Orbán is megszólalt trafik-ügyben: "ez nem engedhető meg"

Nem engedhető meg, hogy elveszítsék a megélhetésüket azok, akik eddig főállásban trafikot működtettek, de nem nyertek a dohányboltpályázaton - jelentette ki a kormányfő.

Orbán Viktor a Kossuth Rádió 180 perc című műsorában felvételről sugárzott beszélgetésben közölte, a kormány keresi a jogi lehetőséget arra, hogy azok a trafikosok, akik eddig dohánytermék-kiskereskedelemből éltek, ne veszítsék el megélhetésüket. Most összesítik, hogy hány ilyen ember van.

A miniszterelnök a trafiktendert azzal indokolta, hogy a kormány a jelenlegi 44 ezerről 5 ezerre akarta csökkenteni a cigarettát árusító üzletek számát. Ugyanis - folytatta - évente 35 ezren halnak meg dohányzás következtében, és felmérések szerint a fiatalok negyede cigarettázik, mivel ma lényegében ellenőrzés nélkül hozzájuthatnak a dohányáruhoz.

A kormányfő elmondta, hogy a népegészségügyi okokból megkezdett átalakítást a kormányzati gazdaságpolitikába illesztették; ezzel az volt a céljuk, hogy igazságosabban osszák szét a dohányértékesítésből származó profitot, hogy az multinacionális áruházláncok helyett magyar vállalkozásokhoz kerüljön. A kabinet számítása szerint az eddigi haszon nagyjából kétszerese lesz magyar kis- és közepes vállalkozásoké - közölte, megjegyezve: nemzeti szempontból az a lényeges, hogy nemzetközi cégek helyett magyaroké legyen a profit nagy része.

Orbán Viktor azt is elmondta, minden olyan adatot nyilvánosságra hoznak, amely nem akadályozza, hogy az átalakítás július 1-jével végbemenjen. A szerződéskötések után pedig mindenki az összes adatot megismerheti - tette hozzá, megjegyezve, a koncessziós szerződések világossá teszik majd a pályázók vállalásait.

A miniszterelnök a rádióinterjúban beszélt a Portik-Laborc botrányról is, amellyel kapcsolatban többek között azt mondta: azt várja, derüljön ki, ki adott megbízást Laborc Sándornak, a Nemzetbiztonsági Hivatal korábbi vezetőjének arra, hogy "bűnözőkkel szűrje össze a levet".

Orbán beszélt az Unióhoz való viszonyulásáról is, kijelentve: szerinte az országgal szembeni támadások és az egyes tagállamoknak adott, Magyarországnak azonban nem járó engedmények azt bizonyítják, hogy igazságtalan Európában élünk.

Orbán beszél, sajtófőnöke, Havasi Bertalan figyel
Budapest, 2013. május 3. Orbán Viktor miniszterelnök (b) interjút ad a Kossuth Rádió 180 perc című műsorában a Magyar Rádió stúdiójában 2013. május 2-án. Jobbról Havasi Bertalan, a kormányfő sajtófőnöke. MTI Fotó: Soós Lajos
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.