Orbán: fél, mint Kádár

Szerda délután érkezett a hír: az Országgyűlésről szóló új törvény nem teszi majd lehetővé, hogy frakciót alakítson a Gyurcsány Ferenc vezette Demokratikus Koalíció.

A parlamentről szóló új jogszabály várhatóan azt irányozza elő: képviselőcsoportot működtetni a megelőző országgyűlési választáson országos pártlistát állító és mandátumot szerző, ugyanazon párthoz vagy annak jogutódjához tartozó képviselők jogosultak. A DK tagjainak hathónapos frakcióalakítási moratóriuma áprilisban jár le, de a vonatkozó törvény - a tervek szerint - még ezt megelőzően hatályba lép: elkészül a lex Gyurcsány/DK.

Orbán Viktor, valamint mind szánalmasabb garnitúrája, amely azzal töltötte a szerda délutánját, hogy – a többi közt – tüntetései vágóképei között osztogatott Kossuth-díjakat, már a búcsúba is csak akkor indul el műanyaghalakat pecázni, ha előtte a TEK ráakasztja a zsákmányt a botra. Amúgy az ott jutalmul kapott plüsskrokodil lenne az első kézzel fogható eredménye a „polgári” kormánynak.

Már ha a demokratikus intézményrendszer és a jogállam tudatos fölszámolását nem tekintjük annak. Ez a törvény, ha 2014-ben lépne hatályba, akkor legalább lehetne magyarázni, így olyasféle rettegésről és antidemokratikus hevületről tanúskodik, ami módfelett szokatlan még a politikai artistákkal szépen ellátot haza elitben is. (Az különösen bájos, hogy éppen március 15 előestéjén sikerült benyújtani a javaslatot.)

Azt az indoklást talán tegyük félre, hogy a DK-ra nem szavazott senki, így ne is próbálkozzon frakcióalakítással, mert ha elfogadjuk e véleményt, akkor ájtatos tisztelettel javasoljuk, hogy a KDNP – Ákos Valami véget ért című számának zenei aláfestésével – búcsúzzon el a frakció intézményétől, és sürgősen tartsa meg a búcsúbulit, mert a kereszténydemokratákra tényleg nem voksolt senki, a szervezet cserébe 2010 óta is mérhetetlen maradt. (Hogy mi szerepelt a szavazólapon a választásokon az e tekintetben csaknem mellékes, mert azt bizonygatni, hogy a KDNP az Orbán-féle Fidesz nélkül is életképes szervezet a politikai humor kategóriájába sorolható stand-up comedy.)

Egyébként fölösleges is pro és kontra érvelni, mert ez a döntés nem szól másról, mint a félelemről. Az Orbán-csapat remeg, mint a komcsik végnapjaikban. Remeg a volt miniszterelnöktől, meg a néhány százalékos támogatottságot maga mögött tudható pártjától, továbbá mindentől, amit nem a narancssárga vállalkozás marketingosztályáról indítanak útjára. Pedig a korábbi kormányfő szörnyű bizalmi deficittel küzd, ám ez nem zavarja a Fideszt, ami nem különösebben meglepő, mivel már egy parlamenti látogatásra érkező hetedik bé osztály láttán törvényt tákol mintegy megelőzve, hogy a gyerekek Lázár frakcióvezetőhöz láncolják magukat a becsöngetés ellen tiltakozva.

Mindez, persze, a Nemzeti Együttműködés Rendszerének csúfolt felcsúti legóállam szerint megfelel a demokratikus normáknak. Orbán Viktor pedig demokrata, mert ne feledjük sohasem, kizavarta a ruszkikat. Kiáltott, azok meg menekültek.

Kár, hogy nem kérdezte meg akkor senki tőle: a rendszerrel van baja, vagy azzal, hogy a komcsik irányítják?

Tán húsz évet is spóroltunk volna, ha akkor válaszol.

 

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.