Orbán kérésére korábban államosítják a városi kórházakat

Orbán Viktor miniszterelnök személyes kérésére a tervezettnél fél évvel korábban államosítják a városi kórházakat.

Jövő január helyett már júliusra átveszi az állam az államosításból eddig még kimaradt egészségügyi intézményeket – erről Török Krisztina, a GYEMSZI, az államosított kórházakat működtető hivatal főigazgatója beszélt az Önkormányzati Egészségügyi Napok című szakmai konferencián. Ez év elejére mintegy negyven önkormányzati kórház került állami tulajdonba. Az átadás-átvételt mintegy négy hónap alatt bonyolította le az Egészségügyért Felelős Államtitkárság új hivatala, a GYEMSZI. 

Török Krisztina elmondta: a városi kórházak "fölgyorsított átvétele" Orbán Viktor miniszterelnök személyes kérésére történik. A főigazgató közölte: tisztában vannak azzal, hogy a mintegy 40 fővárosi és megyei kórház tulajdonosváltása nem volt zökkenőmentes. Ám mint mondta: a kórházak munkáját felügyelő új hivatal tanul a saját "gyermekbetegségeiből", s azokat igyekszik folyamatosan korrigálni. Így korábbi, merev ügykezelésükön már próbáltak oldani, és egyben a intézmények vezetőinek nagyobb döntési szabadságot biztosítani. Ugyan az ingatlanokkal, közbeszerzésekkel, személyi változásokkal kapcsolatos problémák még mindig engedélykötelesek, de már vannak olyan ügyek is, amelyekről végül saját hatáskörben is dönthettek az igazgatók. Például már nem kell külön engedélyt kérniük, ha sajtónyilatkozatra kérik őket.

Hozzátette: az intézmények menedzselési kultúrája, pénzügyi helyzete nagyon eltérő. Mint mondta: nem csili-vili kórházakat vettek át. Sok helyen az intézmények nemcsak a beszállítók felé, de saját korábbi tulajdonosuknak is el voltak adósodva. A konferencián szintén előadást tartó Beneda Attila, az egészségügyért felelős államtitkárság kabinetfőnöke jelezte: noha korábban arról volt szó, hogy az állam a kórházakkal együtt azok teljes adósságát is átveszi, ám azóta a helyzet megváltozott. Egyelőre biztosan nem megy, hogy ezeket a tartozásokat is rendezzék. Elsősorban az ellátórendszer működőképességének a megőrzése a legfontosabb feladat.

A rendezvényen több intézményvezető aggódott, mert egy korábbi levélben a GYEMSZI megtiltotta, hogy az adósságrendezésre év végén megkapott összeget kifizessék a beszállítóknak. Ha pedig erre a hónap második feléig nem kerül sor, úgy annyira felduzzad a tartozás, hogy kincstári biztost kaphatnak a nyakukba.

A kabinetfőnök szerint viszont erre nem kerülhet sor, mert a jövő hét elejére a beszállítókkal zajló központi adósságrendező tárgyalások lezárulnak. Ezt követően pedig rendezhetik a számlákat. 

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.