Orbán kiosztotta minisztereit

A kormány határozatban kért fel több minisztert, hogy kezdje meg azoknak a feladatoknak az előkészítését, amelyek végrehajtásáról a miniszterelnök nyári konzultációs sorozata során született megegyezés.

A kormányrendelet arra kéri fel Pintér Sándor belügyminisztert, készítsen előterjesztést arról, hogy hogyan lehet 2014 elejére 300 ezerre növelni a közmunkaprogramba bevontak számát, illetve hogyan lehet a rokkantnyugdíjból kikerülteknek további, új típusú, egészségügyi állapotuknak megfelelő, speciális közfoglalkoztatás biztosítani.

Balog Zoltán, az emberi erőforrások miniszterének feladatai közé tartozik egy olyan állandó fórum létrehozásának előkészítése, ahol a gazdasági szereplők bevonásával lehet megtárgyalni a felsőoktatás kérdéseit. Szintén hozzá tartozik a patikaalap megteremtése, a gyógyszerkassza ésszerűsítése és a patikák stabilizálása érdekében a szolgáltatási díj bevezetése. A határozat kiemeli, hogy az utóbbi intézkedések miatt nem emelkedhetnek a betegek terhei.

Szintén az Emberi Erőforrások Minisztériumához tartoznak a roma foglalkoztatási programok további működésének támogatásával kapcsolatos lépések, illetve a családok csődvédelmének bevezetése.

Navracsics Tibor közigazgatási és igazságügyi minisztert a szociális szövetkezetek működési és jogi támogatási feltételeinek lehető legkorábbi javításával, illetve a Kárpát-medencei népfőiskolai hálózat létrehozásával kapcsolatos feladatokkal bízták meg.

Matolcsy György nemzetgazdasági minisztert olyan együttműködési és konzultációs fórumok létrehozására kérte fel a határozat, amelyek segítenek megvalósítani a munkahelyvédelmi akciótervet. A nemzetgazdasági tárca feladatai közé tartozik a külföldre menekített vagyonok mértékének felmérése, azok közteherviselésbe történő bevonása. Szintén a tárcának kell elkészítenie azt a megvalósítási tervet, amelyik a munkavállalói járulékok csökkentésén keresztül kiteljesíti a családi adózást, illetve bővíti a családi adókedvezményt.

Fazekas Sándor vidékfejlesztési miniszter feladata, hogy a bortermelés támogatásának érdekében készítsen előterjesztést az adminisztráció csökkentésének lehetőségeiről és a magyar bor védelméről.

A minisztériumhoz tartozik a növénytermesztő és állattenyésztő gazdák versenyképességének javítása is, ami a szövetkezésen alapuló termelői integrációk - állami közreműködéssel történő - kialakításával valósulhat meg. Szintén feladatul kapták az öntözési rendszerek kiépítését célzó, a gazdák önkéntes társulását elősegítő hosszú távú koncepciót.

Horváth László nemzeti lovas stratégia előkészítésére és végrehajtására kinevezett miniszterelnöki megbízottnak pedig részletes előterjesztést kell készítenie a Nemzeti Lovasprogram végrehajtásának állásáról és a lovas-ágazat helyzetének további javításáról.

Orbán Viktor kormányfő júliusban tartott kéthetes konzultációsorozatot a Fidesz választási szövetségeseivel és együttműködő partnereivel. Ennek állomásain elsőként találkozott a KDNP vezetőivel, a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara elnökségével, részt vett a Nemzeti Fejlesztési Ügynökségnek az Új Széchenyi Terv eredményeit összegző tanácskozásán, konzultált a Nemzeti Fórum vezetőivel, közös nyilatkozatot írt alá Jakab Istvánnal, a Magyar Gazdakörök és Gazdaszövetkezetek Szövetségének elnökével, tárgyalt a Magyar Gyógyszerészi Kamara vezetőivel. A miniszterelnök konzultált az Országos Roma Önkormányzat vezetőivel, a Fidelitas vezetőivel és borászokkal. Ezen felül szakszervezeti vezetőkkel - Gaskó Istvánnal, a LIGA elnökével és Palkovics Imrével, a Munkástanácsok Országos Szövetségének elnökével - tárgyalt a munkavállalókat érintő aktuális ügyekről, valamint részt vett a VOSZ kibővített elnökségi ülésén.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.