Orbán: Magyarország a tudás földje

A tudás földjének nevezte Magyarországot hétfőn a parlamentben Orbán Viktor. A kormányfő szerint a romkocsmák félhomályában merengő állástalan diplomásokkal Dunát lehet rekeszteni.

Orbán Viktor az LMP frakcióvezetőjének azonnali kérdésére adott válaszában azt mondta: a kormány célja, hogy a magyar oktatási rendszer hasznosítható tudással rendelkező embereket bocsásson ki, ugyanis "a romkocsmák félhomályában merengő, állástalan diplomásokkal ma Dunát lehet rekeszteni, de ez sem nekik nem jó, sem az országnak".

Jávor Benedek a "Milyen országban akarunk élni – kaszárnyakapitalizmus vagy tudásalapú társadalom?" című kérdése kapcsán arról beszélt, hogy míg a tudásalapú társadalmak az emberi erőforrásokba fektetnek be, a társadalmi egyenlőséget tűzik ki célul, az oktatást és az egészségügyet pedig megerősítik, addig a kaszárnyakapitalizmus "a munkavállalói jogokat hírből sem ismeri", alacsony hozzáadott értékű összeszerelő iparágakat erőltet, és "nem törődik az oligarchakörök államot pumpáló tevékenységével". Az ellenzéki politikus szerint a kormány tevékenysége ezt a kaszárnyakapitalizmust valósította meg.

Nemcsak az a baj, hogy ez a modell mélységesen igazságtalan, hanem már rövid távon sem hozza el a várt eredményeket – vélekedett az LMP frakcióvezetője, aki szerint "ez Magyarország jövőjének elárulása".

A kormányfő válaszában azt mondta: Magyarország a tudás földje, a magyar észjárás, találékonyság és tanulékonyság a legfőbb erőforrásunk. "A mi célunk az, hogy a magyarok a jó szellemi képességeiket valóban kamatoztatni tudják a kiélezett gazdasági versenyben: a romkocsmák félhomályában merengő, állástalan diplomásokkal ma Dunát lehet rekeszteni, de ez sem nekik nem jó, sem az országnak" – fogalmazott.

Álláspontja szerint a régi oktatási rendszer tömegével termelte ki a piacképtelen tudással rendelkező embereket. "Amikor Széchenyi a kiművelt emberfők sokaságáról beszélt, akkor nem hasznavehetetlen okleveleket álmodott meg, hanem alkotóképes szakembereket, akik hasznosítható tudással rendelkeznek" – mondta Orbán Viktor, hangsúlyozva, hogy kormánya olyan sikeres embereket szeretne képezni, akik a nehéz XXI. századi kihívások közepette Kínával, Brazíliával vagy akár az Egyesült Államokkal futott versenyben is megállják a helyüket.

A kabinet ezért újította meg az oktatási rendszert, vagyis hogy az állam az adófizetők pénzéből csak olyan képzéseket támogasson, amelyekkel el is lehet helyezkedni, és sikeressé lehet válni – közölte.

Jávor: kevesebb a férőhely

Jávor Benedek viszonválaszában azt mondta, a kormány felsőoktatási átalakítása nem csupán a bölcsészdiplomák területén szűkítette a hozzáférést, hiszen a kabinet által dicsért természettudományos szakokon is kevesebb a finanszírozott férőhely.

Reagálásában a miniszterelnök arról beszélt, hogy akármerre is fejlődik a világ, nem lesz mindenkiből kutató, laboratóriumi munkatárs. "Vannak, és mindig lesznek olyan emberek, akik kétkezi, fizikai munkából fognak megélni. Alacsony lesz a képzettségük, de becsületes emberek, akik munkából akarnak megélni" – mondta.

Volner: MI nem Mol-részvényeket vettünk volna

Orbán Viktort ezt megelőzően a jobbikos Volner János is faggatta, elsősorban a kormány gazdasági intézkedéseiről. Kifejtette: pártja javaslata szerint nem a munkavállalók legjobban kereső 15 százalékát kellene kedvezményben részesíteni az adórendszerrel, hanem a termelő ágazatokba kellene ezt az összeget átcsoportosítani, így a kutatás-fejlesztésbe, az iparba, a mezőgazdaságba és a turizmusba. Azonnali kérdésében hozzátette azt is, hogy "mi nem Mol-részvényeket vettünk volna IMF-hitelből 500 milliárd forintért, hanem a munkahelyteremtésre fókuszáltunk volna".

Válaszában a miniszterelnök felsorolta kormánya eddigi főbb intézkedéseit: a kabinet szakított a megszorításokkal, bevezette a méltányos tehermegosztás politikáját, a bérplafont a közhivatalokban, és megfelezte a politikusok számát az önkormányzatoknál, 2014-től pedig az Országgyűlésben is. A hiány ismét három százalék alatt van, ma 80 ezerrel többen dolgoznak, mint a kormányváltáskor, 200 ezren pedig segély helyett a Start-munkából élnek –jelezte a kormányfő.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.