Kormány kontra rezidensek: Orbán felkészült az ellátási krízisre

Bérrendezés helyett egyelőre intézkedési tervvel készül a kormány az orvosok tömeges felmondásával járó ellátási krízisre. Orbán Viktor szerint az egészségügyben a beteg a legfontosabb, így senki sem maradhat ellátatlanul.

A kormány intézkedési tervvel készül a kórházi krízisre – erről Orbán Viktor beszélt a Hír Tévének adott minapi nyilatkozatában, miután a riporter arról kérdezte: ki gyógyítja majd januártól a betegeket? 

Orbán Viktor miniszterelnök azt mondta: a kormány a legutóbbi ülésén bizottságot hozott létre, melynek az a feladata, hogy megvédjék az embereket. Akkor is lesz ellátás, ha az orvosok tömegesen mondanának fel. Akik hajlandók majd dolgozni, azokkal úgy fogja a kormány működtetni a rendszert, hogy senki ne maradjon ellátatlanul. Orbán Viktor hozzátette: az egészségügyben a kormány számára továbbra is a beteg a legfontosabb.

Lapunk úgy tudja: az ÁNTSZ már vizsgálja, hol keletkezhet ellátási zavar, ha a rezidensek fenyegetése valóra válik, és valóban egyszerre mondana fel több ezer orvos. A mintegy 109 kórházi főigazgatótól legkésőbb január elsejéig gyűjti be és összegzi a hivatal: hol, kinek, milyen intézkedési terve van az ellátási katasztrófa elhárítására. Arról, hogy hány orvos érintett egy-egy intézményben, azt a főigazgatók is csak a lista nyilvánosságra hozása után tudják meg. 

Már csak néhány nap van hátra, hogy kiderüljön: pontosan hol és hány orvos hagyja abba a munkát, mert január elsejétől élesíti a felmondását. Lapunk úgy tudja: a rezidensszövetség még szilveszter előtt nyilvánosságra hozza, mely kórházban, hány orvos mondott fel. Az érintettek ténylegesen a munkát várhatóan március elsején hagyják abba, mert addig ketyeg a felmondási idejük. A Magyar Rezidens Szövetség által meghirdetett akcióhoz a Magyar Orvosok Szakszervezete is csatlakozott, ők azt kérték tagjaiktól, januártól ne vállaljanak önként túlmunkát munkahelyeiken. A gyakorlatban ez azt jelenti, hogy már január közepétől elfogyhat az ügyeletekről az orvos.  

A kormány és a kórházigazgatók eddig nem nagyon ijedtek meg a rezidensek felmondási akciójától. Szócska Miklós egészségügyért felelős államtitkár a HVG-nek nyilatkozva adventi riogatásnak ítélte a helyzetet. A tárca abban is bízik, hogy a felmondási idő alatt, ahol szükséges, átszervezhetik az ellátást.  

Egyes kórházigazgatók pedig lapunknak úgy nyilatkoztak: az gyógyítók jó része vállalkozóként szerződött intézményével, nyilván aki így dolgozik, annak nem érdeke, hogy megtagadja a munkát. Így bíznak abban, hogy a szerződéssel foglalkoztatottakkal átvészelhető a rezidensek akciója nyomán jósolt ellátási krízis. Már ha valóban igaz, amit mondanak, és valóban felállnak az orvosok – tette hozzá egyikük.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.