Orbán jobb emberként szeretne visszatérni Rómából

Orbán Viktor szerint II. János Pál a "Ne féljetek!" üzenet pápájaként vonul be Közép-Európa és a kereszténység történetébe.

A miniszterelnök a Magyar Televízió Katolikus krónika című műsorának adott nyilatkozatát vasárnap, a néhai II. János Pál pápa boldoggá avatásának napján sugározta a köztelevízió. A kormányfő, aki a hivatalos magyar kormánydelegáció élén részt vesz a római Szent Péter téri szertartáson, azt mondta, a néhai II. János Pál pápa érkezése elrendelésszerű volt, amit onnan lehet tudni, hogy az az üzenet, amit hozott, a "Ne féljetek!", "ott és akkor" fontos, lényeges, történelemváltoztató erejű volt. Orbán Viktor szerint nem is lehetett volna ennél biztatóbbat mondani a rab nemzetek számára, a vasfüggöny keleti oldalán élő népeknek.

A "Ne féljetek!" egyszerre jelenti azt, hogy ne féljetek az emberi gyarlóság és a megkísértés legnehezebb pillanataiban sem, ne féljetek a politikai elnyomástól sem, ne féljetek önmagatoktól sem, engedjétek magatokhoz Krisztust - mondta a miniszterelnök, aki úgy fogalmazott, II. János Pál a "Ne féljetek!" ige pápájaként vonul be Közép-Európa és a kereszténység történetébe.

Azért volt fontos - folytatta -, hogy ezt az üzenetet éppen ő mondja, mert "a félelemről csak olyan ember tud igazán hitelesen beszélni a magunkfajta egyszerű emberek számára, aki tudja, hogy jó okunk van a félelemre, aki átélte azt, aki maga is elszenvedte. És egy Lengyelországból érkező pápa pontosan tudta, hogy nekünk jó okunk van a félelemre, és mégis arra biztatott bennünket, hogy ezt győzzük le".

Orbán Viktor szerint II. János Pál az utóbbi évtizedek egyszerre legszelídebb és legerősebb pápája volt. "Ebben azóta sem talált követőre. Nemcsak a saját posztján vagy hivatásában, hanem a világ vezetésére vagy nemzetek vezetésére vállalkozó emberek körében sem nőtt fel azóta senki, aki a szelídségből fakadó erőt olyan hatékonyan és meggyőzően tudta volna bemutatni és képviselni az emberek között" - emelte ki.

Arra a kérdésre, miért tartja fontosnak, hogy ott legyen a boldoggá avatáson, azt válaszolta: ott volt a temetésen is, ami a bűnbocsánat érzésével azonos erővel hatott rá. "Valami hasonlóra készülök most is. (...) Abban bízom, hogy valamivel jobb emberként jövök vissza, mint ahogy elmegyek erre a boldoggá avatási szertartásra" - zárta szavait a kormányfő. (forrás: mti.hu)

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.