Orbán húsvéti üzenetként eltörli a felvilágosodást

Engedi-e a brüsszeli demokrácia a nemzetállamok szuverenitásának a létezését? – ezt nevezi a legfontosabb kérdésnek Orbán Viktor az Új Embernek adott húsvéti interjúban. A miniszterelnök szerint ez most dől el.

Európa szellemi világában ma fölényben vannak, akik úgy gondolják, hogy a nemzeti gondolkodásmódtól és a szuverenitástól a nemzetközi, nemzetek feletti irányba kell haladni. Ennek része, hogy a teremtés jegyében létrejött családmodellt egy számunkra zűrzavarosnak tűnő világ felé akarják terelni. Másként fogalmazva: a hit, a vallás és a teremtés rendjét a vallástalanság és a tudományos világfelfogás, az istentelen kozmosz felé terelik – erről beszél Orbán Viktor az Új embernek húsvét alkalmából adott interjúban. 

A katolikus lap azon kérdésére, hogy ebben a világban van-e esélye egy nemzetnek, hogy a saját útján járjon, a miniszterelnök úgy válaszolt: ez a kérdés most dől el. A magyar ügy szerint nem véletlenül vált ki számos országban rokonszenvet. Arról van szó ugyanis, hogy mi lesz a nemzetállamok sorsa Európában – véli a miniszterelnök.

Megmarad-e a szuverenitásuk lényegi kérdésekben? Engedi-e a brüsszeli demokrácia a létezésüket? Most dől el, hogy kimaradhat-e egy ország a szekuláris, családellenes és a nemzetet meghaladottnak tekintő európai szellemi törekvések hatálya alól. Építheti-e jövőjét egy azokkal ellentétes értékekre? Építheti ezekre az alaptörvényét? Elvehetik-e tőle ennek jogát? – sorolta Orbán Viktor a kérdéseket, hozzátéve: "Egy dologban világbajnokok vagyunk: reménytelen helyzetekből is talpra tudunk állni... Persze van több furcsának titulált tulajdonságunk is. Az egyik ilyen, hogy a szakadék széléig szeretünk elsétálni...". Aztán összekapaszkodva eltávolodunk a szakadéktól – mondta az interjúban. 

"Kis feltámadások"

A miniszterelnök számára – derül ki – a húsvét a feltámadást jelenti, a "kis feltámadásokat", "amikor egy elrontott kapcsolat helyrejön, amikor békétlen emberek békét kötnek..." 

A lapnak Orbán Viktor azt is elárulta, legkedvesebb, a húsvéttal kapcsolatos bibliai története az, amikor az asszonyok a sírhoz igyekeznek. Erről gyakran beszélget a gyerekeivel is; a két asszony közt ugyanis felmerül, ki fogja a követ elgurítani Jézus Krisztus  sírja elől. De ennek ellenére mennek kenetekkel a sír felé... Az életben is akad mindig egy-egy ilyen kő, egy-egy ilyen akadály: el kell indulnunk, pedig nem tudjuk, hogy ki és miként fogja elgörgetni a követ. Aztán a kő csak el lesz görgetve valahogy – mondta az interjúban a miniszterelnök. 

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.