Orbán kezdi a tavaszi ülésszakot

Ma megkezdődik az Országgyűlés tavaszi időszaka, a nap folyamán a kétharmad megválasztja a Nemzeti Emlékezet Bizottsága 42 évesnél nem idősebb elnökét és két tagját.

Orbán Viktor miniszterelnök napirend előtti felszólalásával kezdi meg tavaszi ülésszakát ma az Országgyűlés, erre a frakciók a beszéd hosszúságától függően 5-8 percben reagálhatnak. A képviselők ezután kétharmados többséggel megválasztják a kommunista diktatúra hatalmi működésének feltárására hivatott Nemzeti Emlékezet Bizottsága elnökét és két tagját.

A testület létrehozásáról decemberben döntött a Ház, a jelölés határideje péntek délután volt. A testület öttagú lesz, a további két tagot a Magyar Tudományos Akadémia elnöke és az igazságügy-miniszter nevezi meg. A bizottságban olyan ember foglalhat helyet, aki jogi vagy társadalomtudományi végzettséggel rendelkezik, és nem töltötte be 18. életévét a titkosszolgálatok 1990. februári átszervezéséig, azaz most nem idősebb 42 évesnél.

A parlament honlapján elérhető házelnöki napirendi javaslat vasárnap este még nem tartalmazta, de az Országgyűlés hétfőn napirendjére veheti a paksi erőmű bővítésének tárgyalását is. A kormány nevében Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter pénteken nyújtotta az Országgyűlésnek az erről szóló egyezmény szövegét. A Ház honlapján egyelőre szintén nem szerepel, ám Németh Szilárd, a Fidesz rezsicsökkentésért felelős politikusa vasárnap bejelentette, hogy a kormánypárt benyújtotta a harmadik rezsicsökkentésről szóló törvényjavaslatot, és a tárgyalása már hétfőn megkezdődhet.

A választásig egyébként már csak négyszer ül össze a parlament, február 15. után pedig hivatalosan is megkezdődik a kampány.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.