visszaállamosít ?

Fellegi Tamás fejlesztési miniszter Kötcsén azt állította: a Gyurcsány- és Bajnai-kormányok olyan állapotokat hagytak örökül, ahol a korrupció csúcspontja maga az államszervezet volt. Fellegi Tamás a pikniken megerősítette, a kormány szeptember végéig megállapodhat az energiacégekkel arról az új tarifarendszerről, mely lehetővé teszi, hogy a gáz és az áram ára ne emelkedjen. "Jelentős lépéseket tervezünk az állami vagyon gyarapítása területén. Ennek több olyan pontja van, ahol már előrehaladott egyeztetéseket folytatunk: az energiaszektor területén határozott cél, hogy újraépítsük az állami szerevállalást, az állami tulajdont. Olyan területeken is, amelyek korábban "nem jól, vagy buta, vagy kifejezetten korrupt módon kerültek privatizációra" - mondta a miniszter.

A pikniken közel négyszáz meghívott vett részt, köztük miniszterek, államtitkárok, politikusok, de a vendégek között volt a felvételeken látható Széles Gábor médiaholding-tulajdonos, Csoóri Sándor író, Balázs Fecó zenész, illetve Eperjes Károly színművész is.

Pozsgay Imre (jobbra), Orbán alkotmányozó körének tagja, a Grósz- és a Németh-kormány volt államminisztere érkezik Kötcsére
Pozsgay Imre történész, egyetemi tanár, a Grósz- és a Németh-kormány volt államminisztere (j2) érkezik a nyolcadik alkalommal megrendezett kötcsei találkozóra a Dobozy- kúriához. A tanácskozást ezúttal Nemzeti kormányzás címmel rendezi meg a Polgári Magyarországért Alapítvány, a Hermina Szalon, a Belvárosi Polgári Szalon, a Konrad Adenauer Alapítvány és a Barankovics István Alapítvány. MTI Fotó: Varga György
Nyolcadik alkalommal érkezik Kötcsére Orbán Viktor, először hivatalban lévő kormányfőként. Balog Zoltán házigazdaként fogadja
Top cikkek
A NOL kiadója a Népszabadság zrt. © Minden jog fenntartva.